A rajongók pólókat és emléktárgyakat dobálnak a koporsó mellé, amiből már jókora halom gyűlt össze. A becslések szerint egymillióan vesznek részt a megemlékezéseken.
A sepsiszentgyörgyi Proel Biotech cég piacra dobott egy, kórházaknak és diagnosztikai központoknak szánt tesztet, amely alkalmas a SARS-CoV-2 típusú vírusfertőzés ellen termelt, IgG típusú antitestek kimutatására - közölte a vállalat csütörtökön.
A páciensek testhőmérsékletének megmérésére, a maszkviselési szabályok betartásának ellenőrzésére és a koronavírustesztek elvégzésére képes, távirányítású robot állt szolgálatba a héten egy Kairótól északra lévő magánkórházban.
A budapesti találkozót Brüsszelből is árgus szemekkel figyelik, a cél ugyanis, hogy Magyarország és Lengyelország minél szilárdabb közös álláspontot alakítson ki a költségvetési patthelyzetben.
Ismét ezer fölé emelkedett az újonnan igazolt koronavírus-fertőzöttek napi száma Izraelben - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet csütörtökön.
Magyarország 4 millió koronavírus elleni vakcinát kötött le a Pfizer nevű cégnél, Gulyás Gergely ugyanakkor azt mondta, hogy a cég először az USA-ba szállít majd. A miniszterelnökséget vezető miniszter szerint ennek ellenére hamarosan meglátjuk a fényt az alagút végén, mert több gyártótól is próbálnak oltóanyagot szerezni. Arra azonban senkitől nem
Törökországban csütörtökön 29 132 embernél mutatták ki az új típusú koronavírust, így a mutató az előző napi adathoz képest 781-gyel nőtt - közölte a török egészségügyi minisztérium.
A lengyel nőknek joguk van a választásuk szerinti védelemhez magzatuk súlyos és visszafordíthatatlan károsodása esetén, és joguk van mindenfajta szexuális és reprodukciós egészséggel összefüggő egészségügyi ellátáshoz - olvasható az Európai Parlament csütörtökön elfogadott, a lengyel nők abortuszjogairól szóló állásfoglalásában.
Görög szigetek szakadtak el a külvilágtól, és tömegközlekedés nélkül maradtak a fővárosban, Athénban élők mert állami alkalmazottak és hajósok csütörtökön sztrájkot tartottak.
A brit miniszterelnök szerint ma már jó okkal lehet reménykedni abban, hogy a tömeges teszteléssel és az oltóanyagok megjelenésével tavaszra fel lehet oldani a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozásokat.