Egyre kevesebb elutasított menedékkérőt sikerül hazajuttatni Németországból, a kitoloncolások száma tavaly is csökkent - írta a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap.
A feszültség enyhítését szorgalmazta vasárnap Brüsszelben Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, miután előző éjjel Teheránban rövid időre előállították Nagy-Britannia teheráni nagykövetét, akit azzal vádoltak, hogy részt vett egy tüntetésen.
A Neokohn értesülései szerint négy ember kórházba került, miután egy késekkel felfegyverzett csoport zsidó zarándokokat támadott meg Náchmán rabbi sírjánál.
A demokratikus Tajvan és a demokratikusan választott kormányunk nem fog engedni a fenyegetéseknek és a megfélemlítésnek – fogalmazott az újraválasztott Caj Jing-ven.
Különös figyelmet kell fordítani az EU külső határainak védelmére, és minden erővel az illegális bevándorlás és az embercsempészet ellen kell küzdeni - szögezte le az osztrák kancellár Ursula von der Leyennél tett látogatását követően
A kitoloncolások száma 2016 óta folyamatosan csökken, ami éles ellentétben áll az elutasított menedékkérők hazajuttatásáról szóló kormányzati ígéretekkel – írta a Welt am Sonntag.
Kilenc tüzérségi lövedék csapódott be vasárnap Irakban egy légitámaszpontra, amelyen korábban amerikai katonák szolgáltak - adta hírül az iraki rendőrség.
A munkanélküli anya és apa azóta szakítottak is. Állítólag a nő kezdeményezte a különválást, mert nem volt megelégedve a pénzgyűjtési akció végeredményével.
Vulkáni hamu és füstfelhő miatt vasárnap lezárták a Fülöp-szigetek fővárosának repülőterét, a környékről pedig emberek tízezreit szállították otthonaikból biztonságos helyre.
Kilenc tüzérségi lövedék csapódott be vasárnap Irakban egy légitámaszpontra, amelyen korábban amerikai katonák szolgáltak – adta hírül az iraki rendőrség.
Hetvenöt éves korában, a rákkal való félévnyi küzdelem után elhunyt Sir Roger Scruton brit konzervatív filozófus, akit Orbán Viktor december elején tüntetett ki a Magyar Érdemrend középkeresztjével.
Spontán tüntetésekké alakulnak át a megemlékezések Irán-szerte. Teheránban egyetemisták követelik a felelősök lemondását, miután kiderült: Irán három napig tagadta, hogy légvédelmi rakétával lőtték le az ukrán utasszállítót, 176 emberrel a fedélzetén. Közben Trump amerikai elnök mikro-blogján azt írta: kiáll a sokat szenvedett iráni nép mellett. To
Merkel német kancellár, Macron francia államfő és Johnson brit kormányfő közös biztonsági érdeknek nevezte, hogy a perzsa állam soha ne tegyen szert nukleáris fegyverre.
A német kancellár, a francia elnök és a brit kormányfő azt akarja, hogy a teheráni vezetés tartózkodjon az erőszaktól és a nukleáris fegyverek terjedése felé mutató lépésektől.