Elkésett az Egyesült Államok a fegyvervásárlás szigorításával, mert már legalább 270 millió fegyver magántulajdonban van – vélekedett az InfoRádiónak nyilatkozó Amerika-szakértő a Donald Trump amerikai elnök által, a hétvégi ohiói és El Paso-i lövöldözések nyomán kilátásba helyezett fegyvervásárlás előtti kötelező háttérellenőrzésről.
Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter, a Liga párt vezetője csütörtök este közölte: nincs mód az olasz kormánykoalícióban fennálló nézeteltérések rendezésére, így egyetlen lehetőség maradt, új választásokat kell tartani.
Az ENSZ emberi jogi főbiztosa csütörtökön bírálta a venezuelai kormánnyal szemben legutóbb bevezetett amerikai szankciókat, amelyek véleménye szerint "súlyos hatással" lehetnek a venezuelaiak emberi jogainak az érvényesülésére.
Megszállottan gyűjti a rendőrségi járművek modelljeit egy lengyel rendőr, akinek otthonában már több mint 500 autó sorakozik a polcokon - számolt be az ATV Híradó.
Az olasz kormányfőhelyettes Rómában csütörtök este bejelentette: feloldhatatlan a konfliktus pártja, a Liga és az Öt Csillag Mozgalom között, ezért vissza kell adni a népnek a döntés lehetőségét.
Elsőre vérfagyasztó hír érkezett: rövid időn belül összeomlik a felrobbant csernobili atomerőmű fölé emelt szarkofág. A hírt az iflscience.com nevű tudományos hírportál repítette világgá. Az oldal ráadásul igazat is ír.
Személyesen is bemutatkozott az Európai Bizottság (EB) leendő elnökének, Ursula von der Leyennek (60) Trócsányi László (63), akit a magyar kormány jelöl az uniós testületbe. A négyszemközti találkozóra Brüsszelben került sor szerdán.
Macaulay Culkin fülébe jutott a hír, miszerint a Disney újraforgatná a Reszkessetek, betörők!-et. A színész természetesen nem hagyta ki, hogy hozzászóljon az ötlethez: egy vicces képet töltött fel az Insta-oldalára, amiben tükrözni akarja, hogyan is nézne ki szerinte a film hatodik része.
Vészjósló jelentést tett közzé az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testülete (IPCC), amelyből kiderül, hogy a klímaválság után jöhet az élelmiszerválság is. Egyik következik a másikból, a termőföldek kizsigereléséhez pedig az emberi tevékenység is hozzájárul. Ürge-Vorsatz Diána, az IPCC mérsékléssel foglalkozó munkacsoportjának alelnöke ugyanakk
Nem mutat túlzott érdeklődést az otthoni pálinkafőzés iránt a szlovákiai lakosság. Dacára annak, hogy az állam erre a '90-es évek óta tartó hosszú tilalom elteltével lehetőséget adott, a szükséges engedélyt mindössze tízen váltották ki az országban. Szakemberek szerint az otthoni szeszfőzés törvényessé tételének folyamata túlbonyolított.
Ősszel terjesztik a parlament elé a törvényt a marihuána legalizálásáról, de az előkészítő munka már régen tart az Európai Unió egyik leggazdagabb államában, Luxemburgban – írja a hvg.hu.
Joseph Maguire, az Országos Terrorelhárítási Központ igazgatója az új jelölt az Egyesült Államok valamennyi hírszerző ügynökségét összefogó Országos Hírszerzési Igazgatóság (DNI) élére - jelentette be csütörtökön este Twitteren Donald Trump amerikai elnök.
Ismeretlen eredetű robbanások történtek péntekre virradóra egy dél-törökországi lőszerraktárban, a Szíriával határos Hatay tartomány Reyhanli városa mellett - jelentette az NTV török hírtelevízió.
Kábítószer és alkohol hatása alatt nem tanácsos a közösségi oldalakra üzenetet írni, fotókat készíteni, ugyanis egy friss kutatás szerint másnap rettentően megbánhatjuk az átgondolatlan posztokat.
A magukra hagyott felszabadítóknak nincs elég erőforrásuk, hogy felszámolják a rejtőzködő sejteket. A terroristák próbálják kiélezni a vallási ellentéteket.
A kínai Huawei Technologies mobil távközlési berendezés gyártó vállalat pénteken hivatalosan is bejelentette saját fejlesztésű mobil operációs rendszerét.