Szerinte a G7-csúcstalálkozón sürgősen meg kell vitatni a helyzetet. A brazil elnök azt mondja, a katasztrófát csak politikai haszonszerzésre használják fel.
Az Egyesült Államok lakosságának 62 százaléka elégedetlen Donald Trump tevékenységével, 38 százaléka viszont elégedett a 45. elnök teljesítményével - áll az AP-NORC közvélemény-kutatásának eredményeit összegző jelentésben, amelyet csütörtökön tettek közzé.
Nem vesznek részt a brit tisztviselők az uniós találkozók nagy részén szeptembertől. Ehelyett inkább olyan feladatokra koncentrálnak a jövőben, amelyek meghatározó jelentőségűek a Brexit szempontjából. Ezen felül az Egyesült Királyság Finnországra ruházta át szavazati jogát minden olyan témakör kapcsán, amely brit szempontból nem kiemelt fontosságú
Arra utasította az orosz kormányzati szerveket Vlagyimir Putyin elnök, hogy mérjék fel a módosított amerikai manőverező robotrepülőgéppel elvégzett kísérletből fakadó kockázatokat, és "készítsenek elő szimmetrikus választ" - közölte pénteken a Kreml sajtószolgálata.
Orbán Viktor nem verte nagydobra, hogy partit tart Budapest legpezsgőbb bulihelyszínén, a Miniszterelnökségen. Erre Lord Ashcroft kirakott róla egy videót.
A hét végén a lengyelországi Nagy Havas-barlang mélyén rekedt két barlangász testének kiemelésére készülnek a mentők - közölte péntek a tátrai hegyimentők (TOPR) parancsnoka, Jan Krzysztof.
Komoly aggodalmát fejezte ki pénteken Recep Tayyip Erdogan török elnök az Északnyugat-Szíriában kialakult helyzet miatt Vlagyimir Putyin orosz elnöknek kettejük telefonbeszélgetése során - közölte a török államfői hivatal.
Az Egyesült Államok vasárnap tesztelte a szárazföldi telepítésű, mintegy 500 kilométeres hatótávolságú „szárnyas rakétát”, miután felmondta az ezt korlátozó 1987-es egyezményt.
Négy hónap után véget ért Srí Lankán a rendkívüli állapot, amelyet a több mint 260 halálos és csaknem 500 sebesült áldozatot követelő húsvétvasárnapi merényletsorozatot követően hirdettek ki - közölte az elnöki hivatal pénteken.
A kínai árucikkekre kivetett legutóbbi amerikai büntetővámok miatti ellenlépésként Kína mintegy 75 milliárd értékű amerikai importcikkre vet ki pótvámokat - közölte a kínai kormány vám- és adóügyekért felelős bizottsága pénteken.
Tervezett üzemideje 40 év, de már most szólnak, hogy ez simán megtoldható egy évtizeddel - a Roszatom pedig már arra készül hogy elárassza hasonlókkal a világot.
David Koch már 1991-ben szembenézett a halállal, 1992-ben rákot diagnosztizáltak nála. A Forbes által a világ 11. leggazdagabb emberének tartott üzletember-politikai aktivista viszont csak tavaly vonult vissza végleg a közéleti, politikai tevékenységektől.
A világ legészakibb elhelyezkedésű atomerőműve lesz. A környezetvédők bírálják, és „nukleáris Titanicnak” nevezik a projektet, a Roszatom viszont azt mondja, mindenben megfelelnek a biztonsági követelményeknek.
Az Ocean Viking civiljei kiszámítható és állandó uniós mechanizmusok létrehozását kérik - pont olyat, mint amilyen javaslatot Orbánék megvétóztak júliusban.
Emmanuel Macron francia államfő, Angela Merkel német kancellár, valamint Boris Johnson brit kormányfő is aggodalmának adott hangot pénteken a brazíliai esőerdőkben pusztító rekordszámú tűz miatt, és sürgették, hogy az ügy kerüljön napirendre a világ gazdaságilag legfejlettebb hét országát tömörítő G7 csoport hétvégi csúcstalálkozóján Franciaországb
Milyen üzenetet visz Donald Trump amerikai elnök a G7 országcsoport biarritzi csúcsértekezletére a hét végén? - erről vázoltak néhány részletet kifejezetten nevük elhallgatását kérő külügyi tisztségviselők egy külföldi újságíróknak tartott telekonferencián.
A Hongkongban hónapok óta tartó tüntetéshullámot a már felfüggesztett, de egyelőre vissza nem vont, a kiadatási törvény módosítását célzó törvénytervezet váltotta ki.
Aranykorszakból a recesszióba fordult Angela Merkel Németországa. Erre legutóbb a gazdasági válság idejében volt példa. Bár a német ipar nem fog összedőlni a közgazdászok szerint, így is sürgős reformokra van szükség. A szakemberek szerint Merkel hamarabb is léphetett volna.
A 64 éves politikusnak az operáció miatt meg kellett szakítania ausztriai nyaralását, és emiatt nem is tud részt venni a G7-országok vezetőinek hétvégi biarritz-i csúcstalálkozóján.
Hét halálos áldozatot, a Roszatom munkatársainak és az orosz védelmi minisztérium alkalmazottjainak életét követelte az augusztus 8-i nukleáris robbanásos baleset Oroszországba. Vlagyimir Putyin orosz elnök az ügy katonai természetével indokolta, hogy nem közölhetnek minden adatot a történtekről. N. Rózsa Erzsébet, az MTA főmunkatársa úgy véli, nem
A nemek közötti, illetve a globális egyenlőtlenség elleni küzdelem lesz a ma kezdődő háromnapos G7-csúcstalálkozó fő témája a Franciaország délnyugati csücskében található Biarritzban.
Újabb 40 kilométeres szakaszon épít kerítést a horvát határon Szlovénia, hogy megállítsa a területére tartó migránsokat. A kivitelező egy szerb cég, amellyel a szlovén kormány még júliusban írt alá szerződést.
Globális vitatémává vált Amazónia, ahol kritikus mértékű erdőtűz pusztít, és az idén már 72 ezer ilyen riasztást jegyeztek fel. A környezetvédők Jair Bolsonarót okolják a kialakult helyzetért.
A videómegosztó portál olyan csatornákat tett elérhetetlenné, amelyek célja a hongkongi tüntetések megítélésének befolyásolása volt, és amelyek összehangoltan működtek, a Facebook és a Twitter által bejelentett kínai minta szerint.