Megszűnik a fizetőkapus rendszer, a horvát autópályákat kezelő vállalatok 2022-től átállnak az elektronikus autópálya-díjfizetési és az automatikus rendszámtábla felismerő (ALPR) rendszerre, illetve a mikrohullámú adattovábbításra (DSRC).
A német politikus már múlt héten megkezdte a brüsszeli buborék alapos körbejárását, e héten pedig folytatja az Európai Parlament frakcióinak megnyerésére tett kísérletét.
Az orosz repülésbiztonsági bizottság nyilvánosságra hozta a a Saratov Airlines An-148-asának 2018. februári katasztrófájáról szóló végleges jelentését: többszörös pilótahiba vezetett a 71 ember életét követelő balesethez.
Már ma, a görög választások másnapján beiktatták Kiriakosz Micotakiszt, az ország új kormányfőjét, akinek jobbközép Új Demokrácia pártja 39,8 százalékos eredménnyel nyerte a megméretést.
Nem tartja elképzelhetőnek Michael Roth német külügyi államtitkár, hogy a Földközi-tengeren megmentett emberek elosztására az összes európai uniós tagállam bevonásával szülessen megoldás.
Klaus Iohannis román államelnök hétfőn aláírta az új nyugdíjtörvényt, amelynek értelmében két év alatt 70 százalékkal növekednek az öregségi járandóságok.
Az 1994-ben létrehozott Kereskedelmi Világszervezet (WTO) utáni második legnagyobb szabadkereskedelmi együttműködési övezet kezdheti meg rövidesen tevékenységét, ezúttal az afrikai kontinensen.
Amerikaiak millióinak adatait és fotóit ellenőrzik az érintettek tudta és beleegyezése nélkül. A szövetségi nyomozók már régóta alkalmazzák a bűnüldözésben, 2011 óta rendszeresen élnek vele.
Egyik legfontosabb következménye lehet Bratt Kavanaugh bíró botrányos őszi szenátusi meghallgatását követő kinevezésének, hogy felértékelődik a testület elnökének, az Egyesült Államok legfőbb bírójának, John Roberts-nek a szerepe. Az ideológiai értelemben elkötelezett, és éppen ezért az elvi álláspontjához erősebben ragaszkodó négy konzervatív és n
Először került napvilágra japán írásos dokumentum arról, hogy az ázsiai szigetország hadserege vegyi fegyvert vetett be a második kínai-japán háborúban 1939-ben, Kína északi részén.
Az olaszországi nagyvárosban is hatalmas vihar tombolt a hét végén, erős széllel - ebben manőverezett egy hatalmas tengerjáró hajó, ám kis híján nekiütközött a velencei kikötőnek és egy másik hajónak.
May megvédte a washingtoni brit nagykövetet, míg külügyminisztere súlyos következményekről beszélt, Liam Fox kereskedelmi miniszter hazafiatlannak nevezte a kiszivárogtatást.
Az Európai Unió a jövőben is támogatni fogja Ukrajnát, és fenntartja az Oroszországgal szemben a Krím félsziget önkényes elcsatolása és a Donyec-medencei agresszió miatt kiszabott szankciókat - erről biztosították ukrán tárgyalópartnereiket az EU vezetői a Kijevben tartott EU-ukrán csúcstalálkozón.
Az amerikai kormánynak elvileg egy múlt pénteki bírósági határidőig kellett volna választ adnia arra a kérdésre, felteszi-e az állampolgárság kérdését a jövő évi cenzus ívére.
Orbán Viktor miniszterelnök levélben gratulált Görögország új miniszterelnökének, Kiriákosz Micotákisznak pártja választási győzelméhez és kormányfői kinevezéséhez.
A rendőrök és katonák számának növelését, további kerítés építését és megfigyelő drónok vásárlását jelentette be Marjan Sarec szlovén kormányfő hétfőn, miután Bostjan Poklukar belügyminiszterrel együtt az ország déli határára látogatott, ahol nőtt az illegális bevándorlás.
Az államtitkár kijelentette: fontos a kettős mérce kizárása és a tisztességes eljárás, amikor a finn EU-elnökség a Magyarországgal szembeni hetes cikk szerinti eljárás lépéseiről dönt.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn azt üzente Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, hogy orosz és ukrán televíziós csatornák közötti tévéhíd helyett inkább ők ketten tárgyaljanak személyesen egymással.
Az anyuka a terhesség idején 29 éves volt, és állítja, hogy kérte a Down-szűrést, de az orvosok nem végezték el. Pedig ha tudta volna, biztosan elveteti a gyereket.
Orbán Viktor miniszterelnök levélben gratulált Görögország új miniszterelnökének, Kiriákosz Micotákisznak pártja választási győzelméhez és kormányfői kinevezéséhez - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke hétfő délután.
Az olasz belügyminiszter emellett hangsúlyozta: példaszerű büntetést követel azon civil szervezet számára, amely a tiltás ellenére múlt szombaton 41 migránst szállított Lampedusa szigetére.
Orbán Viktor miniszterelnök levélben gratulált Görögország új miniszterelnökének, Kiriákosz Micotákisznak pártja választási győzelméhez és kormányfői kinevezéséhez - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.