A visegrádi négyek miniszterelnökei pénteki prágai egyeztetésükön megállapodtak, hogy csak olyan jelölteket tudnak elfogadni az Európai Unió (EU) vezetői pozícióira, akik megértik Közép-Európa problémáit is, képesek azonosulni a szempontjaival - közölte a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szombati budapesti sajtótájék
"Huawei kínai telekommunikációs óriáscég amerikai beszállítói folytathatják majd tevékenységüket, illetve eladhatják a vállalat termékeit az Egyesült Államokban" - jelentette be Donald Trump.
„NAGY TESTVÉR SZEMMEL TART TÉGED” – a világirodalom egyik leghíresebb soráról talán még az is hallott, aki nem olvasta George Orwell regényét. A hetven éve, 1949 júniusában megjelent anti-utópia szavai, kifejezései beépültek a nyelvbe: újbeszél, gondolatbűn, Gyűlölet Két Perce, 101-es szoba, gondolatrendőrség, vagy az a jelző, hogy orwelli. A Hetek
A világ 19 legnagyobb fejlett és felzárkózó gazdaságát, illetve az Európai Uniót összefogó G20 csoport oszakai csúcstalálkozóján több engedményt is tett az USA.
A V4-ek kormányfői a vasárnapi EU-csúcs előtt megállapodtak a vezetők kiválasztásának elveiről és azokról a szempontokról, amelyeket képviselni fognak Brüsszelben – mondta az államtitkár.
Az országcsoport tagjai a szabad, igazságos, hátrányos megkülönböztetés nélküli, átlátható kereskedelmi és befektetési környezet megteremtését is célul tűzték ki.
Putyin a kétnapos találkozó végén, szombaton azt mondta, hogy a kételyekre rácáfolva a tárgyalássorozat megerősítette a G20-as formátum létjogosultságát.
Több száz tűzoltó igyekezett szombaton megfékezni az erdőtüzeket Dél-Franciaországban, ahol pénteken sok helyütt 45 Celsius-fokos hőmérsékletet mértek.
Az államtitkár azt mondta: a kormányfők a vasárnapi EU-csúcs előtt megállapodtak a vezetők kiválasztásának elveiről és azokról a szempontokról, amelyeket képviselni fognak Brüsszelben.
Az őrizetbe vett kapitány ellen illegális bevándorlás elősegítése, olasz katonai hajóval szemben tanúsított ellenállás, valamint hajószerencsétlenség okozás szándéka címén indított eljárást.
Viorica Dancila miniszterelnököt választották elsöprő többséggel a román Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökévé a legnagyobb kormánypárt szombati tisztújító kongresszusán.
Egy kormánypárti milícia 26 tagjával végeztek a tálibok Afganisztán északi részén szombaton, miközben Dohában a felkelők újabb tárgyalásokra készülnek az amerikaiakkal – mondták el helyi tisztségviselők.
A felelős és fenntartható légiközlekedésre hívja fel a figyelmet a holland KLM légitársaság, amely nyílt levélben kérte az iparági szereplőket, hogy közösen tegyenek a fenntarthatóbb repülésért.
Öt emberéletet követeltek az oroszországi Irkutszki területen pusztító súlyos árvizek, orosz hírügynökségek szombati jelentései szerint több embert eltűntként tartanak nyilván a hatóságok.
Nem Manfred Weber, az Európai Néppárt csúcsjelöltje lesz az Európai Bizottság következő elnöke - erről állapodtak meg a Die Welt című német konzervatív lap értesülése szerint az EU Oszakában, a G20-csúcstalálkozón tartózkodó állam-, illetve kormányfői helyi idő szerint péntek délután.
A férfi kongresszus előtt kérte a kormánytól, hogy bővítsék a szeptember 11-i terrortámadás utáni mentésben résztvevő rendőrök, tűzoltók és mentők egészségügyi juttatását