Elképzelhető, hogy még hétfőn reggel folytatódik a vasárnap kezdődő uniós csúcs, amelyen dönteni kellene arról, ki legyen az Európai Bizottság következő elnöke.
Eddig hihető magyarázat volt, hogy csak a nagy meleg viselte meg. De most csütörtökön úgy kapta el fékezhetetlen remegés, hogy közben húsz fok se volt Berlinben.
A fórum tervezett négy ülésszakán a felek megvitatják a világgazdaság fajsúlyos problémáit, beleértve a kereskedelmet is, akárcsak a környezetvédelem kérdéseit.
Mandátumom alatt különleges figyelmet fogok fordítani a hátrányos megkülönböztetéssel kapcsolatos ügyekre, különös tekintettel a nőkre és a gyerekekre – mondta az új vezető.
A visegrádi országok nem a problémát, hanem a megoldást jelentik Európa számára - jelentette ki az Országgyűlés elnöke a visegrádi négyek (V4) parlamenti elnökeinek találkozója és a négy parlament labdarúgócsapatának tornája alkalmából tartott csütörtöki sajtótájékoztatón, a szlovákiai Poprádon.
A várakozásoknak megfelelően globális kereskedelem alakulásával kapcsolatos aggodalmakat fogalmaztak meg a felszólalók a G20-ak Oszakában pénteken megnyílt csúcstalálkozójának kezdetén.
Azzal, hogy az EU 2025-ig halasztotta Albánia és Észak-Macedónia csatlakozását, saját magát helyezi versenyhátrányba Oroszországgal, Törökországgal és Szaúd-Arábiával szemben.
Jonathan Stempel, a Reuters tudósítója június 17-én megjelent cikkében arra hívta fel a figyelmet, hogy Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának legrégebb óta hivatalban lévő tagja, a konzervatív Clarence Thomas egyre inkább sürgeti a testületet, hogy az kevésbé kötődjön a precedensi rendszer fenntartásához.
Háromezer embernek kellett elhagynia az otthonát, mindkét olasz miniszterelnök-helyettes a helyszínen volt. Közel 20 ezer köbméter törmelék keletkezett a robbantás után.
A Szahara felől érkező, száraz légtömeg éri el hamarosan Nyugat-Európát. Legutoljára 2003-ban sújtotta ilyen hőhullám a kontinenst, több országban 45 fokot is mérhetnek.
Tavaly augusztusban történt a tragédia, amikor leszakadt egy viadukt az olaszországi A10-es autópályán, Genova közelében. A katasztrófában 43 ember halt meg, a környékről pedig 600 embert telepítettek ki.
Jön az olvadás a brit–orosz viszonyban? Theresa May távozó miniszterelnök a Japánban tartott G20-as csúcson találkozik Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. A Szkripal-mérgezés után különösen feszültté vált a két állam viszonya, de kérdés: mennyire számít, amit a lemondott kormányfő mond az orosz vezetőnek?
A halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétsége miatt indult büntetőügyben Dr. Polt Péter legfőbb ügyész a törvényesség érdekében jogorvoslati indítványt terjesztett elő a Kúrián a Budai Központi Kerületi Bíróság, illetve a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék azon végzéseivel szemben, melyekben
Több mint 3 ezer lakost evakuáltak az északnyugat-olaszországi Genova városában a tavaly augusztusban leomlott Morandi-híd talpon maradt két pillérének felrobbantása során, amire péntek reggel fél tíz után pár perccel került sor egyenes olaszországi televíziós közvetítésben.
Már hetekkel ezelőtt minden jegy elkelt Miklósa Erika csütörtök esti nagyszabású komolyzenei koncertjére, amit a szabadkai zsinagógában tartottak. Nem számított a nagy meleg, az est díszvendége Orbán Viktor időben érkezett a feleségével együtt. Csak kevesen tudják, hogy mindketten komolyzene rajongók. Ott voltak például nemrég a milánói Scalaban
Drónt küld a Szaturnusz legnagyobb holdjára, a Titánra hét év múlva az amerikai űrkutatási hivatal (NASA): a Dragonfly (Szitakötő) nevű eszköz a jeges égitest több pontján is landolni fog, hogy a mikrobiális élet lehetséges nyomai után kutasson.
Szlovákia három legfőbb közjogi méltósága, Zuzana Čaputová államfő, Andrej Danko házelnök és Peter Pellegrini kormányfő csütörtökön egy közös nyilatkozat aláírásával elkötelezték magukat Szlovákia pro-európai és pro-atlanti irányultsága mellett.
A legfőbb ügyész a törvényesség érdekében jogorvoslati indítvánnyal fordult a Kúriához, mert nem ért egyet azzal, hogy a Viking Sigyn ukrán kapitányát óvadék ellenében kiengedték.