Beismerte tettét az a szélsőjobboldaliként számon tartott férfi, akit azzal gyanúsítanak, hogy közvetlen közelről leadott fejlövéssel meggyilkolt egy magas beosztású helyi politikai tisztségviselőt a németországi Kassel járásban - jelentette be Berlinben Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter.
Strache a Facebook-oldalán kommentálta az esetet. „2018-ban bombamerényletet terveztek ellenem és a családom ellen, és erről engem az Alkotmányvédelmi Hivatal a mai napig nem tájékoztatott.„
Két és fél tonna kristályos metamfetamint foglalt le a rendőrség egy raktár titkos helyiségében Hollandiában, ami a legnagyobb hasonló drogfogásnak számít Európában - jelentette a helyi sajtó szerdán.
A megtévesztés szándéka húzódik meg Washington tárgyalási javaslatai mögött - jelentette ki szerdán Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője.
Pokolgépes merényletet terveztek a gyanú szerint még hivatali ideje alatt Heinz-Christian Strache korábbi alkancellár és az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) volt elnöke, valamint családja ellen Ausztriában - erről számolt be az osztrák sajtó.
Boris Johnson potenciális miniszterelnöksége az EU-ellenesek és unióbarátok közötti szakadék mélyítése mellett a skót függetlenségi törekvéseknek is lökést adhat.
Az ok: a magyar kormány a szervezet szerint megtiltotta az országról szóló korrupciós jelentés nyilvánosságra hozatalát – számolt be az ügyről az Euronews.
Nem kötelesek a légitársaságok kártérítést fizetni az utasoknak hosszú késés esetén sem, amennyiben azt egy másik repülőgépből a kifutópályára ömlött üzemanyag okozza - mondta ki szerdán az Európai Bíróság.
Magyarország Albániával továbbra is szorosan együtt akar működni az illegális bevándorlás megfékezésében – mondta a külgazdasági és külügyminiszter Tiranában.
Mintegy 10, burkinit viselő nő folytatott polgári engedetlenségi akciót vasárnap Grenoble-ban, a Jean-Bron uszodában. Azért tüntettek, hogy joguk legyen fürödni ebben a tiltott fürdőruhában is.
Manfred Weber továbbra is fenntartja, hogy az európai parlamenti (EP-) választás eredménye alapján neki mint az Európai Néppárt (EPP) csúcsjelöltjének kell megkapnia az Európai Bizottság (EB) elnöki tisztségét, a politikus erről egy vendégkommentárban írt a Die Welt című konzervatív német lapban.
Véletlenül megtalálták egy poros templomi raktárban a Notre-Dame tűzvészben összetört kétméteres órájának 19. századi másolatát, melynek alapján restaurálni lehet az értékes darabot.
Egyórás találkozót tart pénteken Oszakában Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök a G20-csoport csúcstalálkozója alkalmából - jelentette ki Jurij Usakov, az orosz államfő külpolitikai tanácsadója szerdán Moszkvában újságíróknak.
Egyórás találkozót tart pénteken Oszakában Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök a G20-csoport csúcstalálkozója alkalmából - jelentette ki Jurij Usakov, az orosz államfő külpolitikai tanácsadója szerdán Moszkvában újságíróknak.
Eric Trump – Donald Trump amerikai elnök fia – azt állítja, a titkosszolgálat őrizetbe vette egy chicagói bár alkalmazottját, aki egy nyilvános rendezvényen leköpte őt.