Washington és Teherán között azt követően romlott meg a viszony, hogy Donald Trump amerikai elnök tavaly májusban felmondta a 2015-ben kötött többhatalmi atomalkut.
Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének most kezdődő ülésszakán egyebek mellett arról is dönthetnek majd, hogy visszaállítják az orosz delegáció még 2014-ben felfüggesztett szavazati jogát. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy Moszkva még júniusban kiléphet a szervezetből.
Washington szerint Irán még beléphet a tárgyalások ajtaján, Teheránban azonban „retardáltnak” tekintik a Fehér Házat. Katonai és biztonságpolitikai szakértők szerint meglepetés érheti Amerikát, ha megtámadja Iránt.
Három éven át tartó folyamatos csökkenés után tavaly már megfelelt az Európai Unióban benyújtott menedékkérelmek száma a migrációs válság kezdete előtti szintnek.
Újabb eljárás indult az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű jobboldali ellenzéki párttal szemben illegális kampányfinanszírozás gyanúja miatt, a párt Észak-Rajna-Vesztfália tartományi központjában kedden házkutatást tartottak.
Magyarország bízik abban, hogy a döntéssel sikerül helyreállítani a szervezet páneurópai jellegét – mondta az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke.
A McDonogh katonai akadémiáról a Yale Egyetemre kerülő, ott nemzetközi jogot tanuló Boltonról általánosságban elmondható, hogy mindig is a konfliktust favorizálta a megbékélés helyett.
A párt rövid közleménye szerint az időpontot a tisztségért versengő két jelölttel, Boris Johnson volt és Jeremy Hunt jelenlegi külügyminiszterrel egyeztetve tűzték ki.
Újra napirendre került az autópályák sebességkorlátozásának kérdése a parlamentben, miután a Zöldek támogatását élvező, 130 km/órás sebességhatár bevezetését szorgalmazó petíciót 66 ezer ember írta alá.
Nem értik a valóságot az irániak – legalábbis Donald Trump szerint, aki azután vette célba kedvenc közösségi oldalát, hogy az iráni elnök retardáltnak nevezte a Fehér Házat. Az amerikai elnök emlékeztetett: az elmúlt években is dollárbilliókat költöttek az amerikai hadseregre.
A legtöbb migráns gyereket elszállították abból az elhagyatott texasi határőrizeti létesítményből, ahol eddig – mint azt az AP amerikai hírügynökség felfedte – elegendő élelem, ivóvíz és megfelelő egészségügyi ellátás nélkül tartottak fogva több mint háromszáz fiatalt.
A jemeni Iszlám Állam terrorszervezet vezetőjét, Abu Osama al-Muhajert, valamint a szervezet több tagját, köztük a pénzügyi vezetőt is, elfogták június 3-án - számolt be a haaretz.com.
Tbilisziben június 20. óta tömegtüntetések zajlanak, amelyek formális kiváltó oka az, hogy egy orosz parlamenti delegáció részt vett az Ortodoxia Interparlamentáris Gyűlése elnevezésű szervezet tanácskozásán.
Fekete, mérgező füst tör fel abból az olajfinomítóból, ahol robbanás történt ma délután a Gibraltári-szoros közelében, Spanyolországban. Az eset súlyosságát jelzi az is, hogy a terület 50 kilométeres körzetét evakuálni kell.