Tbilisziben június 20. óta tömegtüntetések zajlanak, amelyek formális kiváltó oka az, hogy egy orosz parlamenti delegáció részt vett az Ortodoxia Interparlamentáris Gyűlése elnevezésű szervezet tanácskozásán.
Fekete, mérgező füst tör fel abból az olajfinomítóból, ahol robbanás történt ma délután a Gibraltári-szoros közelében, Spanyolországban. Az eset súlyosságát jelzi az is, hogy a terület 50 kilométeres körzetét evakuálni kell.
Irán eltökélt abban, hogy kivonja magát a nukleáris programjáról szóló 2015-ös nemzetközi megállapodásban vállalt két kötelezettségének teljesítése alól - jelentette kedden a Fars félhivatalos iráni hírügynökség egy magas rangú iráni tisztségviselőt idézve.
Schanda Tamás szerint elfogadhatatlan, hogy a kohéziós források összegét csökkenteni akarja a Bizottság, ráadásul a bevándorlókra további pénzeket akar átcsoportosítani.
Miközben az EU parkolópályára tette a bővítési folyamatot, Törökország, Oroszország és Kína is egyre nagyobb befolyásra tör a Nyugat-Balkánon - figyelmeztet az Európai Politikai Tanácsadócsoport nevű szervezet.
Annak ellenére, hogy a terrorelhárítás bizonyítékokkal rendelkezik arról, hogy Ugur S. nemzetbiztonsági veszélyt jelent az országra nézve, csak nehezen lehet ellene fellépni.
A 24 űreszközt, kísérleti műholdakat, űrlaboratóriumokat és egy szuperpontos atomórát állított Föld körüli pályára. Emellett 152 ember hamvait tartalmazó fémkapszulákat szórt ki az űrbe.
Irán nem akar háborút az Egyesült Államokkal - közölte kedden Haszan Róháni iráni elnök Emmanuel Macron francia államfővel egy telefonbeszélgetés során - jelentette a félhivatalos ISNA iráni hírügynökség.
Ha viszont az Egyesült Államok ismét megsérti Irán területi vizeit és légterét, ahogyan azt iráni tisztségviselők szerint a múlt héten lelőtt drón tette, szembeszállnak vele.
Csaknem minden tizedik EU-s termék csomagolása azonos, de minősége és összetétele más és más országonként. 19 országban megközelítőleg 1380 terméket vizsgáltak meg, de szakértők nem tudják egyértelműen kimondani: a kelet-közép-európai országokban kapható termékek rosszabbak lennének.
Ez elmúlt időszakban több bírálat is érte a határőrizeti szervet azzal kapcsolatban, ahogyan az illegális bevándorlókkal, elsősorban a gyermekekkel bánnak.
Stephanie Grisham, az amerikai first lady, Melania Trump eddigi szóvivője lesz a Fehér Ház következő szóvivője Sarah Huckabee Sanders lemondása után . Ezt maga Melania Trump jelentette be kedden Twitteren.
Popsztárok, tévés hírességek és üzletemberek is belekeveredtek Dél-Korea legnagyobb szexbotrányába, már több mint 350 embert tartóztatott le a rendőrség.
A legelterjedtebb drog továbbra is a kannabisz, mondjuk az alkoholt nem tekinti drognak az ENSZ, mert ha annak tekintené, akkor természetesen az lenne a legelterjedtebb.
A venezuelai hírszerzés vezetője az Egyesült Államokban tartózkodik - erősítette meg keddi sajtótájékoztatóján Washingtonban Elliott Abrams, az Egyesült Államok venezuelai különmegbízottja.
A hatalmi játszma közepette továbbra sem lehet még csak sejteni sem, hogy ki lesz Jean-Claude Juncker utódja, gyakorlatilag napról napra több név kerül bele a kalapba.
Az amerikai képviselőház 230:195 arányban, három republikánus képviselő támogatásával 4,5 milliárd dolláros segélycsomagot szavazott meg a migránsválság enyhítésére. A Fehér Ház vétót ígért.
Megöltek két amerikai katonát szerdán Afganisztánban - tájékoztatott közleményben a NATO-vezette afganisztáni katonai misszió, részletekbe nem bocsátkozva.
Ukrajna felfüggeszti munkáját az Európa Tanács parlamenti közgyűlésében, tiltakozásképpen amiatt, hogy Oroszország visszakapta öt éve megvont szavazati jogát.
Az Egyesült Államok nem merne behatolni Irán területére - vélekedett szerdán az iráni Forradalmi Gárda légi elhárításának a parancsnoka a Mehr iráni félhivatalos hírügynökségnek. Amirali Hadzsizadeh vezérőrnagy nyilatkozatában hozzátette azt is, hogy erre a lépésre szerinte más ország sem vetemedne.
Többéves melegrekordok dőlhetnek meg a héten Európa-szerte. Németországban az előrejelzések szerint akár a 70 éve mért melegrekordnál is nagyobb lehet a forróság. Franciaországban is rendkívüli intézkedésekkel készülnek a kánikulára. További részletek a videóban.
Rendhagyó találkozóra került sor Izraelben, a közel-keleti térséget meghatározó hatalmak az Irán és az Egyesült Államok között kis híján háborúig fajult konfliktusról tárgyaltak.
„Szlovákia védelmi kiadásai már két évvel a korábban vállalt határidő előtt, 2022-re elérik a GDP 2 százalékát” – közölte Zuzana Čaputová új szlovák elnök Brüsszelben. Az államfő megerősítette a NATO és a biztonság megteremtése iránti egyértelmű elkötelezettségét.