A konzervatív jogfelfogásként számon tartott természetjogi szemléletet szeretné érvényesíteni egy új bizottság által Mike Pompeo amerikai külügyminiszter az ameriaki diplomáciában. Az LMBTQ-szervezetek kiakadtak.
A kormányváltó hangulatot gerjeszti, hogy a múlt héten nyilvánosságra került az Európai Bizottság könyvvizsgálói jelentése, amely összeférhetetlenséget állapított meg vele kapcsolatban.
Eddig az ember a természettel küzdött, most saját természetével kell megküzdenie - idézte Áder János köztársasági elnök Gábor Dénes Nobel-díjas magyar fizikust.
Tajvan hivatalosan kérvényezte az Egyesült Államoktól több mint száz harckocsi, valamint légvédelmi és páncéltörő rakéták megvásárlását - jelentette be a tajvani védelmi minisztérium.
A legvalószínűbb forgatókönyv szerint Mette Frederiksen pártelnök vezetésével a dán Szociáldemokrata Párt alakíthat kormányt a kisebb baloldali pártok támogatásával.
Újabb tűzszünetről állapodtak meg a kelet-ukrajnai konfliktus rendezésére létrejött Kontaktcsoport tagjai. Ez lehet Zelenszkij újdonsült ukrán elnök első nagy politikai sikere. A hírre azonban árnyékot vetett ukrán katonák halála a konfliktus övezetében.
Idén áprilisban, az EP-választás előtt vették észre a hacket, amivel valakik - Oroszországban járunk, tippeljenek - 2017 februárja óta hozzáférhettek a képviselet hálózatához.
Strache az Ibizán rejtett kamerával készült videófelvételen többek között arról is beszél: egy informátora szerint Kern Afrikában állítólag kiskorúakkal folytatott szexuális kapcsolatot.
Akár a százat is meghaladhatja a halottak száma, de sok kórházból nincsen adat, miután a szudáni vezetés több térségben felfüggesztette az internet-szolgáltatást. (Külföld)
Véget vet az emberi magzati szöveteken végzett állami orvosi kutatásoknak az amerikai Fehér Ház, figyelmen kívül hagyva a tudósok álláspontját, akik szerint bizonyos egészségügyi problémákra csak így lehetne gyógymódot találni.
Miközben Olaszországgal szemben indokoltnak találták egy esetleges eljárás indítását, a spanyoloknál épp a tíz évvel ezelőtt indított utolsó fegyelmezés lezárásáról döntöttek.
Hét jelölt jelezte indulását a kazahsztáni elnökválasztáson, amelyre vasárnap kerül sor. Az első az egyenlők között a jelenlegi, ideiglenes államfő, Kaszim-Zsomart Tokajev.
A külgazdasági és külügyminiszter telefonon beszélt román kollégájával, és nyomatékosan kérte, hogy az úzvölgyi rendezvények kapcsán tegyen meg mindent a fizikai atrocitások elkerülése érdekében.
A székelyföldiek székely zászlókkal és transzparensekkel sorakoztak fel tömött sorokban a lakatlan hegyi település első világháborús katonatemetője előtt a csepergő esőben.
Az Oroszországgal csütörtökön megkötött megállapodások nyomán a magyar ipar működtetéséhez és a lakások, házak fűtéséhez szükséges gázmennyiség részben már fizikailag, részben szerződések alapján 2020-ra rendelkezésre áll - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a szerződések aláírása után a Szentpétervári Nemzetközi Gazdaság
Élőláncot hirdettek a magyarok az emlékmű avatásának napjára. „Ki a magyarokkal az országból! Mars Budapestre!” – így törtek be a románok az úzvölgyi temetőbe.
Protokolláris és politikai szempontból is fontos volt Donald Trump amerikai elnök három napos nagy-britanniai látogatása – hangsúlyozta az InfoRádióban Magyarics Tamás, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanára és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem főmunkatársa.