Legalább 10 ezren haltak meg napra pontosan 30 éve a Tienanmen téri mészárlásban. Pekingben a mai napig tiltják a megemlékezéseket, miközben az amerikai külügyminiszter teljes számvetést sürget Kínától.
Hamisak azok a hírek, hogy a fideszes képviselők ne lennének teljes jogú tagok az Európai Néppárt frakciójában. Bármilyen magas posztot betölthetnek - twittelte a Néppárt első alelnöke. Szájer József szerint aspirálnak is az egyik legfontosabb európai parlamenti bizottság elnöki posztra, maga Szájer azonban már nem indul a néppárti frakció alelnöki
A nemzetegyesítést követően most már a gyarapodás a jellemző, ma már nem a tegnapba révedünk, hanem a holnapot tervezzük, Magyarországon, a Kárpát-medencében és a diaszpórában élő magyarsággal együtt.
Éjjel fél 4 körül már nagyon éhes lehetett, mert a földszinti ablakot kitörte, úgy osont be. Hogy hím létére mit csinált a vörösboros üvegekkel, majd elmeséljük.
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság vezetője geopolitikai kérdésekről egyeztet kedden Brüsszelben Jared Kushnerrel, Donald Trump amerikai elnök vejével és egyben közel-keleti ügyekben illetékes főtanácsadójával - jelentette be az Európai Unió külügyi szolgálatának szóvivője.
A NATO mindegyik tagországának kötelessége a hazai össztermék (GDP) 2 százalékában kijelölt minimális védelmi kiadási cél teljesítése - mondta kedden Londonban az amerikai elnök.
Az USA-val kötendő szabadkereskedelmi megállapodásról beszélt Theresa May brit kormányfő a Londonban tartózkodó Donald Trump és számos globális óriásvállalat vezetőinek részvételével tartott keddi üzleti fórumon. Az amerikai elnök szerint a brit kormánynak perelnie kellett volna az EU-t.
Az EPP részéről is jelezték: bár márciusban valóban felfüggesztették a Fidesz tagságát a pártcsaládban, a magyar kormánypárt a parlamenti frakcióban teljes jogú tagságot élvez.
Igényt jelentett be a Yandex vezető orosz informatikai vállalat e-mail- és felhőszolgáltatásának kódkulcsaira a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) - írta kedden online kiadásában az RBK című gazdasági napilap.
A három legnagyobb európai pártcsaládot képviselő uniós tagállami kormányfők pénteken Brüsszelben egyeztetnek az Európai Bizottság következő elnökének személyéről - jelentette a Politico.
Az amerikai Legfelső Bíróság elé került Indiana állam azon szabályozása, amely a magzat betegségein, nemén vagy faji hovatartozásán alapuló abortusz tilalmát írja elő. A szabályozást az alsóbb fokú bíróságok alkotmányellenesnek mondták ki, a Legfelső Bíróság pedig egyelőre visszautasította a kérdés érdemi vizsgálatát. A döntéshez Clarence Thomas fű
Autós üldözés után fogtak el egy szerb állampolgárságú embercsempészt Zágrábban, aki 33 migránssal furgonja raktérben áttörte egy autópálya-fizetőkapu sorompóját és belehajtott két rendőrautóba.
Dormánfalva a katonatemető közvagyonná nyilvánításával indította el a temető román parcellájának kialakítását, amellyel pattanásig feszült helyzetet teremtett a magyarok és románok között.
Az amerikai kormány a kubai utazásokra vonatkozó újabb korlátozásokat jelentett be kedden azzal az indokkal, hogy a szigetország felforgató szerepet játszik az amerikai kontinensen.
Nagy-britanniai tartózkodásának második napján az amerikai elnöknek a királyi családtól kapott protokolláris gesztusok után a rideg politikai valósággal kellett szembenéznie. (Külföld)
Szajed Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője keddi beszédében leszögezte, hogy országa az Egyesült Államok követelései és nyomása ellenére sem adja fel rakétafejlesztési programját.