2019. október 7. hétfő

okt. 7
20:15
Kirúgtak 48 ezer sztrájkolót egy indiai vállalattól (Kripto Akadémia)
A tagállam főminisztere szerint az alkalmazottak „megbocsájthatatlan bűncselekmény” követtek el.
okt. 7
20:36
Jelentős csúszással jöhet az unió következő költségvetése (Infostart)
Összegeket és számokat is tartalmazni fog az a dokumentum, amit az október 17-18-i EU-csúcs előtt köröztet majd a kormányok között az unió soros finn elnöksége, de a BruxInfo szerint az alku legkorábbi időpontja 2020. február vagy március lehet.
okt. 7
20:36
A holland kormánykoalíció a parlament mindkét házában elvesztette többségét (ATV)
Elvesztette többségét a holland kormánykoalíció hétfőn a parlament alsóházában is, miután a liberális konzervatív Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért (VVD) kizárta egyik képviselőjét, aki úgy döntött, hogy megtartja mandátumát.
okt. 7
20:36
Észak-Korea óva intette a nyugati országokat, hogy felvessék a rakétatesztjei ügyét az Ensz BT-ben (444.hu)
Mert az „felszítaná Phenjan törekvését szuverenitásának megvédésére”.
okt. 7
20:54
Észak-Korea figyelmeztette a nagyhatalmakat (Infostart)
Észak-Korea hétfőn óva intette az Egyesült Államokat, Nagy-Britanniát, Franciaországot és Németországot attól, hogy felvessék a kommunista vezetés rakétatesztjeinek ügyét az ENSZ Biztonsági Tanácsában (BT), mert az "felszítaná Phenjan törekvését szuverenitásának megvédésére".
okt. 7
21:00
Trump megfenyegette Erdogant: "tönkreteszem és eltörlöm a török gazdaságot" (ATV)
Donald Trump amerikai elnök a gazdasága teljes tönkretételével és megsemmisítésével fenyegette meg Törökországot hétfői Twitter-bejegyzésében.
okt. 7
21:21
Észak-Korea óva intette a nyugati országokat attól, hogy felvessék rakétatesztjei ügyét az ENSZ BT-ben (Kripto Akadémia)
„Tudjuk, hogy a brit-francia-német tisztátlan kezdeményezés mögött az Egyesült Államok rejtőzik” – mondta Kim Szong észak-koreai ENSZ-nagykövet.
okt. 7
21:24
Szigorít az EU, gyökeresen átalakulhat a közlekedés (Infostart)
Az Európai Unió Tanácsa olyan módosításokat fogadott el, amelyek szigorítják a közúti infrastruktúra kezelésére vonatkozó szabályokat a halálos kimenetelű és a súlyos sérülésekkel járó közúti balesetek számának csökkentése érdekében - közölte az uniós tanács.
okt. 7
21:36
97 éves a legnagyobb civil madármentő Amerikában, aki 40 ezer kékmadarat nevelt fel (SzMo)
Közel 350 kis házával könnyen lehet, hogy ő Idaho állam legnagyobb ingatlantulajdonosa. Ám minden lakóhelyet szigorúan rászorulóknak tart fenn. Megható és tanulságos történet a tengerentúlról.
okt. 7
21:42
Az iraki elnök elítélte a tüntetőkkel és a sajtóval szemben alkalmazott erőszakot (444.hu)
Irakban kedd óta tüntetésnek a munkanélküliség, a kormányzati korrupció és a hiányos közszolgáltatások miatt. Eddig legalább 100 halott és több mint 6000 sebesült van.
okt. 7
21:42
Trump: „kimagasló és páratlan bölcsességem alapján (...) tönkreteszem és eltörlöm a török gazdaságot!” (SzMo)
Az amerikai elnök szintet lépett az öndicséretben. Erdogan hadműveleteket indít a kurdok ellen, az USA nem támogatja, de nem is avatkozik be. Trump döntését még a saját pártjában is éles bírálatokkal illették, erre lehetett válasz a Twitter-bejegyzés.
okt. 7
21:48
Az EU leendő kül- és biztonságpolitikai főképviselője egységes külpolitikát szorgalmaz (ATV)
Az Európai Unió az eljelentéktelenedést kockáztatja a globális színtéren, amennyiben a tagállamok nem hajlandók feladni szuverenitásuk egy részét a külpolitika területén - figyelmeztetett hétfői brüsszeli meghallgatásán az EU leendő kül- és biztonságpolitikai főképviselője.
okt. 7
21:54
Trump „kimagasló és páratlan bölcsességében” megfenyegette Törökországot (Kripto Akadémia)
Nem viccelünk, az amerikai elnök tényleg így jellemezte magát, miközben azt ígérte, hogy eltörli a török gazdaságot.
okt. 7
22:06
Észak-Korea óva intette a nyugati országokat, hogy felvessék rakétatesztjei ügyét az ENSZ BT-ben (ATV)
- Észak-Korea hétfőn óva intette az Egyesült Államokat, Nagy-Britanniát, Franciaországot és Németországot attól, hogy felvessék a kommunista vezetés rakétatesztjeinek ügyét az ENSZ Biztonsági Tanácsában (BT), mert az "felszítaná Phenjan törekvését szuverenitásának megvédésére".

2019. október 8. kedd

okt. 8
0:06
Mészárszék: féltékenységében kiirtotta volt barátnője családját egy fiatal férfi (Blikk)
Borzalmas vérengzés sokkolja Ausztriát!
okt. 8
0:10
Hárman kapták meg idén az orvosi Nobel-díjat: ezen dolgoztak a kutatók (Blikk)
A hétfői napon kiosztották az idei orvosi Nobel-díjakat: két amerikai és egy brit állampolgárságú kutató munkáját jutalmazták.
okt. 8
0:14
Hiába a tiltás, egyre durvábbak a tüntetések Hongkongban: meglincseltek egy taxist is (Blikk)
A központi tiltások ellenére ismét egyre többen vonulnak utcára a Kínához tartozó városállam tüntetésein, ebből azonban most kis híján tragédia is lett: a tüntetők vasárnap súlyosan bántalmaztak egy taxisofőrt, aki autójával az úton hömpölygő tömegbe hajtott.
okt. 8
0:18
Trumpnak nyolc évre visszamenőleg kell benyújtania az adóbevallását (Blikk)
Egyesült Államok – Egy New York-i szövetségi bíró hétfőn elrendelte Donald Trump elnök adóbevallásának benyújtását nyolc évre visszamenőleg.
okt. 8
0:22
Választás előtt távozott a lengyel ellenzéki vezér (Blikk)
Egy héttel a választás előtt lemondott a legnagyobb lengyel ellenzéki párt, a Polgári Platform frakcióelnöke, Slawomir Neumann (51). A politikus egy olyan kompromittáló hangfelvétel miatt kényszerült távozni, amelyet a köztelevízió hozott nyilvánosságra.
okt. 8
0:26
A születésnapján emelte meg az állami vezetők fizetését Putyin (Blikk)
Oroszország – Elrendelte az államfő, a miniszterelnök, a kormánytagok és több állami intézmény vezetője fizetésének 4,3 százalékos emelését Vlagyimir Putyin orosz elnök.
okt. 8
0:30
Százával halnak meg a 2022-es katari labdarúgó-világbajnokság helyszínein dolgozó vendégmunkások, de az állam mossa kezeit (Blikk)
A hirtelen halálnak elnevezett jelenség a 2022-es focivébé miatt Katarba érkező vendégmunkásokat érinti a leginkább: több százan haltak már meg szívinfarktus, illetve hirtelen szívleállás miatt. A kormány a Guardian közlése szerint nem indít vizsgálatot a váratlanul elhunyt munkások ügyében.
okt. 8
0:34
Keményen megfenyegette Törökországot a „páratlanul bölcs” Donald Trump (Blikk)
Donald Trump amerikai elnök a gazdasága teljes tönkretételével és megsemmisítésével fenyegette meg Törökországot hétfői Twitter-bejegyzésében.
okt. 8
0:38
Iszonyatos tragédia: tízen haltak meg egy frontális ütközésben (Blikk)
Románia – Tizenöt gyermek maradt árván miután egy kisbusz és egy kamion frontálisan ütközött egymással a DN2A jelzésű úton.
okt. 8
0:42
Felfoghatatlan értékű aranyrudakat találtak Kína leggazdagabb korrupt politikusánál (Blikk)
Több gyanús cselekedete után razziát tartottak a kínai kommunista párt egyik hivatalnokánál, Zhang Qinél. A házkutatás után a rendőrök nem hittek a szemüknek, ugyanis több mint 13,5 tonna aranyrudat találtak a politikus otthonában.
okt. 8
6:36
Mi történt? Washington tiltólistára tett kínai cégeket: többé nem adhatnak el nekik amerikai termékeket (Blikk)
Az amerikai kormány tiltólistára tett 28 kínai vállalatot és más szervezetet, mert részt vesznek a muszlim ujgur kisebbség elnyomásában – jelentette be Wilbur Ross amerikai kereskedelmi miniszter hétfőn este.
okt. 8
7:00
A török haderő további csapatokat küld a szíriai határhoz a küszöbön álló hadműveletet előtt (ATV)
A török haderő további csapatokat küld a szíriai határon állomásozó egységekhez a szíriai kurd fegyveres koalíció ellen indítandó beavatkozás előtt - jelentette hétfő este az Anadolu török állami hírügynökség.
okt. 8
7:15
Salvini és Berlusconi szövetséget kötött (HírTV)
Megszabadítjuk Olaszországot ettől a kormánykoalíciótól – ígérték a választóknak az olasz jobboldali pártok vezetői.
okt. 8
7:15
Szabad szemmel: Orbán vadul fegyverkezik, és ennek a németek nagyon örülnek (Kripto Akadémia)
Nemzetközi sajtószemle, 2019. október 8.
okt. 8
7:36
Újabb dolgok után kutatnak a turisták csomagjaiban (Infostart)
Lépnek a hatóságok, mert a legnagyobb kockázatot az utasok poggyászai jelentik.
okt. 8
7:42
28 kínai céget tett feketelistára az amerikai kormányzat, mert részt vesznek az ujgur kisebbség elnyomásában (444.hu)
"Az Egyesült Államok kormányzata és kereskedelmi minisztériuma nem tűrheti és nem is fogja tűrni az etnikai kisebbségek brutális elnyomását Kínában."
okt. 8
7:54
Törökország légitámadást indított a szíriai kurdok főhadiszállása ellen (SzMo)
A szíriai állami televízió szerint ezzel megkezdődött az agressziónak minősített török katonai beavatkozás Szíriában.
okt. 8
8:18
Csak külön védőfelszerelésben, de látogatható lesz a legendás csernobili 4-es reaktor (Blikk)
A katasztrófaturizmust még inkább fellendítő, a HBO által készített sikersorozat óta rengetegen látogatnak el a Pripjaty városában található erőműhöz. A 4-es blokk azonban a látogatók előtt ezidáig lezárt volt, mostantól azonban ide is betekintés nyerhetnek a turisták.
okt. 8
8:24
Vérfagyasztó: 93 ember megölését ismerte el a brutális sorozatgyilkos (Blikk)
Houston - A 79 éves Samuel Little vérfagyasztó interjúban idézte fel a zömében női áldozatok kinézetét, és közülük 30-at le is rajzolt.
okt. 8
9:00
Óriási a baj: ez történt az ENSZ-ben (ATV)
Vészesen kevés pénz maradt a szervezet működési költségeire, szeptember végén 230 millió dolláros hiány alakult ki, és október végére a tartalékok is elfogyhatnak.
okt. 8
9:06
Elképzelhetetlen jogbizonytalanságot hozhat Boris Johonson vélt terve (Infostart)
Egy hetet adott a brit miniszterelnöknek a brexitvita megoldására az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő finn miniszterelnök. Az új londoni javaslatokról eddig visszafogottan nyilatkoztak az európai vezetők. Feledy Botond külpolitikai elemző szerint elképzelhető, hogy Boris Johnson csak taktikázik javaslatai benyújtásával.
okt. 8
9:06
Bajban lehet a magyar méz, ezért! (Blikk)
Az európai kereslet csökkenése, illetve a külföldi – főként román, bolgár és ukrán – termelők által kínált olcsóbb méz miatt csökken a magyar mézexport.
okt. 8
9:48
Nagy bajban van az ENSZ, megszorítások jönnek (Infostart)
Vészesen kevés pénz maradt az ENSZ működési költségeire, szeptember végén 230 millió dolláros hiány alakult ki, és október végére a tartalékok is elfogyhatnak – közölte hétfőn a világszervezet New York-i székhelyén Antonio Guterres főtitkár.
okt. 8
10:24
Hoppá! Egy 123 éves férfi landolt a reptéren, majd saját lábán sétált oda az ellenőrző ponthoz (Blikk)
Abu-Dzabi – Az indiai aggastyán szerint a jógának és a nőtlenségnek köszönheti elképesztően magas életkorát.
okt. 8
10:33
Elégedetlenek a németek Kramp-Karrenbauerrel (Kripto Akadémia)
Távolról sem biztos, hogy a nagyobbik német kormánypárt, a CDU jelenlegi elnöke ülhet majd Angela Merkel távozása után a szövetségi kancellári székbe.
okt. 8
10:36
Döbbenetes: terrorcselekménynek minősítették a reggeli teherautós ütközést (Blikk)
Terrorcselekménynek minősítették a németországi Limburgban hétfőn történt teherautós ütközést – jelentette kedden a ZDF német országos közszolgálati televízió biztonsági körökből származó értesülésekre hivatkozva.
okt. 8
10:48
Estétől leáll az élet Izraelben (Infostart)
Kedden naplementekor kezdődik a jóm-kipúr, szó szerint leáll az élet, több helyen zárlatot is bevezetnek.
okt. 8
10:48
Október végén csődöt jelenthet az Ensz (444.hu)
A tagországok a működési költség háromnegyedét sem fizették be.
okt. 8
11:15
Le Pen: Az iszlamista veszély egy halálos fenyegetés (HírTV)
Az iszlamista veszély olyan halálos fenyegetés, amelyet a francia kormány mindennap súlyosbít az őrült bevándorlási politikájával.
okt. 8
11:42
Szelfizés közben négyen meghaltak egy folyóban Indiában (ATV)
Egy indiai család négy tagját sodorta el az áramlás, amikor egy dél-indiai folyóban állva próbáltak magukról fényképet készíteni - közölte a rendőrség.
okt. 8
12:42
Szelfizés közben fulladt víztározóba egy indiai család több tagja (Blikk)
Dél-India egyik víztározójában hétfőn vesztette életét egy család négy tagja: csak egy közös képet szerettek volna készíteni, ám a sodrással nem bírtak el.
okt. 8
12:42
Rossz hírt közöltek Boris Johnsonnal (Infostart)
Brit kormányforrás szerint London nem készít új javaslatot a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről, ha a jelenlegi brit javaslatokról nem sikerül egyezségre jutni.
okt. 8
13:06
Mire megkapták a kilövési engedélyt, meglépett a tehénpusztító medve (444.hu)
Bukarest hatvan napot engedélyezett a pálpatkai rém kézrekerítésére.
okt. 8
13:36
Bálnát láttak Londonnál a Temze folyóban (SzMo)
A hosszúszárnyú bálna jelenlétét búvárok is megerősítették.
okt. 8
13:57
Zdf: Terrorcselekménynek minősítették a Limburgban történt teherautós ütközést (HírTV)
A Hessen tartományi Limburgban egy 30 éves szíriai férfi egy lopott teherautóval neki hajtott több autónak. A támadásban 9 ember sérült meg, köztük a teherautó sofőrje.
okt. 8
14:03
Ma tárgyalnak a bevándorlók elosztási mechanizmusáról (HírTV)
Ma tárgyalnak a bevándorlók elosztási mechanizmusáról az uniós belügyminiszterek.

Keresés