Szerbia terrorcselekménynek tekinti Oliver Ivanovic meggyilkolását, és ennek megfelelően fog eljárni – jelentette ki Aleksandar Vucic szerb államfő az ország nemzetbiztonsági tanácsának rendkívüli ülését követő sajtótájékoztatóján.
Az évszázad arculcsapásának nevezte Mahmúd Abbász palesztin elnök Donald Trump döntését, amellyel az amerikai elnök Jeruzsálemet ismerte el Izrael fővárosának – írta az MTI. Abbász a Palesztinai Felszabadítási Szervezet kétnapos tanácskozásának megnyitóján kijelentette: „Trump egy Twitter-üzenettel lesöpörte Jeruzsálem kérdését az asztalról.
A luxembourgi székhelyű Európai Unió Bíróságának főtanácsnoka azt javasolta, hogy a megfelelő információk hiányára hivatkozva az uniós bíróság ne foglaljon állást a Fővárosi Törvényszék devizahitelezéssel kapcsolatos kérdéseiben, egyebek között arról, hogy a magyar szabályozás megfelelt-e az uniós irányelveknek.
Előre megfontolt szándékkal, perverz szexuális fantáziája kiélése céljából ölhette meg Kim Wall svéd újságírónőt Peter Madsen ismert dán feltaláló házilag barkácsolt tengeralattjáróján tavaly nyáron a Koppenhágában kedden ismertetett vádirat szerint.
A hírhedt Turla csoport kelet-európai diplomatákat, politikai szervezeteket támad, ezúttal a korábbinál trükkösebb hamis Adobe Flash-telepítőket alkalmazva.
Rakétatámadás miatt hirdettek riadót Japánban! Azt javasolták, az emberek minél gyorsabban keressenek menedéket, ugyanis úgy néz ki, hogy Észak-Korea rakétát lőtt ki. Később kiderült, hogy téves riasztás volt...
Ötszáz év elteltével sikerült kideríteniük a kutatóknak, hogy milyen betegség pusztíthatott a mai Mexikó területén élt ősi aztékok körében a 16. században.
Az új berlini kormánykoalíció megteremtését célzó fáradozásokat alighanem igencsak hátrányosan érinti az Európai Parlament családegyesítéssel kapcsolatos terve. Mint németországi tudósítónk, Vincze András jelenti, Berlinben attól tartanak, hogy jelentősen felszökik az országba érkező migránsok száma, ha érvénybe lép az Európai Parlament reformterve
Hangszórókon figyelmeztették kedden a lakosságot egy japán városban arra, hogy több adag olyan fugu - gömbhalból készült étel - került forgalomba, amelyből figyelmetlenségből nem távolították el a veszedelmes idegmérget tartalmazó májat.
Majdnem rekord értékű hideget mértek a kelet-szibériai Jakutföld egyes térségeiben kedden. A hőmérő az oroszországi térségben helyenként mínusz 67 Celsius-fokot mutatott.
A Migrációkutató Intézet szerint az elmúlt években a menedékre nem jogosult bevándorlók visszaküldése mint jogintézmény nem volt eredményes, hiszen az érintetteknek csupán elenyésző hányadát sikerült ténylegesen hazaküldeni.
Tüntetők csaptak össze a rendőrökkel kedden Kijevben a parlament előtt, miközben az ukrán honatyák második olvasatban tárgyalták a törvényjavaslatot a Donyec-medence szakadár ellenőrzés alatti részeinek visszaintegrálásáról, kora este azonban szavazás nélkül zárták be az ülésnapot.
A cseh parlament alsóházában rendezett bizalmi szavazás eredménye várható volt, mert a kormányzó ANO mozgalmon kívül a további nyolc parlamenti párt már korábban bejelentette, hogy nem fogja támogatni a kabinetet.
Két újonnan azonosított alkotással gyarapodott Vincent Van Gogh (1953-1890) holland festő ismert életműve - jelentette be kedden az amszterdami Van Gogh Múzeum.
Tüntetők csaptak össze a rendőrökkel kedden Kijevben a parlament előtt, miközben az ukrán honatyák második olvasatban tárgyalták a törvényjavaslatot a Donyec-medence szakadár ellenőrzés alatti részeinek visszaintegrálásáról, kora este azonban szavazás nélkül zárták be az ülésnapot.
Az észak-koreai válságról Vancouverben tárgyaló országok képviselői szerint fenn kell tartani a nyomást Észak-Koreán, hogy elálljon atomfegyver-fejlesztési programjától.
Hangszórókon figyelmeztették kedden a lakosságot egy japán városban arra, hogy több adag olyan fugu - gömbhalból készült étel - került forgalomba, amelyből figyelmetlenségből nem távolították el a veszedelmes idegmérget tartalmazó májat.
A magyar sajtó rendre hírt ad a romániai medveállomány garázdálkodásáról, vagyis az Erdélyt, a székely gazdákat sújtó megoldatlan ügyről. Mostanában Bosznia-Hercegovinában és Szerbiában is rettegnek az emberek, mert a megjelenő farkasok már nem válogatnak a zsákmányszerzésben, ezért a szomszédságban igazi pánikhangulat uralkodik.
Előre megfontolt szándékkal, perverz szexuális fantáziája kiélése céljából ölhette meg Kim Wall svéd újságírónőt Peter Madsen ismert dán feltaláló házilag barkácsolt tengeralattjáróján tavaly nyáron a Koppenhágában kedden ismertetett vádirat szerint.
A Marine Le Pen vezette francia Nemzeti Front számos szervezeti problémájáról tanúskodnak azok a dokumentumok, amelyek az elmúlt napokban jelentek meg a francia sajtóban, s amelyek kapcsán a pártelnök volt munkatársai szerint "teljes amatőrizmus" jellemezte az elnökválasztási kampánystratégiát. Marine Le Pen nem kívánta kommentálni az értesüléseket
Emmanuel Macron francia államfő kedden megerősítette, az állam nem hagyja, hogy újjáépüljön a „dzsungel”, azaz a Nagy-Britanniába átjutni próbáló migránsok sátortábora Calais-ban. Az észak-franciaországi kikötővárosban tett látogatásán a francia elnök élesen bírálta az európai menekültpolitika ellentmondásait.
Az egyik legnevesebb francia pénzügyi vizsgálóbírót, Renaud Van Ruymbeke-t bízta meg a párizsi ügyészség Emmanuel Macron francia elnök pártja, a Köztársaság lendületben (LREM) parlamenti frakcióvezetője, Richard Ferrand egy korábbi ingatlanfejlesztési ügyének kivizsgálásával - erősítették meg kedd este igazságügyi források a Le Canard enchainé című
Végeztek Oscar Pérez rendőrségi helikopterpilótából lett venezuelai felkelő vezérrel a dél-amerikai állam biztonsági erői, amikor lövöldözés tört ki az embereivel El Junquito településén - jelentette be kedden Néstor Reverol venezuelai belügyi és igazságügyi miniszter.
A Marine Le Pen vezette francia Nemzeti Front számos szervezeti problémájáról tanúskodnak azok a dokumentumok, amelyek az elmúlt napokban jelentek meg a francia sajtóban, s amelyek kapcsán a pártelnök volt munkatársai szerint "teljes amatőrizmus" jellemezte az elnökválasztási kampánystratégiát. Marine Le Pen nem kívánta kommentálni az értesüléseket
Keddi sajtóértesülések szerint nyolc ország, köztük Dél-Korea és az Egyesült Arab Emírségek is le fog kerülni jövő héten az Európai Unió adóparadicsomokról összeállított, jelenleg még tizenhét államot tartalmazó feketelistájáról, amelyet mindössze egy hónapja hagytak jóvá.
Németországban ismét fellángolt a vita a menedékkérők kormeghatározásának szükségességéről. Egy friss statisztika szerint ugyanis 2017-ben a menekültek egyharmada hazudott a koráról.