2018. január 22. hétfő

jan. 22
11:11
Geréb: "Az a legfontosabb, hogy tudok-e tükörbe nézni" (Kripto Akadémia)
A szülész-nőgyógyász még nem tudja, mikor és hol kezdi letölteni a büntetését.
jan. 22
11:18
Még mindig nem oldódott meg rohingják helyzete (ATV)
Banglades elhalasztotta a mianmari rohingják hazatelepítésének eredetileg keddre tervezett kezdetét azzal az indokkal, hogy még nem végezte el teljesen a visszaküldendők összeírását és a lista ellenőrzését - közölte hírügynökségekkel a dakkai kormány menekültügyi biztosa.
jan. 22
11:18
Rábólintott a tárgyalásokra a szociáldemokrata párt (USAracing)
A keresztény uniópártokkal (CDU/CSU) folytatandó hivatalos koalíciós tárgyalás elkezdése mellett döntött tegnap Bonnban a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) rendkívüli kongresszusa; 362 küldött a tárgyalás megkezdésére, 279 pedig ellene szavazott.
jan. 22
11:27
Ausztria az Európai Bírósághoz fordult a paksi bővítés miatt (Infostart)
Ausztria keresetet nyújt be az Európai Bíróságnak a paksi atomerőmű bővítése ellen - jelentette be az osztrák környezetvédelmi minisztérium hétfőn.
jan. 22
11:27
Ezt lépi a Twitter az orosz propaganda ellen (Blikk)
A 2016-os amerikai elnökválasztás óta attól hangos a világ, hogy az oroszok álhírekkel befolyásolták a szavazókat Trump javára, s azóta európai választásnál is próbálkoztak ezzel a technikával. A Twitter msot bejelentette, utólag minden amerikait értesít, ha ilyen tartalommal találkoztak az oldalukon.
jan. 22
11:29
Áldatlan állapot: egyre több a savas támadás Londonban, döbbenetes adatot tettek közzé (Blikk)
Hihetetlen adatot tett közzé a Scotland Yard bizonyos, Londonban történt bűncselekményekről.
jan. 22
11:30
A kompromisszum árán létrejövő berlini koalíció és a V4-ek (USAracing)
Már az elején bocsánatot kell kérni a globális cenzoroktól és hazai haptákos darabontjaiktól, amiért ma két olyan cikk ismertetését is felkínáljuk olvasásra, amelyek forrásai függetlenek, nem pedig a prostituált, fősodratú, elitszolga sajtó, amelynek Magyarországról szóló kötelező napi mantrájához képest a tibeti imamalom az egyéniség Guinness-reko
jan. 22
11:42
„Megegyezést szeretnénk” - Visszalép az Együtt két jelöltje (Kripto Akadémia)
jan. 22
11:44
Meghalt Hencze Tamás (Kripto Akadémia)
A Kossuth-díjas festőművész 80 éves volt.
jan. 22
11:48
Ellentámadásba lendültek a kurd harcosok, területeket foglaltak vissza (ATV)
Kurd harcosok visszaszerezték hétfőn azoknak a területeknek a nagy részét, amelyeket előző nap török katonák, illetve azok szíriai szövetségesei foglaltak el tőlük az északnyugat-szíriai Afrín térségében, a török határ közelében - közölték kurd tisztségviselők.
jan. 22
12:03
Ilyet még nem látott: elképesztő szálláshelyeket kínálnak az utazóknak (Blikk)
Napvilágra kerültek a legdurvább szállásajánlatok: átalakított jetben és világítótoronyban is kínálnak szobát az Airbnb keretében.
jan. 22
12:05
Bombák robbantak egy flordiai plázában (Blikk)
Két rögtönzött robbanószerkezetet robbantottak fel egy Lake Wales-i plázában Floridában.
jan. 22
12:06
Jön az újabb királyi esküvő (ATV)
Eljegyezték II. Erzsébet angol királynő egyik unokáját, Eugenie hercegnőt – jelentette be a Buckingham-palota.
jan. 22
12:21
Megjósolták: 2018-ban visszatér Jézus, elhozva a világvégét (Blikk)
Kiderült, hogy mikor érhet véget a világ, legalábbis néhány keresztény weboldal szerint.
jan. 22
12:27
Ilyen lenne, ha észak-koreai rakétatámadás érné Tokiót (Infostart)
Evakuációs gyakorlatot tartottak hétfőn a japán fővárosban, amelyben 300 önkéntes részvételével tesztelték, milyen gyorsan tudnak biztonságos helyre menekülni egy esetleges észak-koreai rakétatámadáskor.
jan. 22
12:27
Ausztria az EB-hez fordul a paksi bővítés miatt (HírTV)
Az osztrák kormány a magyar állami támogatást kifogásolja.
jan. 22
12:42
Moszkva "ügyetlennek" nevezte a washingtoni cáfolatot (ATV)
Tudatos provokáció lehet az amerikai fél részéről a biztonsági erők létrehozása Szíria török és iraki határa mentén - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn Moszkvában.
jan. 22
13:00
Puigdemont hivatalosan is jelölt az elnökségre (ATV)
Carles Puigdemont leváltott katalán vezetőt nevezte meg hivatalos jelöltként Katalónia elnöki posztjára Roger Torrent, a katalán parlament elnöke hétfőn Barcelonában tartott sajtótájékoztatóján.
jan. 22
13:00
A világ végén érdemes dolgozni (USAracing)
Jéghideg szél, tűző nap, a ködben ülő hegyek és végtelen óceán. Bár Ushuaia, a világ legdélebbi lakott települése mára korántsem olyan, mint ahogy az első hódítók megpillantották, az időjárás arról árulkodik: az ember tényleg a világ végén jár.
jan. 22
13:09
USA: több százezer állami alkalmazott kényszerszabadságon (HírTV)
A washingtoni szenátusban harmadik napja nincs megegyezés a kormányzati szervek finanszírozásáról.
jan. 22
13:21
Puigdemont hivatalos jelölt, közben elfogatóparancsot kértek ellene (Infostart)
Carles Puigdemont leváltott katalán vezetőt nevezte meg hivatalos jelöltként Katalónia elnöki posztjára Roger Torrent, a katalán parlament elnöke hétfőn barcelonai sajtótájékoztatóján.
jan. 22
13:21
Zuckerberg megtartja újévi fogadalmát (Kripto Akadémia)
A felhasználók dönthetik el, melyek a megbízható hírforrások.
jan. 22
13:24
Dél-koreai elnök: jó esély van most a nukleáris tárgyalásokra (ATV)
A két Korea közötti viszony javult a februári phjongcshangi téli olimpia közös előkészületeinek köszönhetően, ez az olvadás pedig "kiváló esélyt" teremt arra, hogy Phenjan és Washington tárgyaljon az észak-koreai nukleáris és rakétaprogramról, valamint a béke megteremtéséről a Koreai-félszigeten - jelentette ki Mun Dzse In dél-koreai elnök hétfőn a
jan. 22
13:33
Olajág-hadművelet: háború a török-szír határon (Infostart)
A török hadsereg közölte, hogy behatolt az eddig kurd ellenőrzés alatt álló, észak-szíriai Arfin városába. Ankara a múlt héten sorakoztatta fel haderejét, hogy lecsapjon a szerinte terrorista, de az Egyesült Államok számára szövetséges szíriai kurd erőkre. A kurdok az első híradásokban tagadták, hogy elvesztették a várost.
jan. 22
13:36
Mesebeli erőd lett a havazástól két felvidéki vár - fotók (ATV)
Az MTI fotósa, Komka Péter készített néhány képet a behavazott somoskői és salgói várról.
jan. 22
13:42
"Lőjetek agyon, ha diktátorrá válnék!" (ATV)
A Fülöp-szigeteki elnök hétfőn utasította a hadsereget és a rendőrséget, hogy lőjék agyon, ha diktátorrá válna, és mandátuma lejárta után is hatalmon akarna maradni, ahogy ellenfelei állítják.
jan. 22
13:54
Letette az esküt a magyar olimpiai csapat (Kripto Akadémia)
19 magyar versenyez február 9-től Phjongcshangban.
jan. 22
13:54
Több falut elfoglaltak a törökök Észak-Szíriában (444.hu)
A kurdok megpróbálnak ellenállni.
jan. 22
14:00
Dízeles Audikat hívnak vissza (ATV)
Vissza kell hívni az Audi egyes Euro-6 besorolású dízelmotorjaival szerelt modelljeit a károsanyag-kibocsátási értékek tiltott szoftveres manipulálása miatt - erősítette meg hétfőn a közlekedési minisztérium a KBA szövetségi gépjármű-felügyelet rendeletére hivatkozó médiajelentéseket.
jan. 22
14:03
Százezer lányt akarnak iskolába vinni (Infostart)
A világon több tízmillió lány nem jut be az oktatási rendszerbe. Az arab világban az egyetemi tanulás továbbra is a férfiak kiváltsága, de az alap- és középszintű oktatásban is kevesen vesznek részt. Ezen segítene Malala és az Apple.
jan. 22
14:09
Véletlenül lelőtte a gazdáját egy kutya vadászat közben (Blikk)
Oroszország - Saját kutyája ölte meg azt a férfit, aki vadászni indult az állataival.
jan. 22
14:11
Eddig tartott: egy hét után kirúgták állásából a robotot – videó (Blikk)
Skócia - Mindössze egy hétig dolgozhatott a szupermarketben a Fabionak nevezett robot, ugyanis a vásárlók panaszkodni kezdtek rá.
jan. 22
14:27
Marihuánás gumimacit osztogatott egy kilencéves az iskolában: ez történt velük (Blikk)
Marihuánás gumicukrot osztogatott iskolatársainak egy kilenc éves kisgyerek Új-Mexikóban.
jan. 22
14:27
Michele Nicoletti lett az ET Parlamenti Közgyűlése elnöke (Kripto Akadémia)
Megbíztatása egy évre szól, amely egyszer meghosszabbítható.
jan. 22
14:29
„Saját magam testvére vagyok” – Meg nem született ikertestvére DNS-ét hordozza magában egy fiatal nő (Blikk)
Anglia - Egy 33 éves nő szó szerint egybeforrt meg nem született testvérével, amiről évekig mit sem tudott.
jan. 22
14:30
Duterte: Lőjetek agyon, ha diktátorrá válnék! (ATV)
A Fülöp-szigeteki elnök hétfőn utasította a hadsereget és a rendőrséget, hogy lőjék agyon, ha diktátorrá válna, és mandátuma lejárta után is hatalmon akarna maradni, ahogy ellenfelei állítják.
jan. 22
14:30
A férfiközpontúság ellen szólalt fel a pápa (USAracing)
Elítélte a nőkkel szemben elkövetett bűncselekményeket Ferenc pápa Latin-Amerikában, ahol világviszonylatban is kirívóan magasnak számít a nők elleni gyilkosságok száma. A katolikus egyházfő a régió egyik legveszélyesebbnek tartott régiójában, az észak-perui Trujillo városában szólalt fel, ahol a nőket megvédő jogszabályok bevezetését szorgalmazta.
jan. 22
14:36
Michele Nicoletti lett az Európa Tanács új elnöke (ATV)
Michele Nicoletti olasz politikust választotta új elnökének hétfői strasbourgi ülésén az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE) az októberben ideiglenesen megválasztott Sztella Kiriakídisz helyére.
jan. 22
14:42
Ellentámadásba lendültek a kurd harcosok (USAracing)
Kurd harcosok visszaszerezték hétfőn azoknak a területeknek a nagy részét, amelyeket előző nap török katonák, illetve azok szíriai szövetségesei foglaltak el tőlük az északnyugat-szíriai Afrín térségében, a török határ közelében – közölték kurd tisztségviselők.
jan. 22
15:00
Puigdemont ismét elnök lehet (Kripto Akadémia)
Az eddig Belgiumban bujkáló volt katalán vezető hétfőn Dániába utazott.
jan. 22
15:00
Szijjártó Péter Brüsszelben: az első lépés a külső határok védelme (USAracing)
Mindaddig, amíg nem lesz egység és stabilitás Líbiában és déli határának védelme nem oldódik meg, mindvégig komoly kockázat áll fent Európa biztonsága tekintetében – jelentette ki Szijjártó Péter Brüsszelben hétfőn, az uniós tagállamok külügyminiszterei tanácskozásának szünetében.
jan. 22
15:02
Újabb esküvő a brit királyi családban (Kripto Akadémia)
A 27 éves Eugénia hercegnő szintén polgári származású társat választott. Igaz, azért legalább vagyonosat.
jan. 22
15:12
A vártnál korábban Jeruzsálembe helyezik az amerikai nagykövetséget (ATV)
Mike Pence amerikai alelnök Jeruzsálembe utazott, ahol az izraeli parlament előtt elmondott beszédében bejelentette: az amerikai nagykövetség a jövő év vége előtt Jeruzsálembe költözik.
jan. 22
15:15
A közalkalmazottak fizetik meg az amerikai politikai csatározások árát (Infostart)
Folytatódik a patthelyzet, amelynek nyomán „zárva tart” az amerikai szövetségi állam – így nem kapnak pénzt például a katonák. A közalkalmazottak és közhivatalok finanszírozását egy rendkívüli törvény tenné lehetővé, de a hétvégi rendkívüli szenátusi munkanapok ellenére nem sikerült egyezségre jutni.
jan. 22
15:18
Macron: ha az EU-tagságról tartanánk népszavazást, elveszíteném (ATV)
Emmanuel Macron francia elnök valószínűleg megdöbbentette a riportert, amikor arról beszélt a Brexit kapcsán, hogy ha tartanának egy franciaországi népszavazást, vélhetően arra voksolnának többen, hogy kilépjenek az unióból.
jan. 22
15:21
Veszélyben Európa biztonsága – részletek (Blikk)
Mindaddig, amíg nem lesz egység és stabilitás Líbiában és déli határának védelme nem oldódik meg, mindvégig komoly kockázat áll fent Európa biztonsága tekintetében - jelentette ki Szijjártó Péter Brüsszelben hétfőn, az uniós tagállamok külügyminisztereinek tanácskozásának szünetében.
jan. 22
15:27
Kimenekítési gyakorlatot tartottak Tokióban (HírTV)
A résztvevők azt szimulálták, mit tennének egy észak-koreai rakétatámadás esetén.
jan. 22
15:33
Bérre menő küzdelem - Nehéz a teher a "kicsiknek" és "közepeseknek" (Kripto Akadémia)
Az erőltetett béremelések legfőbb vesztesei a hazai kis- és középvállalkozások.
jan. 22
15:35
A Fidesznél a kultúra is csak az "érdekkör" szolgálója (Kripto Akadémia)
Az Együtt a magyar kultúra napja alkalmából fogalmazta meg kritikáit.
jan. 22
15:37
Andor László vezeti Karácsony tanácsadó csapatát (Kripto Akadémia)
Semmiképp nem valamiféle árnyékkormányban való részvételről van szó.

Keresés