Az államfő szerint a párizsi megállapodás vállalásai nem elegendők a Föld klímájának védelme érdekében. Beszámolt több olyan országos, állami és városi kezdeményezésről és vállalásról, amely túlmutat a korábban megfogalmazott célkitűzéseken, és pénzügyileg is előnyös.
A Volkswagen a jövő év nyarán leállítja a kultikus "Käfer" (Bogár) utódjának, a kilencvenes évek óta forgalmazott VW Beetle gyártását, hogy minden meglévő kapacitását a SUV-modellek gyártására összpontosíthassa - jelentette be pénteken a Volkswagen amerikai érdekeltsége az Egyesült Államokban.
Brüsszel Lengyelországot Hazánkhoz hasonlóan komoly nyomás alatt tartja, amiért kormánya szuverenista politikát folytat, s intézményeit meg akarja védeni a külföldi befolyástól.
Az Európai Parlament liberális-demokrata csoportjának elnöke egy nappal a Magyarország elleni szavazás után azokra a veszélyekre hívta fel a figyelmet, amelyeket az Orbán-kormány politikája jelent nemzetközi szinten.
Lengyelország tegnap jelezte, hogy biztosan vétót fog emelni a hazánkkal szembeni potenciális szankciók ellen, amennyiben a jelentés az Európai Tanács elé kerül.
Heves bírálatok érték a brit konzervatív pártot, amiért nyugat-európai jobbközép kormányerőként egyedül szavazott a Sargentini-jelentés ellen az Európai Parlamentben. A brit torykat politikai ellenfeleik és zsidó vallási vezetők is támadták.
Egyperces csenddel emlékeztek meg pénteken Genova lakosai pénteken az augusztus 14-én történt hídomlás 43 áldozatáról, miközben az ügyészség megkezdte a felelősnek tartott személyek meghallgatását.
Genovában 11 óra 36 perckor megállt az élet, a helyiek egyperces csenddel adóztak a hídomlás áldozatai emlékének. Az ügyészség közben megkezdte a felelősnek tartott személyek meghallgatását.
Az illegális bevándorlók fő célpontja továbbra is a spanyol határ, több mint felük ezen átlépve érkezett az Európai Unióba az év első nyolc hónapjában - írta a közösség határvédelmi ügynöksége, a Frontex friss jelentésében.
Magyarországon jelenleg rendszerszintű veszély fenyegeti a jogállamiságot, és ezen uniós alapértékek tekintetében nem szabad kompromisszumot kötni, ezért is volt szükség a magyar helyzetről szóló különjelentés megszavazására az Európai Parlamentben - jelentette ki Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője a Le Soir című belga lapnak adott p
Teljesen szétesett az ellenzék – ezt mutatja a Századvég friss felmérése öt hónappal az országgyűlési választások után. A biztos szavazók körében 53 százalékon áll a Fidesz–KDNP, a Jobbik 14, az MSZP–Párbeszéd 13, a DK 7, illetve az LMP öt százalékon.
Matteo Salvini bejelentette, azonnal eltávolítják Olaszországból azt a 184 tunéziait, akik motorcsónakkal átkeltek a máltai vizeken, és az olaszországi Lampedusa szigetén kötöttek ki.
A helyiek egyperces csenddel adóztak a 43 halálos áldozat emlékének. A hivatalokban, iskolákban, üzletekben mindenki állva tartott csendes megemlékezést.
Kicsi az esélye, hogy még ebben az európai parlamenti ciklusban megállapodás szülessen a 2021 utáni uniós költségvetésről – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Miniszterelnökség Európai uniós politikák kialakításáért és koordinációjáért felelős államtitkára. Takács Szabolcs a Sargenti-jelentés utáni helyzetről is beszélt.
Minden hatodik fegyelmi eljárás nemi erőszak ügyében indult, s az esetek háromnegyedében az áldozat és az elkövető az egyházon keresztül került egymással ismeretségbe.
Nem engedhetik be az Európai Unió területére a brit utazók egy részét, ha alku nélküli brexit következik be, azaz Nagy-Britannia megállapodás nélkül lép ki az Európai Unióból. A brit jogosítványok sem lehetnek érvényesek az összes országban – figyelmeztetett a Brüsszellel tárgyaló londoni kormány.