Még a hidegháború csúcsán se tartottak ekkora hadgyakorlatot. A Vosztok 2018-ra a kínaiak is küldenek majd ezer páncélost, együtt gyakorolhatják be mindazt, amit az oroszok a szíriai és ukrajnai háborúkban megtanultak.
Sir Winston Churchill elképzelhetetlen volt imádott szivarjai nélkül. E kedvtelése viszont nemzetbiztonsági kockázatot jelentett – különösen a II. világháború idején.
Hétfői brit lapértesülés szerint soron kívüli csúcsértekezlet összehívását tervezi az Európai Unió novemberre a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételeiről folyó tárgyalások összegzése végett.
Az ügyfelek büntetését már négy európai országban bevezették, most pedig a többségében nők alkotta madridi kormány lehet a következő, amely elfogadja ezt a szabályozást.
Távozik az Európai Parlamentből a ciklus végével Judith Sargentini, aki összeállította a magyar jogállamiságról szóló jelentést, amelyet holnap tárgyal a testület.
A tartózkodás nem fog leadott szavazatnak számítani a magyar jogállamisági helyzetről szóló különjelentés európai parlamenti (EP-) voksolásán - döntött hétfőn a képviselőtestület jogi szolgálata a parlament egyik szóvivőjének tájékoztatása szerint.
A tartózkodás nem fog leadott szavazatnak számítani a magyar jogállamisági helyzetről szóló különjelentés európai parlamenti (EP-) voksolásán - döntött hétfőn a képviselőtestület jogi szolgálata a parlament egyik szóvivőjének tájékoztatása szerint.
Eljön az ideje a búcsúnak is – írta Twitterén Judith Sargentini, aki nem jelölteti magát a következő ciklusra, tehát 2019 májusáig marad az Európai Parlamentben.
Patthelyzet alakult ki Svédországban a választások után. A fő baloldali és jobboldali párt szinte fej-fej mellett végzett, és előretörtek a bevándorlásellenes radikálisok. Bár utóbbiakkal senki sem akar koalíciót, mégis előfordulhat, hogy befolyásolni tudják a politikát.
Újabb komoly műtéti beavatkozáson kell átesnie a megkéselt Jair Bolsonaro szélsőjobboldali brazil elnökjelöltnek, aki az október 7-i brazil elnökválasztás első fordulóbeli esélyesének számít - közölte hétfőn az O Globo helyi napilap, egészségügyi forrásokra hivatkozva.
Manfred Weber szerint az Európai Néppárt (EPP) azt várja, hogy Orbán Viktor kompromisszumkészséget mutasson a Sargentini-jelentés vitájában az európai partnerei irányába. Az EPP európai parlamenti frakciójának vezetője, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnökhelyettese ezt a Le Monde című napilap hétfő délután megjelent számában közölt interjú
Ha Orbán Viktor nem mutat kompromisszumkészséget, nagyon nehéz vitára számítok az EPP-n belül – nyilatkozta Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője a francia Le Monde-nak.
Tizenhét éve, 2001. szeptember 11-én támadta meg az al-Kaida az Egyesült Államokat. A mintegy háromezer ember életét kioltó merényletsorozat után az USA háborút hirdetett a terrorizmus ellen.
Újraindult a tanítás abban a marosvásárhelyi magyar iskolában, amit korábban bezártak a román hatóságok. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ennek alkalmából egy budapesti sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a magyar kormány komoly diplomáciai erőfeszítéseket tett az ügyben.
Persze, tudjuk, a különböző divatbemutatók, különös tekintettel a világ „ízlésfővárosaiban” megrendezett divathetekre, nem arról szólnak, hogy hordható ruhákat mutassanak be az embereknek a tervezők. Mondjuk régen a divatbemutatókon is voltak normális viseletek, ám mostanra nagyrészt mindez a polgárpukkasztásról szól. Persze, néhány ruhát a bemutat
Az idei síszezon egyik legjelentősebb szlovákiai építkezése zajlik a Bélai-Tátrában. Az utóbbi időben egyre komolyabb fejlesztésekkel kirukkoló Bachledka síterep az idén egy tízszemélyes kabinost épít, a világ egyik legismertebb sílift gyártója, a Leitner segítségével.
Toulouse – A Jet2 Ibizába tartó járatán kellett újraéleszteni egy turistát, aki túladagolta magát kokainnal. A gép a franciaországi Toulouse-ban kényszerleszállást hajtott végre, hogy a brit férfit kórházba szállíthassák, de már nem tudtak rajta segíteni.
Arról kérdeztük olvasóinkat, szerintük megviseli-e azokat a thai focista gyerekeket, hogy újra el kellett játszaniuk a barlangból való menekülésüket egy kiállítás kedvéért.
Kedden vitatja meg az Európai Parlament a magyar jogállamiság torzulásának veszélyéről szóló Sargentini-jelentést. A strasbourgi vitán Orbán Viktor miniszterelnök is felszólal.
Donald Trump amerikai elnök újabb csúcstalálkozóra készül Kim Dzsong Unnal, az észak-koreai vezető kérésére - jelentette be Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője.