A migránsok kiutasítása és hazaszállítása akadozik vagy egyáltalán nem is működik. Az M1 Unió 28 című műsora vizsgálta a folyamatot. Az egyik szakértő arról is beszélt, hogy az anyaországok sem akarják visszafogadni az állampolgáraikat.
Az elmúlt négy év volt a legmelegebb a világon a feljegyzések 19. század végi kezdete óta, ezen belül 2017 a harmadik legmelegebb esztendő volt - közölte a NOAA amerikai klímahatóság az elmúlt év globális éghajlati trendjeit összefoglaló, szerdán közzétett jelentésében.
Sokan mondanak sokfélét, hogy pontosan miért süllyedt el annyi hajó a Bermuda-háromszögben, most viszont úgy látszik hivatalos tudományos magyarázatot találtak a rejtélyre.
A férfiak és a nők között az informatika területén is előforduló egyenlőtlenségek egyre nagyobb visszhangot váltanak ki. Magyarországon szerencsére kiegyensúlyozottabb a helyzet.
Süleyman Soylu török belügyminiszter a Twitteren reagált csütörtökön azokra az őt is érintő szankciókra, amelyeket az amerikai pénzügyminisztérium vetett ki Andrew Brunson amerikai lelkipásztor törökországi fogva tartása miatt.
A 41 éves Haian M. 2013-ban még Szíriából üzent a németországi muszlimoknak, hogy csatlakozzanak a szent háborúhoz. A férfi ma már Münchenben él, és elmondása szerint Németország a földi paradicsom. Vajon pár év alatt sikerült megszelídülnie egy korábban fegyveres dzsihadistaként harcoló iszlamistának?
Németországban az elmúlt év alatt közel 5 százalékkal nőtt a migrációs hátterű polgárok száma. így jelenleg a 82 millió lakos közül csaknem 20 milliónak legalább egyik szülője nem német állampolgárként látta meg a napvilágot. Mint egy most készült felmérés kimutatta, a migrációs hátterű polgárok elsöprő többsége a jobb jövő reményében vándorolt be
Donald Trump amerikai elnök augusztus 1-jén levelet kapott Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőtől a június 12-i szingapúri csúcstalálkozó nyomán, amelyen a két vezető a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítéséről folytatott megbeszéléseket - közölte a Fehér Ház csütörtökön.
A két vezető közötti üzenetváltások célja, hogy szingapúri találkozójukat követően előmozdítsák az amerikai-észak-koreai közös zárónyilatkozatban tett kötelezettségvállalásokat – hangsúlyozta Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője.
Az MSF szerint a határfolyó ezzel egyre inkább egy újabb migrációs útvonallá kezd válni. Tavaly összesen 7500 ember érkezett ezen az úton az Európai Unióba.
Elfogtak és előzetes letartóztatásba helyeztek egy terroristagyanús szíriai férfit Németországban - közölte csütörtökön a szövetségi legfőbb ügyészség.
Ismeretlen lövöldözőről érkezett bejelentés miatt adtak ki riasztást csütörtökön az Egyesült Államokban, az ohiói Wright-Patterson légibázison Dayton városának közelében - jelentették hírügynökségek.
Nagy változások előtt áll az európai politikai tér, a politológusok és a közvélemény-kutatók, de még maguk a politikusok is azt állítják, komoly átalakulások jöhetnek a 2019-es európai parlamenti választások után. A Kossuth Rádió Ütköző című műsorában a kezdődő kampányról, valamint a pártok közötti erőviszonyok alakulásáról beszélgettek a szakértők
A szlovéniai Velika Planinán négyen álltak a szikla mellett, amikor a villám lecsapott. Egyiküknek leállt a szíve, ketten égési sérüléseket szenvedtek.
Ismeretlen lövöldözőről érkezett bejelentés miatt adtak ki riasztást csütörtökön az Egyesült Államokban, az ohiói Wright-Patterson légibázison Dayton városának közelében – jelentették hírügynökségek.
Elfogtak és előzetes letartóztatásba helyeztek egy terroristagyanús szíriai férfit Németországban – közölte csütörtökön a szövetségi legfőbb ügyészség.