Lekerülhet az Európai Unióban (EU) folytatott viták napirendjéről a menekültek tagállamok közötti elosztását szolgáló kötelező kvóták rendszere - jelezte egy pénteki német lapinterjúban Günther Oettinger uniós költségvetési biztos.
A kutyák képesek leolvasni az érzelmeket az emberek arcáról - derült ki a Learning & Behavior című folyóiratban publikált új tanulmányból, amely korábbi vizsgálatok eredményeit megerősítve azt is kimutatta, hogy az emberi arckifejezésekből kiolvasott negatív, vagy pozitív érzelmek feldolgozására az agyuk különböző részeit használják az állatok.
A kivándorlás a közép- és kelet-európai országokból jelentősen csökkentette 1990 óta a térség országainak népességét, és növelte Nyugat-Európáét - mutatták ki az Osztrák Tudományos Akadémia (ÖAW) és a bécsi Wittgenstein Demográfiai Központ kutatói.
Nekünk, magyaroknak mindig volt olyan kivételes személyiségünk, akire büszkék lehetünk – mondta Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár pénteken a felvidéki Debrődön, ahol megnyitotta a Mátyás király életéről szóló kiállítást. Ezután az államtitkár részvételével kezdődött meg a Szent László-búcsú a településen.
Megalakult az új szlovén parlament pénteken, a 90 képviselő letette hivatali esküjét, majd Matej Tonin személyében megválasztották az ideiglenes házelnököt.
Csütörtök este, hatvanöt évi működés után, megszűnt London patinás magyar vendéglője, a Vidám Huszár, ahová híres írók és művészek mellett évtizedek óta rendszeresen jártak el jó gulyást enni és beszélgetni a brit Munkáspárt vezető politikusai is.
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint Ausztria, Németország és a Frontex is úgy látja, megnövekedett a balkáni útvonalra nehezedő nyomás.
A bevándorlók között sokan érkeztek olyanok Németországba, akiknek az utolsó reményük volt Nyugat-Európában, hogy menedékjogot kapnak. Sokan azzal fenyegetőztek a meghallgatásukon, hogy vérbe borítják az országot, ha kiutasítják őket.
Montreál – Legjobb európai együttesként világbajnoki bronzérmes lett a baptista robotikások csapata és ezzel folytatta nagyszerű menetelését a nemzetközi porondon.
Huszonöt százalékos vámot vetett ki az unió 2,8 milliárd eurónyi amerikai termékre péntektől, válaszul az acél- és alumíniumkivitelt sújtó új amerikai importvámokra.
2017 ősze óta nem kell az iráni állampolgároknak vízumot igényelniük, ha Szerbiába akarnak utazni. A vízummentesség bevezetése óta 15 ezer iráni utazott közvetlenül Belgrádba, sokan azonban elfelejtettek hazamenni, és inkább úgy döntöttek, hogy Nyugat-Európa felé veszik az irányt.
Észak-Korea változatlanul „rendkívüli fenyegetést” jelent az Egyesült Államokra – szögezte le Donald Trump amerikai elnök pénteken újságíróknak, miután meghosszabbította a 2008 óta érvényben lévő „országos vészhelyzetet”.
Részt vettek a Krím annektálásában, harcoltak Aszad oldalán a szír polgárháborúban, most lóháton védik a futballszurkolókat a világbajnokságon. Mit kell tudni erről a rejtélyes paramilitáris csoportról? A Hetek cikke.
A két legnagyobb német rendőrségi szakszervezet is arra kéri a belügyminisztert, hogy törvényileg tiltsák meg azoknak a migránsoknak az országba való belépését, akik nem rendelkeznek az ehhez szükséges iratokkal.
Csonka csúcs előzi meg az igazit, ahol a kvóták ügyét vágták volna rövidre, ha nem akarnák azt elhalasztani. A németek és olaszok egymást szívatják, miközben ugyanazt a rendszert akarják. A menekültügyben rendezett belpolitikai gáncsoskodás a nemzetközi diplomáciában csapódik le.
Vasárnaptól Szaúd-Arábiában is vezethetnek autót a nők. Ezt a konzervatív szunnita vezetés évtizedeken át nem engedélyezte nekik. A lépés Mohamed bin Szalmán koronahercegnek köszönhető, aki elkötelezte magát amellett, hogy megreformálja az országot.
Észak-Korea változatlanul "rendkívüli fenyegetést" jelent az Egyesült Államokra - szögezte le Donald Trump amerikai elnök pénteken újságíróknak, miután meghosszabbította a 2008 óta érvényben lévő "országos vészhelyzetet".
Egyre több gyógyíthatatlan beteg kér eutanáziát Kaliforniában: tavaly 374 ember vetett véget életének kérelmezett gyógyszerrel - adta hírül pénteken az amerikai állam közegészségügyi minisztériuma.
Észak-Korea változatlanul "rendkívüli fenyegetést" jelent az Egyesült Államokra - szögezte le Donald Trump amerikai elnök pénteken újságíróknak, miután meghosszabbította a 2008 óta érvényben lévő "országos vészhelyzetet".