2018. június 5. kedd

jún. 5
3:36
Washington állam beperelte a Facebookot és a Google-t (Ripost)
Washington állam beperelte a Facebookot és a Google-t az állam kampányfinanszírozási törvényeinek megsértése miatt - tudatta hétfőn Bob Ferguson, Washington állam főügyésze.
jún. 5
4:39
Bizonyított veszély: iszlamistákat engedtek be a német hatóságok (Ripost)
A migárciós- és menekültügyi hivatal brémai kirendeltségét már korábban is érték kritikák. A korrupciós botrányban kiderült, hogy olyan embereket is beengedtek az országba, akiket nem lett volna szabad. Egy új vizsgálat szerint ezek között ráadásul veszélyes iszlamisták is voltak szép számmal.
jún. 5
4:43
Olasz belügyminiszter: kezdjenek csomagolni a migránsok (Ripost)
Az új olasz belügyminiszter, Matteo Salvini, a Liga vezetője szigorított migrációs politikát ígér. Állítása szerint az egyik legelső feladata az lesz az új kormánynak, hogy kitoloncol félmillió illegális bevándorlót.
jún. 5
5:03
Különleges készültség a bécsi metróban (Infostart)
Még az év vége előtt testkamerával szerelik fel a bécsi metró biztonsági őreit. A különböző készüléktípusok tesztje már el is kezdődött, ennek alapján választják majd ki a beszállítót. Az osztrák főváros tömegközlekedési hálózatában 2017 augusztusa óta 60 biztonsági őr vigyáz a rendre.
jún. 5
5:33
Hiába a támogatás, kevés elektromos autót vesznek Németországban (Infostart)
Nem fogy a tervezett ütemben az elektromos autók vásárlásának támogatására elkülönített keretösszeg Németországban.
jún. 5
6:06
Visszavesznek a közmunkából (Kripto Akadémia)
A munkaerőhiányra hivatkozva építi le a kormány a közmunkáslétszámot.
jún. 5
6:08
Az AfD-t is megosztja a kirohanás (Kripto Akadémia)
Gauland szerint a nácizmus csak egy csöppnyi madárpiszok Németország történelmében.
jún. 5
6:10
Szuperfegyverekkel érvel Putyin a politikában (Kripto Akadémia)
Úgy röpködnek a fenyegetések Moszkva és Washington között, mintha a két atomnagyhatalom szeretné minél előbb lerohanni a másikat.
jún. 5
6:12
App a zaklatók ellen (Kripto Akadémia)
Riasztani is tud, jelez, ha túl sok a hívás, ha azok kifejezetten fenyegető jellegűekké válnak.
jún. 5
6:14
Újabb facebookos visszaélésekre derült fény (Kripto Akadémia)
Mintegy hatvan készülékgyártónak tette lehetővé, hogy felhasználják az általa gyűjtött adatokat.
jún. 5
6:30
Trump volt kampánymenedzsere tanúkat próbált befolyásolni (ATV)
Potenciális tanúkat próbált befolyásolni Paul Manafort, Donald Trump amerikai elnök volt kampánymenedzsere - közölte hétfőn Robert Mueller különleges ügyész, az amerikai elnökválasztásba való feltételezett orosz beavatkozás ügyében vizsgálatot folytató bizottság vezetője.
jún. 5
6:30
Kínának dolgozó kettős ügynököt fogtak az Egyesült Államokban (444.hu)
Ron Rockwell Hansent éppen egy Kínába tartó gépet próbált elérni, amikor a seattle-i reptérre menet letartóztatták.
jún. 5
6:33
Irán növeli urándúsító kapacitását (Infostart)
Irán kedden értesíti a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget (NAÜ), hogy megkezdi az urándúsító kapacitásának növelését célzó folyamatot - közölte Berúz Kamalvandi, az Iráni Atomenergia Szervezet szóvivője az ISNA félhivatalos iráni hírügynökséggel.
jún. 5
6:51
Pert indítottak a Facebook és a Google ellen a gyanús politikai reklámok miatt (Infostart)
Washington állam beperelte a Facebookot és a Google-t az állam kampányfinanszírozási törvényeinek megsértése miatt - tudatta hétfőn Bob Ferguson, Washington állam főügyésze.
jún. 5
7:42
Washington beperelte a Facebookot és a Google-t (ATV)
Washington állam beperelte a Facebookot és a Google-t az állam kampányfinanszírozási törvényeinek megsértése miatt - tudatta hétfőn Bob Ferguson, Washington állam főügyésze.
jún. 5
7:45
Merkel nyolc hónapos késéssel válaszolt Macronnak (Infostart)
Az Európai Unió reformjáról szóló párbeszéd részeként lehet értelmezni a német kancellár vasárnapi nyilatkozatát – vélekedett Feledy Botond külpolitikai elemző az InfoRádiónak nyilatkozva.
jún. 5
8:06
Orbánék putyini csatája csak most kezdődik (HírTV)
A magyar kormány arra készül, hogy kriminalizálja az emberiességet - állapítja meg a CNN.
jún. 5
8:18
Trump mégsem hívja meg a Philadelphia Eaglest a Fehér Házba (ATV)
Donald Trump visszamondta az amerikaifutball-liga (NFL) bajnok Philadelphia Eagles meghívását a Fehér Házba, mert a csapat egyes tagjai nem értenek egyet az amerikai elnök himnusszal kapcsolatos politikájával, és távolmaradtak volna az eseménytől.
jún. 5
8:18
Donald Trump megsértődött az NFL bajnokára (444.hu)
Kevesebb mint 24 órával a bajnokcsapat Philadelphia Eagles fehér házi látogatása előtt visszamondta a meghívást.
jún. 5
8:20
Megölte a férjét, mert bántotta a macskát (444.hu)
A texasi nő veszekedés közben lőtte agyon házastársát, mert nem tűrte, hogy az megverte a család macskáját.
jún. 5
8:51
Nemzetbiztonsági kockázatot jelent Szerbiára nézve az egyik legnagyobb mellű celeb (Ripost)
A valóságshow-sztár nem tagadta az ellene felhozott vádakat, már el is hagyta az országot.
jún. 5
9:00
Cápatámadásban halt meg egy 18 éves fiú (ATV)
Cápa harapott meg egy 18 éves fiút az északkelet-brazíliai Recifében, az áldozat nem élte túl a sérüléseit.
jún. 5
9:03
Vitatott programot indít újra Csehország (Infostart)
Csehországban az egészségügyi minisztérium az orvosi kamara nyomására korábban leállította az úgynevezett Ukrajna projektet, amely alapján ukrán orvosok tucatjai érkeztek a csehországi kórházakba. A kamara érvelése szerint kockázatos a külföldi orvosok alkalmazása, mert nem tudni, milyen képzést kaptak otthon. Az orvoshiánnyal küszködő régiók panas
jún. 5
9:06
Orbánék putyini csatája csak most veszi kezdetét (HírTV)
A magyar kormány arra készül, hogy kriminalizálja az emberiességet - állapítja meg a CNN.
jún. 5
9:12
Már a New York Times is Habonyék balkáni médiaterjeszkedéséről ír (444.hu)
A lap szerint Orbán a szövetségeseit próbálja hatalomba juttatni a Balkánon, hogy ezzel is erősítse pozícióját az EU-ban.
jún. 5
9:18
Nagyra törő tervei vannak Orbánnal az új olasz belügyminiszternek (ATV)
Telefonon beszélt hétfőn Orbán Viktor miniszterelnökkel Matteo Salvini olasz belügyminiszter, a kormányzó jobboldali Liga vezetője, és a "hosszú és szívélyes" beszélgetés során a magyar kormányfő jó munkát kívánt neki. A jövőben együtt fognak dolgozni az Európai Unió szabályainak megváltoztatásán - jelentette kedden az olasz sajtó.
jún. 5
9:24
Vérfagyasztó pillanat: szembeszállt a rablókkal a 6 éves kisfiú, hogy megvédje az apukáját – videó (Blikk)
Saját életét tette kockára az a 6 éves kisfiú, aki túszul ejtett édesapját akarta megmenteni.
jún. 5
9:24
Matteo Salvini Orbán Viktorral közösen fogja megváltoztatni az EU szabályokat (USAracing)
A magyar kormányfő telefonos megbeszélésükön jó munkát kívánt az új olasz belügyminiszternek.
jún. 5
9:36
Megölte a férjét, mert bántotta a macskájukat (ATV)
A 47 éves texasi nőt gyilkossággal vádolják.
jún. 5
9:54
Olasz lap: Megszületett a Salvini-Orbán-tengely (Ripost)
Telefonon beszélt hétfőn Orbán Viktor miniszterelnökkel Matteo Salvini olasz belügyminiszter, a kormányzó jobboldali Liga vezetője, és a "hosszú és szívélyes" beszélgetés során a magyar kormányfő jó munkát kívánt neki.
jún. 5
9:57
Kína és a környezettudatos jövő (Kripto Akadémia)
Ma van a környezetvédelmi világnap - Már óvodáskorban tanítják az új szemléletet.
jún. 5
10:06
A jobboldalt támogatja Trump berlini nagykövete (USAracing)
Grenell a konzervatív forradalom főszereplői közül Kurzot emeli ki, aki szembeszállt Angela Merkellel és az EU kötelező menekültletelepítési kvótarendszerével.
jún. 5
10:36
Már 65 halottja van a guatemalai vulkánkitörésnek (444.hu)
A mentőalakulatok attól tartanak, hogy a romok és a hamu alatt még sok halott lehet. A kitörés Pompeiit idéző morbid tájat hagyott maga után.
jún. 5
10:54
Hajlamosabbak a lányok az okostelefon-függőségre (ATV)
A lányok kétszer annyira hajlamosak az okostelefon-függőségre, mint a fiúk, ami abból adódhat, hogy többet használják a közösségi médiát és az üzenetküldő szolgáltatásokat - ezt állapította meg egy kedden közétett dél-koreai tanulmány.
jún. 5
10:57
Súlyos baleset a vasúton, de ami ezután történt, arra nincsenek szavak (Ripost)
Dagad a botrány, az internetezők teljesen kiakadtak. A rendőrség sem hagyta annyiban az esetet.
jún. 5
11:03
Durva: tánc közben kiesett a pisztolya, és lábon lőtt egy vendéget az FBI-ügynök (videó) (Kripto Akadémia)
A férfi a parkett közepén éppen egy "kunsztot" mutatott be.
jún. 5
11:06
Ezt lépi meg a királyi család, miután az ISIS célkeresztjébe került György herceg (Blikk)
A fenyegetés után megerősítik György herceg védelmét.
jún. 5
11:36
Durva: lábon lőtt egy vendéget az FBI-ügynök (videó) (Kripto Akadémia)
A férfi a parkett közepén éppen egy "kunsztot" mutatott be.
jún. 5
11:38
Olasz bevándorló-ellenesség: ok nélkül agyonlőttek egy menekültet (Kripto Akadémia)
Törvényesen élt és dolgozott az országban az áldozat.
jún. 5
11:42
Ennyi volt, Lil Tay eltűnt az internetről (444.hu)
És felszívódott minden és mindenki, ami és aki a 9 éves, mocskos szájú, gyűlölt mini-influencerhez kapcsolható. Te jó ég!
jún. 5
11:48
A szelfiző idióta: ez az ember, aki ott volt a vasúti balesetnél, most közellenség (Blikk)
A sokkoló kép egy olaszországi pályaudvaron készült egy vonatbaleset után.
jún. 5
11:54
Yaya Touré rasszizmussal vádolja Guardiolát (ATV)
Rasszizmussal vádolja edzőjét, Pep Guardiolát Yaya Touré, az angol bajnok Manchester City labdarúgócsapatának játékosa.
jún. 5
11:56
Háborognak az olaszok: szelfit készített a vonatbalesetnél egy férfi (ATV)
Óriási felháborodást okozott az olasz közvéleményben, majd az egész világon az a fotó, amelyen egy fiatal férfi, egy vasúti balesetnél fotózza magát.
jún. 5
12:00
Visszavonul Howard Schultz, aki világbirodalmat épített egy seattle-i kávézóból (444.hu)
A Starbucks vezére a pletykák szerint 2020-ban demokrata színekben indulna az amerikai elnökválasztáson.
jún. 5
12:00
Egy fürdőhöz vonultak ki a szirénázó mentők,de már semmit sem tehettek (Ripost)
50 percen át próbálkoztak az újraélesztéssel, de nem jártak sikerrel.
jún. 5
12:02
Aggasztó hír: a magyarok kedvenc üdülőhelyén is megjelent a fertőzés (Ripost)
A legnagyobb problémát az jelenti, hogy az elmúlt években az átoltottság aránya egyre csökken.
jún. 5
12:09
Luxusszállodák készülnek a Trump-Kim találkozóra (Kripto Akadémia)
A Fehér Ház szóvivője bejelentette, hogy az eseményre szingapúri idő szerint június 12-én délelőtt 9 órakor kerül sor.
jún. 5
12:24
Tanúk befolyásolásával vádolják Trump egykori kampányfőnökét (444.hu)
A Kremlhez ezer szállon kötődő Paul Manafort az óvadékmegállapodásban foglaltak ellenére kapcsolatba lépett azokkal, akik tanúskodnának pénzmosási és adócsalási ügyében.
jún. 5
12:24
Szélsőségesek is kaptak menedékjogot Brémában (USAracing)
A menekültügyi hivatal brémai kirendeltségének korábbi vezetőjét azzal gyanúsítják, hogy a törvényeket megsértve juttatott menedékjoghoz legkevesebb 1200 embert.
jún. 5
12:30
Virágzó Európáról ábrándozik Putyin (HírTV)
Vlagyimir Putyin szerint Oroszországnak nem célja az Európai Unió megosztása.

Keresés