A futball-világbajnokság sem tudta elterelni az oroszok figyelmét arról a rendeletről, amely a várható átlagéletkor közelébe emelné a nyugdíjkorhatárt. Tiltakozások sora kezdődhet Oroszországban.
A miniszter a jövőre esedékes európai parlamenti választásokra utalva hangsúlyozta, hogy a legfontosabb döntést Európa jövőjéről az embereknek kell meghozniuk.
Önálló euróövezeti költségvetés felállítását és az állandó euróövezeti válságkezelő rendszer (ESM) továbbfejlesztését javasolja Németország és Franciaország - jelentette be Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia elnök a Berlin melletti Mesebergben.
Heves harcok zajlanak a szíriai lázadók és a kormányerők között Deraa délnyugati tartományban, dacára a térségben 2017 óta érvényben lévő tűzszünetnek – közölte kedden az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű szervezet.
Az Európai Unió általános szabályai alapján egyetlen európai állampolgár sem utasítható ki etnikai alapon – jelentette ki Alexander Winterstein, az Európai Bizottság helyettes szóvivője Brüsszelben.
Minden idők legnagyobb európai pénzpumpája ér véget decemberben, miután az EKB bejelentette, hogy felszámolja eszközvásárlási programját: ennek eredményeképp 2,5 billió eurót (800 billió forint) öntöttek ki az uniós pénzpiacok életben tartására.
Folytatódnia kell a közös munkának az Egyesült Királysággal az európai uniós rendőrségi együttműködési szervezeten (Europol) belül a szigetország tervezett kilépését követően is – jelentette ki a szervezet főigazgatója kedden Hágában.
November 25-ét nyilvánította a szerbiai Vajdaság napjának a vajdasági tartományi képviselőház kedden, a döntés a történelmi vonatkozások miatt több pártot is felháborított.
Az EU számos válsága és az Európa-szerte megerősödő populista pártok miatt küzdelemre számít „az európai összetartásért” a 2019 májusában esedékes EP-választásokon – jelentette ki Manfred Weber, az Európai Parlament néppárti frakcióvezetője kedden újságírók előtt Bécsben.
A Playstation és az Xbox konzoloknak van egy olyan funkciója, ahol együttműködhetünk más felhasználókkal, csapatot építhetünk. Ezt a rést használta ki a zaklató, aki egy 12 éves kisfiút környékezett meg a videojátékon keresztül...
Igaz, a magyar labdarúgó válogatott nincs ott az oroszországi világbajnokságon, de sikerült elérnünk, hogy Szentpéterváron mégis a magyarokra figyel a világ.
A késések gyakoriságának növekedésére kell készülni az európai légiközlekedésben a lassú kapacitásbővítés következtében, 2040-re a mostaninál hétszer több járat indulhat akár két órával később a tervezettnél – közölte kedden az európai légiirányítási ügynökség (Eurocontrol).
Nem fog Vlagyimir Putyin orosz elnöktől kegyelmet kérni Oleh Szencov, az Oroszországban bebörtönzött, több mint egy hónapja éhségsztrájkot folytató ukrán filmrendező, és a moszkvai vezetés számít is erre – jelentette ki Irina Herascsenko, a kijevi parlament alelnöke, fogolycserével foglalkozó elnöki megbízott szerdán, reagálva a Kreml szóvivőjének
Oleh Szencov, az Oroszországban börtönbe zárt ukrán filmrendező nem fog Putyin elnökhöz folyamodni kegyelemért. Videós kapcsolattartást ugyanakkor továbbra sem engedélyeznek számára.
Londoni pénzügyi elemzők egyöntetű értékelése szerint az eddigieknél visszafogottabb hangvételre váltott a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa. A szigorítás várható menetrendjéről ugyanakkor eltérnek a citybeli vélemények: egyes elemzők már jövőre jelentős kamatemelést várnak, mások szerint ez még odébb van.
Mivel hazánkban is elfordulhatnak medvék, nem árt tudni, hogy mit tegyünk, ha találkozunk eggyel. Erre a tényleges találkozásra készít fel egy új szolgáltatás, mellyel az ötletgazdák szerint növelhetjük a túlélési esélyeinket.
Két és fél hónapja érkezett két marokkói férfi és egy nő a magyarlakta faluba. 2019 áprilisáig tartózkodási engedélyük van, a helyiek mégsem látják őket szívesen.
Egy, a világűrre telepített haderő felállításán gondolkodik az amerikai elnök. Pontosan mit is jelent ez, arról Kis-Benedek József, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, nemzetbiztonsági szakértő beszélt az InfoRádióban.
Önálló euróövezeti költségvetés felállítását és az állandó euróövezeti válságkezelő rendszer (ESM) továbbfejlesztését javasolja Németország és Franciaország - jelentette be Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia elnök kedden a Berlin melletti Mesebergben.
A házigazda Oroszország 3-1-re legyőzte Egyiptomot kedden az A csoport második fordulójának szentpétervári mérkőzésén a labdarúgó-világbajnokságon, így szinte biztosan nyolcaddöntőbe jut négyeséből.
Nemsokára intézkedést hoznak annak érdekében, hogy megnyirbálja azon országoknak nyújtott amerikai segélyeket, ahonnan nagy lélekszámban kelnek útra az illegális bevándorlók.
A német bűnügyi statisztika magáért beszél és bátorító – mondta Angela Merkel kedden Donald Trump Twitter-bejegyzéseivel kapcsolatban, amelyekben az amerikai elnök azt állította, hogy Németországban növekszik a bűnözés.