Ukrajnában a nyugatosodás nevében el akarják felejtetni az orosz nyelvet a lakossággal. A program áldozatai a magyarok, akik a NATO-ban vágtak vissza. Ukrajnában néztük meg, hogy mennyire bizarr a nyugatos fordulat egy félig zajló háború peremén.
Kilicet azért tartóztatták le a török hatóságok, mert feltehetőleg használta a ByLock nevű titkosított üzenetküldő programot, amelyen keresztül a kormány szerint a 2016-os puccskísérletet előkészítették.
A nemrég hivatalba lépett bajor tartományi miniszterelnök menekültügyi szigorításokat akar életbe léptetni, amelyek kiterjednek a gyors kitoloncolásokra, valamint a határra érkező migránsok feltartóztatására is. Markus Söder kormánya tegnap fogadta el azt a programot, amely - szerinte - példát mutathat a többi német tartomány számára is.
Csaknem 450 radikalizálódott, köztük 50 iszlamista terrorizmusért elítélt szabadul 2019 végéig Franciaországban - közölte szerdán Nicole Belloubet igazságügyi miniszter, aki jelezte, hogy ezeket az embereket a hatóságok a szabadulásuk után is megfigyelik.
Miloš Zeman cseh államfő másodszor is kinevezte miniszterelnöknek az ANO mozgalom elnökét, Andrej Babišt. Tegnap este több csehországi városban is ezrek tüntettek egy ilyen összetételű, Babiš vezette kormány megalakulása ellen.
Irán megkezdte az előkészítő munkákat urándúsító centrifugái kapacitásfejlesztéséhez a natanzi létesítményben, erről Teherán tegnap értesítette a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget (IAEA) is.
Babis azt mondta, nem fogja húzni az időt, és sietni fog a kormányalakítással. Mindkét politikus kifejezte reményét, hogy a tervezett új koalíciós kormány bizalmat kap majd a parlamentben.
Az edirnei börtönből tartott telefonos kampánybeszédet szerdán a Népek Demokratikus Pártja (HDP) nevű kurdbarát tömörülést vezető Selahattin Demirtas. A kurd gyökerekkel rendelkező politikus 2016 óta van börtönben terrorizmus miatt, állítása szerint ártatlanul.
Ahogy romlik az EU viszonya az USA-val, úgy nő az esélye az oroszok elleni brüsszeli szankciók feloldásának. Trump végső soron Putyinnak kaparhatja ki a gesztenyét.
Nem kell minden áron az egyetértést kifejező közös nyilatkozattal zárni a világ hét legfejlettebb ipari országának (G7) következő csúcstalálkozóját - mondta Angela Merkel német kancellár szerdán a szövetségi parlamentben (Bundestag).
A miniszter a tárgyalásokat értékelve hangsúlyozta, hogy Kína továbbra is az egyik legvonzóbb befektetési környezettel rendelkező államnak tekinti Magyarországot.
Egy szülési szabadságról frissen visszatért rendőrnő szoptatott meg egy elhagyott kisbabát Indiában és ezzel valószínűleg megmentette az életjelet már alig mutató fiúcsecsemőt.
Továbbra is az őt elmarasztaló alkotmánybírósági döntés indoklását várja, csak azután dönti el, mit lép – derült ki Klaus Johannis román államfő keddi sajtótájékoztatóján.
Nem működhet az a modell, amely szerint egy bevándorló számos országon áthaladva válogat azon európai tagállamok között, ahol menedékkérelmét be kívánja nyújtani.
Az izraeli miniszterelnök szerint "korántsem nevezhetők békésnek" a Gázai övezetben folyó tüntetések. Benjámin Netanjahu, aki szerdán Londonban Theresa May brit kormányfővel tárgyalt, kijelentette azt is, hogy Izrael a gázai övezeti megmozdulásokra adott válaszlépései során minden tőle telhető módon igyekszik a minimálisra csökkenteni a sérülések s
Az újságíró, aki az ukrán titkosszolgálattal együtt eljátszotta a saját halálát, azt írta a Facebookon, hogy az orosz állami tévé alkudozás nélkül elfogadta az árat, de velük nem akar beszélni.
Védelmező Európára van szükség, amely biztonságot nyújt, stabilitást és békét szavatol polgárai számára - jelentette ki Sebastian Kurz osztrák kancellár Brüsszelben, Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével közösen tartott sajtótájékoztatóján szerdán.
Az olasz belügyminiszter azt is bejelentette, hogy a nyáron biztonságossá akarja tenni az olasz tengerparti strandokat a mindenféle használati cikket árusító bevándorlók kizárásával.
Valóságos statáriumot készít elő a szingapúri kormány Sentosa szigetére, ahol június 12-én kerül sor a történelmi találkozóra Kim Dzsong Un (33) koreai vezető és Dolnad Trump (71) amerikai elnök között.
Kisebb hadsereg üldözte keresztül-kasul a fél országon azt az ifjú barna medvét, amelyik feltehetően párkeresésre indult el Szlovákiából Magyarországra. Kicselezte az altatólövedékkel felszerelkezett rendőröket, polgárőröket, természetvédőket.
„Magyarországgal együttműködve változtatjuk meg az Európai Uniót” - ezt mondta az új olasz belügyminiszter. Ugyanakkor az olasz kormány egy olyan ötlettel állt elő, ami kiváltja majd Budapest ellenállását.
Kisebb hadsereg üldözte keresztül-kasul a fél országon azt az ifjú barna medvét, amelyik feltehetően párkeresésre indult el Szlovákiából Magyarországra. Kicselezte az altatólövedékkel felszerelkezett rendőröket, polgárőröket, természetvédőket.
Donald Trump elnök nem adhat kegyelmet önmagának – jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján Paul Ryan, a szövetségi törvényhozás leköszönő republikánus házelnöke, Trump korábbi kijelentésére reagálva.
Megállapodásra jutottak az Európai Unión belüli telefonhívások percdíjainak maximálásáról a főbb uniós intézmények: a hivatalos, még elfogadásra váró egyezség értelmében 2020-tól legfeljebb 19 eurócent (nagyjából 60 forint) lesz a tagállamok közötti hívások percdíja – jelentették be szerdán Brüsszelben.
75-re nőtt a halottak száma Guatemalában, ahol néhány napja kitört a Fuego vulkán. A hatóságok azonban arra figyelmeztetnek, hogy csaknem 200 további embert keresnek, így az áldozatok száma még jelentősen nőhet. A kutató munkákat nehezítik a sorozatos további kitörések. Megrázó felvételek következnek. További részletek a videóban.
Friss utcai felvétel borzolja az idegeket a neten amely többet mond mint minden, Nagy-Britanniáról szóló, bevándolással kapcsolatos hír. Távolból aggódunk értük.
Az olasz parlament alsóháza, a képviselőház bizalmat szavazott a populista Öt Csillag Mozgalom (M5S) és az euroszkeptikus Liga szövetségével létrejött, Giuseppe Conte vezette új kormánynak szerdán.
Az olasz parlament alsóháza, a képviselőház bizalmat szavazott a populista Öt Csillag Mozgalom (M5S) és az euroszkeptikus Liga szövetségével létrejött, Giuseppe Conte vezette új kormánynak szerdán.
Körvonalazódik Európában egy pozitív program, amely "a magyar-lengyel együttműködésben elég jól tetten érhető" - hangsúlyozta az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke.
A Donald Trump támogatta növekvő gazdasági nacionalizmusnak „súlyos következményei” lesznek a világ kereskedelmére és gazdasági növekedésére – figyelmeztetett a Világbank.
Kína 45 milliárd forint értékű erőművi beruházást valósít meg Magyarországon, és bővülhet a légi összeköttetés is a két ország között - mondta a kínai látogatáson tartózkodó Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek szerdán.
Huszonkétezer tartalékost hívtak be szerdán Svédországban, a nemzeti ünnepen, amelyen a hivatásos hadsereg támogatásával, az Oroszország és a Nyugat közötti feszültségek hátterében, 40 éve nem gyakorolt mozgósítást tesztelték.