2018. február 5. hétfő

febr. 5
12:15
Késes támadó próbált behatolni a teheráni elnöki hivatalba (hirado.hu)
Késsel felfegyverkezett férfi próbált meg behatolni hétfőn az iráni elnöki hivatal épületébe, de a biztonsági őrök meglőtték és őrizetbe vették – közölték iráni hírügynökségek.
febr. 5
12:15
Észak-Korea hivatalos államfője Dél-Koreába látogat (ATV)
Kim Jong Nam, Észak-Korea hivatalos államfője vezeti majd a phjongcshangi téli olimpiára azt a küldöttséget, amely három másik magas rangú tisztségviselőből és 18 tagú kíséretükből áll - írta a KNCA észak-koreai állami hírügynökség hétfőn.
febr. 5
12:18
Döbbenetes videó került elő az egy szál pisztolyal a terroristák ellen küzdő orosz pilóta haláláról (Blikk)
Kiderült, ki volt az az orosz pilóta, akinek a gépét terroristák lőtték le Szíriában, Idlib tartomány légterében. Egy döbbenetes videó is előkerült, amelyet minden jel szerint a katapultált pilótát körülvevő fegyveresek készítettek – legalábbis ezt állítja több angol nyelvű portál is a Siberian Timesra hivatkozva.
febr. 5
12:20
Félreállították a buszt a rendőrök, aminek több mint másfél tonna hó volt a tetején (Blikk)
A svájci rendőrök félreállították azt a buszt, ami 1,6 tonna hóval a tetején haladt az autópályán.
febr. 5
12:27
Új javaslattal készülhet az Európai Bizottság, de sokaknak nem fog tetszeni (ATV)
Kivenné a gazdagabb tagállamokat az európai uniós források több mint felét kitevő strukturális és beruházási alapok kedvezményezettjei közül az Európai Bizottság - írta hétfőn a Handelsblatt című üzleti lap EU-s diplomatákra hivatkozva.
febr. 5
12:27
Brüsszel megvonná a gazdagabb tagállamoktól a strukturális támogatásokat (hirado.hu)
Kivenné a gazdagabb tagállamokat az európai uniós források több mint felét kitevő strukturális és beruházási alapok kedvezményezettjei közül az Európai Bizottság – írta hétfőn a Handelsblatt című üzleti lap EU-s diplomatákra hivatkozva.
febr. 5
12:27
Ismét megrohamozták a bűnbandák Calais-t (USAracing)
Mintegy huszonöt százalékkal nőtt a franciaországi Calais-be érkező bevándorlók száma, miután Emmanuel Macron pár hete arra tett ígéretet: felgyorsítják a kikötővárosban tengődő menedékkérők ügyeinek elbírálását, így a felnőttek hat hónap helyett maximum egyet, a gyermekek pedig legfeljebb huszonöt napot kell hogy várjanak.
febr. 5
12:39
Hatvanezer alá esett a támogatott menekültek száma Ausztriában (hirado.hu)
Folyamatosan csökken a menedékkérők száma Ausztriában; 2015 ősze óta most először csökkent 60 ezer alá azoknak a száma, akik regisztrált menedékkérőként állami alapellátásban részesülnek – tudatta hétfőn a bécsi belügyminisztérium.
febr. 5
12:45
36 ezer külföldit nem engednek be Dél-Koreába a téli olimpiára (Infostart)
Dél-Korea több tízezer külföldi beutazását tiltotta meg – mindössze néhány nappal az idei téli olimpia kezdete előtt. A szöuli hatóságok biztonsági intézkedésekkel magyarázták a döntést.
febr. 5
12:54
Döbbenetes videó került elő az egy szál pisztollyal a terroristák ellen küzdő orosz pilóta haláláról (Blikk)
Kiderült, ki volt az az orosz pilóta, akinek a gépét terroristák lőtték le Szíriában, Idlib tartomány légterében. Egy döbbenetes videó is előkerült, amelyet minden jel szerint a katapultált pilótát körülvevő fegyveresek készítettek – legalábbis ezt állítja több angol nyelvű portál is a Siberian Timesra hivatkozva.
febr. 5
12:55
Lecsapott az évszázad hóesése, halálos áldozatot is követelt (Ripost)
Hatalmas hóvihar bénította meg Moszkvát, egymást érték a balesetek - a pokoli helyzet csak lassan enyhül.
febr. 5
13:03
A külügy a soros az Egyesült Államokban (HírTV)
Újabb dokumentumokat hozhat nyilvánosságra az amerikai szenátus republikánusok vezette hírszerzési bizottsága.
febr. 5
13:03
Horvátország a használhatatlan MiG-21-es vadászrepülőgépek cseréjét kéri Ukrajnától (hirado.hu)
A horvát védelmi minisztérium a 2014-ben Ukrajnától vásárolt, használhatatlan MiG-21-es vadászrepülőgépek cseréjét kéri Kijevtől – írta a Jutarnji List című horvát napilap hétfőn. A horvát légierő még 2013-ban 132,9 millió kunás (5,3 milliárd forint) szerződést kötött az ukrán Ukrszpecekszport vállalattal tizenkét MiG-21-es felújításáról, valamint
febr. 5
13:09
Homofób keresztény tüntetők zavarták meg az AIDS elleni küzdelemről szóló film bukaresti vetítését (444.hu)
"Románia nem Szodoma és Gomora."
febr. 5
13:09
Német parlamenti képviselő: a magyar választás nem közömbös Európa számára (USAracing)
Martin Hess német parlamenti képviselő szerint a magyar választás nem közömbös Európa számára, különösen a migrációs politika tekintetében.
febr. 5
13:15
Erdogan a Vatikánban járt, és szokatlanul hosszú ideig tárgyalt a pápával (ATV)
Jeruzsálem státusza, a közel-keleti béke, valamint a szíriai humanitárius helyzet is szerepelt Ferenc pápa és Recep Tayyip Erdogan török elnök több mint ötven perces találkozóján a Vatikánban hétfőn.
febr. 5
13:21
Egy bosnyák férfi megépítette saját Forma–1-s autóját (hirado.hu)
A helyi hatóságok ki is adták rá a forgalmi engedélyt.
febr. 5
13:33
Kurznál betelt a pohár, csökkentené Kelet-Európa támogatásait (HírTV)
Az osztrák kancellár megkérdőjelezte, hogy ezeket az összegeket az arra megfelelőek kapják.
febr. 5
13:33
Sorost látja az Izrael-ellenes kampány mögött Netanjahu (hirado.hu)
Januárban jelentette be az izraeli kormány, hogy elkezdik a főleg szudáni és eritreai bevándorlókat Afrikába visszadeportálni, akik jelenleg Izraelben élnek. Az izraeli hatóságok a napokban bejelentették, hogy az országban tartózkodó csaknem 40 ezer illegális bevándorlónak távoznia kell, s ha ellenszegülnek, börtönbe kerülnek.
febr. 5
13:33
Hosszúra nyúlt Ferenc pápa és Erdogan török elnök megbeszélése (USAracing)
Jeruzsálem státusza, a közel-keleti béke, valamint a szíriai humanitárius helyzet is szerepelt Ferenc pápa és Recep Tayyip Erdogan török elnök több mint ötven perces találkozóján a Vatikánban hétfőn.
febr. 5
13:39
A Kremlt nyugtalanítják a szíriai lázadók (ATV)
A Kremlt rendkívüli módon nyugtalanítja, hogy Szíriában a lázadók - orosz szóhasználattal terroristák - vállról indítható légvédelmi rakétákkal rendelkeznek - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő újságíróknak hétfőn Moszkvában.
febr. 5
13:45
Hollandia hivatalosan visszahívja törökországi nagykövetét (hirado.hu)
Hollandia hivatalosan is visszahívja Ankarába akkreditált nagykövetét, aki 2017 márciusa óta nem tudja ellátni feladatait ankarai állomáshelyén - közölte a holland külügyminisztérium hétfőn.
febr. 5
13:51
Enyhítették a Samsung-alelnök ítéletét (HírTV)
Enyhítette a dél-koreai fellebbviteli bíróság a Samsung-csoport alelnöke elleni ítéletet.
febr. 5
13:51
Nyugtalanító a helyzet Franciaországban (hirado.hu)
Megszaporodtak Franciaországban a zsidó közösségek elleni támadások, miközben az Interpol információi szerint az utóbbi hónapokban legalább ötven, az Iszlám Államhoz köthető terrorista érkezett Európába.
febr. 5
14:03
Hosszúra nyúlt Ferenc pápa és Erdogan török elnök megbeszélése (hirado.hu)
Jeruzsálem státusza, a közel-keleti béke, valamint a szíriai humanitárius helyzet is szerepelt Ferenc pápa és Recep Tayyip Erdogan török elnök több mint ötven perces találkozóján a Vatikánban hétfőn.
febr. 5
14:06
Szívszorító: magára hagyta az utcán 5 éves kislányát egy anya – videó (Blikk)
Hiába könyörgött édesanyjának, a kegyetlen asszony magára hagyta az utcán ötéves kislányát.
febr. 5
14:08
Friss: a védelmi minisztérum is megerősítette – "Élete utolsó percéig egyenlőtlen harcot folytatott” (Blikk)
Bár az első pillanatokban voltak kétségek a Szíria felett lelőtt orosz bombázó pilótájáról keringő videó valódiságáról, most eloszlottak a kétségek: az orosz védelmi minisztérium megerősítette, mind a pilóta nevét, mind pedig a vele történteket.
febr. 5
14:15
Az izraeli miniszterelnök Soros Györgyöt tette felelőssé (USAracing)
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök Soros Györgyöt tette felelőssé az afrikai menedékkérők kitelepítésével szembeni izraeli civil tiltakozásért, a magyar-amerikai üzletember pedig válaszában hazugsággal vádolta meg őt – jelentette az izraeli média hétfőn.
febr. 5
14:33
Megrázó felvétel: sikítva könyörgött az 5 éves kislány, hogy ne hagyja magára az anyja (ATV)
Hiába könyörgött az anyjának, az asszony magára hagyta az utcán az ötéves kislányát.
febr. 5
14:39
Fokozott biztonsági intézkedéseket vezettek be Brüsszelben (hirado.hu)
Elkezdődött Brüsszelben a 2015-ös párizsi terrortámadások feltételezett főszervezőjének pere.
febr. 5
14:45
Jeruzsálemről is tárgyalt Erdogan Ferenc pápával (444.hu)
Késéssel indult a szokottnál jóval hosszabb találkozó.
febr. 5
14:45
Újabb „végítélet”: autoriter rendszerünk van (USAracing)
Ma, az Egyesült Államok egyik vezető politikai folyóiratában, a Foreign Policyben, ezzel a súlyos címmel jelent meg egy „elemzés”: „Magyarország és Lengyelország nem demokratikusak.
febr. 5
14:51
Elfajult az ünneplés Philadelphiában (hirado.hu)
A rajongók Philadelphiában kitörő örömmel fogadták vasárnap este a város amerikaifutball-csapatának első Super Bowl-győzelmét, az utcára tóduló diadalittas tömegből azonban többen randalírozással vezették le a minneapolisi döntő okozta feszültségét.
febr. 5
14:57
Két kórházat is lebombáztak Szíriában (ATV)
Szíriai aktivisták szerint két kórházat is bombatalálat ért hétfőn a lázadók kezén levő Idlíb tartományban a szíriai kormányerők és orosz szövetségeseik által végrehajtott légicsapások során.
febr. 5
15:01
Óvoda mellé csapódott be egy katonai helikopter (Ripost)
Lakott területen, egy iskola és egy óvoda között csapódott a földbe a katonai gép.
febr. 5
15:03
Szomorú hír a dán királyi családtól: daganatot találtak a herceg tüdejében (Ripost)
A királynő férje egyiptomi útja után lett rosszul, azonnal kórházba szállították.
febr. 5
15:09
Brexit: "nincs vesztegetnivaló idő" (Infostart)
Az Európai Bizottság Brexit-főtárgyalója szerint "egyetlen pillanatnyi vesztegetnivaló idő sincs", ha London és Brüsszel megállapodásra akar jutni a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről.
febr. 5
15:09
Csúnyán eldurvult a Super Bowl utáni diadalünnep (ATV)
A rajongók Philadelphiában kitörő örömmel fogadták vasárnap este a város amerikaifutball-csapatának első Super Bowl-győzelmét, az utcára tóduló diadalittas tömegből azonban többen randalírozással vezették le a minneapolisi nagydöntő okozta feszültségét.
febr. 5
15:15
Magasabban kell repülniük az orosz harci repülőgépeknek (hirado.hu)
Az Izvesztyija című orosz napilap hétfői közlése szerint a repülőgépeknek a jövőben be kell tartaniuk a legalább 5000 méteres repülési magasságot. A parancsot azt követően adták ki, hogy a hétvégén egy szíriai ellenzéki csoport az északnyugat-szíriai Idlíb tartományban egy vállról indítható rakétával lelőtt egy Szu-25 típusú orosz csatarepülőgépet.
febr. 5
15:21
Éjjel szökik külföldre a határsértő elefánt (Videóval) (hirado.hu)
„Illegális határátlépésen” értek egy elefántot: az állat egy Kína és Laosz határán álló sorompón lépdelt át, meglepően magabiztosan.
febr. 5
15:27
Bolgár elnök: a migrációs kérdés a kibocsátó országok megsegítésével oldható meg (hirado.hu)
A migrációs kérdés a kibocsátó országok helyzetének stabilizálásával és biztonságának szavatolásával oldható meg – állapította meg egybehangzóan Rumen Radev bolgár és a hivatalos bulgáriai látogatáson tartózkodó Marie Louise Coleiro Preca máltai elnök a hétfői szófiai tárgyalásukat követő sajtótájékoztatón.
febr. 5
15:27
Berlusconi: Olaszország nem rasszista, de a migráció társadalmi időzített bomba (USAracing)
Az olaszok nem rasszisták, de fenyegetve érzik a biztonságukat az ellenőrizetlenül beáramló migránsok miatt, ami szerinte ketyegő társadalmi időzített bomba – mondta Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő hétfőn.
febr. 5
15:33
Több tízezer ember tüntetett Görögországban (USAracing)
Tízezrek vonultak az utcára vasárnap Athénban, hogy a görög–macedón névvita kompromisszumos megoldása ellen tiltakozzanak. Sajtóforrások szerint Görögország minden szegletéből érkeztek a tömegrendezvényre, csak az északi részről mintegy 2500 busz szállította a résztvevőket.
febr. 5
15:36
Villám csapott egy Budapestre tartó repülőgépbe (Blikk)
Röviddel felszállása után visszafordult egy re tartó járat, miután hétfő reggel villámcsapás érte.
febr. 5
15:39
Történelmi előrelépés várható az energiabiztonságban (hirado.hu)
Történelmi előrelépést hozhat Magyarország energiabiztonsága tekintetében a magyar-román együttműködés.
febr. 5
16:03
Meghalt a hős apa, aki kimentette a családját a lángoló házukból (Ripost)
Öt gyereke és felesége is a férfinak köszönhetően menekült meg, hősiessége azonban végül az életébe került.
febr. 5
16:15
Az internethasználók közel fele kiberbűnözés áldozatává válik Németországban (hirado.hu)
Az internethasználók 41 százaléka esett már kiberbűnözés áldozatává egy reprezentatív felmérés szerint. A keddi Safer Internet Day (biztonságos internet napja) alkalmából az információtechnológiai biztonságért és a bűnmegelőzésért felelős hatóságok felkérésére készült a kutatás.
febr. 5
16:21
Brexit – főtárgyaló: „nincs vesztegetnivaló idő” (USAracing)
Az Európai Bizottság Brexit-főtárgyalója szerint „egyetlen pillanatnyi vesztegetnivaló idő sincs”, ha London és Brüsszel megállapodásra akar jutni a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről. Michel Barnier hétfői londoni tárgyalásai után hangsúlyozta: vámok jelennek meg Nagy-Britannia és az EU kereskedelmében, ha London nem marad tagja az EU vámu
febr. 5
16:27
Szijjártó: Ukrajnában egyetlen kisebbség oktatáshoz fűződő jogait sem csorbíthatják (hirado.hu)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hivatalos látogatáson hétfőn Bukarestben tárgyalt román kollégájával. Kihangsúlyozta, hogy az ukrán oktatási törvény tekintetében egyetértés van közte és Teodor Melescanu között.
febr. 5
16:39
Spanyolországot is elérte a katasztrofális hóhelyzet, és lesz ez még rosszabb is (ATV)
Intenzív havazás nehezíti a közlekedést szerte Spanyolországban. A madridi repülőtéren hétfőn két kifutópályát is le kellett zárni néhány órára.

Keresés