Kent Ekeroth, a Svéd Demokraták országgyűlési képviselője így védte meg a svéd parlamentben Magyarországot, az ország elleni igazságtalan vádakkal szemben. Feliratos videó!
Szó sem lehet második népszavazásról a Brexitről, a 2016 nyarán született döntést nem lehet megmásítani - nyomatékosította Theresa May brit kormányfő szombaton a müncheni biztonságpolitikai konferencián.
A Szovjetunió bukása óta nem volt ilyen nagy a veszélye a nagyhatalmak konfrontálódásának – mondta a pénteken kezdődött müncheni biztonságpolitikai konferencia főszervezője.
Nicolas Sarkozy volt francia államfő lehallgatta saját minisztereit, a tavalyi elnökválasztás jobboldali jelöltje, Francois Fillon korrupciós botrányának kirobbantása mögött pedig Emmanuel Macron jelenlegi államfő áll - állítja Laurent Wauquiez, a jobbközép Köztársaságiak elnöke egy diákoknak tartott konferencián készült hangfelvétel szerint.
Egyetlen országgal, így Lengyelországgal szemben sem támogatjuk az erő alkalmazásán alapuló módszereket – jelentette ki a litván elnök a sajtószolgálata szerint.
A földcsuszamlást egy víznyelő okozta, amelyet az ott dolgozó munkások főnökei nem vettek észre. Most azt vizsgálják, hogy mitől alakult ki a víznyelő és ki a felelős a történtekért.
Az eddigi ezres, önkéntes kvótát szívesen emelné fel évi tízezerre...Ezzel a "zöld-liberális- konzervatív" politikus még rátett egy lapáttal. A finn zöldek ugyanis még "csak" évi 2500-nál tartanak...
Egyre többen követelik, hogy a brit oktatási minisztérium vezessen be általános szabályokat arra vonatkozóan, hogy hol hordhatnak a muszlim diáklányok burkát vagy éppen hidzsábot.