Az Egyesült Államok továbbra is elkötelezett az Iszlám Állam terrorszervezet elleni harc mellett Irakban és másutt, függetlenül attól, hogy úgy döntött, kivonja csapatait Szíriából - erről biztosította Mike Pompeo amerikai külügyminiszter Ádil Abdul Mahdi iraki kormányfőt a bagdadi miniszterelnöki hivatal szombati közleménye szerint.
A WADA delegációját nem engedték a laboratóriumhoz és annak adatbázisához, pedig ez egyik feltétele annak, hogy megszüntessék az orosz sportolók eltiltását.
Olaszország nem szándékozik fogadni a spanyol Proactiva Open Arms nem kormányzati szervezet (NGO) hajója által a tengeren kimentett migránsokat – közölte az olasz belügyminiszter.
Az Iszlám Állam terrorszervezett elkötelezett híve volt a december 11-ei strasbourgi lövöldözés elkövetője egy videofelvétel tanúsága szerint - közölték szombaton francia igazságügyi források.
Ferenc pápa karácsonyi ajándékként klinikát hozott létre a vatikáni Szent Péter téren hajléktalanok számára, ahol ingyenes orvosi ellátásban részesülhetnek - tájékoztatott a Vatikán szombaton.
Lemondott tisztségéről Brett McGurk, az Iszlám Állam dzsihadista szervezet ellen küzdő nemzetközi koalícióhoz delegált amerikai különmegbízott, tiltakozásul amiatt, hogy Donald Trump úgy döntött, kivonja az amerikai csapatokat Szíriából - értesült az AP amerikai hírügynökség szombaton.
A hatóságok a merénylet után két nappal agyonlőtt Chérif Chekatt otthonában bukkantak rá a felvételre egy USB adathordozón. A videón Chekatt hűséget fogad az Iszlám Államnak.
Igaz, hogy a gazdája egy kicsit részeg volt, de ettől az állat egyedül még nem talált volna oda. Van úgy, hogy egy kreatív ötlet a végén túl sokba kerül.
Az utóbbi hetek megmozdulásaihoz képest már jóval kevesebben, valamivel több mint 23 ezren vesznek részt a franciaországi sárgamellényes tüntetéseken, de a hangulat néhol ismét feszült - közölték a hatóságok szombat délután.
Háborúk, járványok, tűzvészek, árvizek, földrengések – borzalmas katasztrófák, amelyek után emberek tömegei keresnek vigaszt és segítséget. Orvosok, ápolók, tanítók és önkéntesek azok az emberek, akik a túlélőknek segítenek újjáépíteni életüket.
Legalábbis a LIBE bizottság elnöke, Claude Moraes, brit képviselő szerint, aki heves szócsatába keveredett egy dán képviselővel. Moraes elvtárs ugyanaz a politikus, akit megbíztak a lengyelek elleni 7-es cikkelyt érintő vizsgálat felügyeletével....
Ő hiába is tiltakozott, a nemi erőszakon kívül mindent elkövettek és csak akkor hagyták abba, amikor véletlenül megjelent egy felnőtt a helyszínen. Akkor elfutottak.