Csütörtökön két újabb német városból, Kölnből és Bonnból tiltották ki a régi dízelautókat. Időközben tárgyalt a kormányzat az autógyárakkal, de csak részleges megállapodás született, és a három autógyárból csak kettő volt hajlandó támogatni a dízelautók utólagos átalakítását.
A 70 éves, nyugalmazott salzburgi ezredes a többi között az osztrák légierőről, tüzérségi fegyverekről, a migrációról és a hadsereg magas rangú tisztjeiről továbbított bizalmas információkat.
Magyarország és Románia közös sikertörténetekkel tudja elérni annak a bizalmi bázisnak az újraépítését, amelyre alapozva a nehéz kérdések is megoldhatók.
Összeolvadhat az Iszlám Állam és az al-Kaida. A szervezetek rájöttek arra, hogy a regionális sejtekre támaszkodó hálózati modell hatékonyabbá teheti a működésüket. Európára vészterhes idők várnak, ha most nem ismeri fel a bevándorlásban rejlő veszélyeket.
Az óvatosak táborához tartozunk az euróbevezetés terén, és az EU tagjaiként nyitottnak kell maradni a világ más térségei irányába is - hangsúlyozta a 16+1 régiós, illetve kínai jegybank vezetőinek mai budapesti találkozóján Orbán Viktor, amit a Portfolio idéz.
Az elfogadás folyamatából már kilépett az Egyesült Államok, Ausztrália, Magyarország és Ausztria, és a távozást mérlegeli a többi között Lengyelország.
Elérte az észak-kaliforniai Chico város peremét a térségben rohamos gyorsasággal terjedő erdőtűz, ezrek menekülnek az erős szél által táplált lángok elől, amelyek elpusztították már a közeli, Paradise nevű kisvárost.
Elérte az észak-kaliforniai Chico város peremét a térségben rohamos gyorsasággal terjedő erdőtűz, ezrek menekülnek az erős szél által táplált lángok elől, amelyek elpusztították már a közeli, Paradise nevű kisvárost.
Hídfőállásként kívánja felhasználni további terjeszkedéséhez Afganisztánt az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet – figyelmeztetett Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, megnyitva pénteken az afgán rendezésről szóló moszkvai nemzetközi konferenciát.
Fel kell lépni a nyílt társadalmat fenyegető támadásokkal szemben - hangsúlyozta Angela Merkel német kancellár pénteken Berlinben, a kristályéjszaka néven ismert zsidóellenes pogromsorozat kezdetének 100. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen.
A helyi hatóságok nem engedélyezték a Financial Times című brit lap szerkesztőjének, hogy Hongkongba lépjen - jelentette be a lap pénteken, hozzátéve, hogy már októberben elutasították a szerkesztő munkavízumának meghosszabbítására vonatkozó kérelmét is.
Kilencvenmillió dolláros (csaknem 25 milliárd forintos) pénzügyi segítséget nyújtott Katar a Gázai övezetet ellenőrzése alatt tartó Hamász palesztin iszlamista szervezetnek abból a célból, hogy az ki tudja fizetni civil tisztségviselőit, és így enyhítse az ebből is fakadó feszültséget a térségben - jelentette a katari állami hírügynökség.
Nemcsak a félidős választások eredménye, de az igazságügy-miniszter lemondása is átrendezi az erőviszonyokat Washingtonban a Donald Trumpot fenyegető vizsgálatokkal kapcsolatban.
A légitársaság egyik Boeing 737-800-as repülőgépét a franciaországi Bordeaux repülőterén tartották vissza egy több mint félmillió eurós ki nem fizetett tartozása miatt.
Hatalmas botrányba torkollt az elnök minapi sajtótájékoztatója, ugyanis heves szóváltásba keveredett a CNN tudósítójával, akinek végül a Fehér Ház felfüggesztette akkreditációját.
A 20. század egyik, következményeiben mindenképpen legszörnyűbb pogromsorozata zajlott le 80 évvel ezelőtt, 1938. november 9-én és 10-én a náci Harmadik Birodalomban.
„A demokratikus többségnek ébernek kell lennie”, és „a jogállam nem lehet toleráns, ha bárkit is megtámadnak vallása vagy bőrszíne miatt” – mondta Angela Merkel pénteken Berlinben, egy zsinagógában tartott megemlékezésen.