A békefenntartóként hosszú katonai pályát befutott volt dandártábornok aggódik az Európába – s esetlegesen Finnországba – igyekvő, az ottani harcokban megedződött iszlamista harcosok miatt.
„Új lendületre és megújulásra van szükség, tapasztalt és fiatalabb vezető személyiségekkel” – szögezte le Friedrich Merz, aki bejelentette: elindul a CDU elnöki tisztségéért.
A politikai pályafutását 2009 óta szüneteltető egykori szövetségi parlamenti frakcióvezető maga erősítette meg ezt, véget vetve a sajtóban megjelent találgatásoknak.
Donald Trump egy keddi interjúban közölte, hogy elnöki rendelettel tervezi megszüntetni a születés jogán automatikusan járó amerikai állampolgárság gyakorlatát.
Táncvilágbajnokságra mentek ki másfél napra Bergamóba. Meg is nyerték, de a visszaút felér egy kálváriával, mert nem indult el a Ryanair budapesti járata..
Sokak számára talán hihetetlen lehet az alábbi videó. Az olaszországi esőzések következménye, hogy szinte mindent elárasztott a víz, főleg Velencében. Nincs ez másképp egy velencei olasz pizzázóban sem, ahol azonban úgy gondolták, tudomást sem vesznek az állapotokról, folytatják a munkát. Ráadásul úgy tűnik a vendégeket sem különösebben zavarja a s
Az amerikai elnök az Axios hírportálnak adott interjújában kifejtette: tervét megvitatta a Fehér Ház jogi tanácsadójával, és már a megvalósítás részleteinek kidolgozásán munkálkodnak.
Az elnök tervei szerint megszüntetné az Egyesült Államokban született, de idegen állampolgárságú, esetleg illegálisan bevándorló nők által szült gyermekek automatikus állampolgári jogát.
Az USA „az egyetlen ország a világon, ahová valaki belép, gyereke születik és a baba az elkövetkező 85 évben az Egyesült Államok állampolgára, annak minden előnyével együtt” – fogalmazott Trump, aki elnöki rendelettel szüntetné meg az automatikusan járó állampolgárság gyakorlatát.
Dánia visszahívja konzultációra iráni nagykövetét - jelentette be kedden Anders Samuelsen dán külügyminiszter, miután a dán titkosszolgálat (PET) azzal vádolta meg az iráni hírszerzést, hogy merényletet akart elkövetni iráni ellenzékiek ellen a skandináv ország területén.
Őrült száguldás után fogtak el egy körözött magyar férfit Ausztriában. A 29 éves autós Bécsújhelyen parkolt, amikor igazoltatni akarták a rendőrök vasárnap délután. Ám a férfi együttműködés helyett inkább beletaposott a gázba és elhajtott - írja az oe24 osztrák hírportál.
Fél évig maradhatnak majd a homonnai táborban, ahol ellátják, iskoláztatják őket, hogy onnan az Egyesült Államokba, Kanadába és Norvégiába mehessenek tovább.
Belügyi államtitkár: a munkáltatóknak alaposan ellenőrizniük kellene azoknak az EU-állampolgároknak a munkavállalási jogosultságát, akik „március végéig még nincsenek itt”.
Izrael több támadást is végrehajtott azután, hogy ellentmondásos módon része volt egy orosz felderítőgép lelövésében. A szíriai légierő szeptember közepén semmisítette meg szövetségese gépét – Moszkva szerint úgy, hogy a közelben támadó izraeli gépek az orosz repülőre irányították a légvédelmi tüzet.
Az Egyesült Államok több mint 5200 katonát küld a mexikói határra, hogy támogassák Donald Trump elnöknek a határ biztosítását célzó erőfeszítéseit - jelentette be Terrence O'Shaughnessy tábornok, az amerikai erők északi parancsnokságának vezetője.
Ecuador már hatmillió dollárt (1,7 milliárd forintot) költött Julian Assange-nak, a WikiLeaks oknyomozó portál alapítójának elszállásolására londoni nagykövetségén 2012 óta - közölte Ínigo Salvador, a dél-amerikai állam főügyésze a Comercio című lapnak nyilatkozva kedden.
A popsztár közel egymillió fonttal fizetett több adót a brit költségvetésbe, mint a kereskedelmi óriások. Bár kevesebbet keresett a zenélésből, mint amennyi a két nagy cég profitja volt, a befizetett adója mégis több lett, mint amit a két multi fizetett.
A brit belügyminisztérium illetékese kijelentette: ha nem sikerül megállapodásra jutni az Európai Unióval a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről, akkor már jövőre új szabályok lépnek életbe a munkavállalási szándékkal Nagy-Britanniába érkező EU-állampolgárok számára.