2018. október 10. szerda

okt. 10
15:57
Világméretű vizsgálatot sürget Hasogdzsi ügyében a riporterszervezet (hirado.hu)
A török elnök barátjának számít az eltűnt férfi.
okt. 10
16:09
Kivételek is kerültek az uniós szigorító rendeletbe (Infostart)
Hosszú vita után kompromisszum született a környezetvédelemért felelős európai uniós szakminiszterek keddi tanácsülésén: változtattak a 40 százalékos szén-dioxid-kibocsátási értéken és bizonyos kivételeket is megfogalmaztak.
okt. 10
16:09
Az EP újabb megoldást talált a menekültek támogatására (USAracing)
Humanitárius célú vízum bevezetését kezdeményezte szerdán az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottsága.
okt. 10
16:15
Korlátoznák a bevándorlást az ausztrál nagyvárosokba (USAracing)
Canberra arra hivatkozik, hogy a három nagyváros – Melbourne, Sydney és Brisbane – már telített, s az intézkedéssel akarják elkerülni a túlzsúfoltságot.
okt. 10
16:33
Humanitárius vízum bevezetését javasolja a LIBE bizottság (HírTV)
Ezzel a vízummal kizárólag azok léphetnének be, akik menedékkérelmet kívánnak benyújtani.
okt. 10
16:33
Magyarországon tanuló üldözött keresztény fiatalok találkoztak a pápával (hirado.hu)
Rómában kétnapos magyar programsorozat zajlik.
okt. 10
16:39
Ferenc pápa: az abortusz olyan, mint bérgyilkost fogadni (SzMo)
'Helyes megölni valakit, hogy így oldjunk meg egy problémát? Helyes vagy nem?' - kérdezte a hívőket.
okt. 10
16:45
Jelentősen megnőtt a francia állampolgárságért folyamodó britek száma (Képmás)
A benyújtott kérelmek száma 2015 és 2017 között nyolcszorosára nőtt – közölte a francia belügyminisztérium.
okt. 10
16:57
Rengeteg banki állás fog megszűnni Nagy-Britanniában a Brexit után (hirado.hu)
Egyelőre nem a nagy cégek költözéséről van szó.
okt. 10
17:21
Bloomberg ismét a Demokrata Párt mellé állt (hirado.hu)
Volt republikánus szavazó is, azonban 2007-ben otthagyta őket.
okt. 10
17:27
Az Atv a Cnn központjából tudósított a floridai hurrikánról (ATV)
4-es kategóriájú hurrikán érte el ma délután Florida partjait. A Michael a szakemberek szerint emberemlékezet óta a legerősebb hurrikán, ami lecsap a félszigetre. Atlantában, a CNN stúdiójából jelentkezett Novák András, az ATV tudósítója, aki a legfrissebb információkat mondta el a hurrikánról.
okt. 10
17:27
Edmund Stoiber nem tudja elképzelni a koalíciót a Zöldekkel (USAracing)
A volt tartományi miniszterelnök kiemelte: a Bajorországban működő CSU-nak változatlanul mély a társadalmi beágyazottsága, a tartomány pedig minden mutató alapján a legjobb Németországban.
okt. 10
17:33
A nagycsalád védelmet nyújt a rák ellen (ATV)
A sokgyerekes családokban kisebb a rák megjelenésének kockázata - állapították meg svájci és ausztrál tudósok egy világszintű kutatás során.
okt. 10
17:33
Emberi mulasztás okozhatta a limuzinbalesetet (hirado.hu)
A limuzinnak nem volt érvényes műszaki vizsgája.
okt. 10
17:33
Súlyosan diszkriminatív döntést hozott egy román bíróság (USAracing)
A jogerős ítélet szerint el kell távolítani a székely, a magyar és a megyezászlót a Kovászna megyei önkormányzat tanácsterméből, de a német, izraeli és amerikai maradhat.
okt. 10
17:45
Kiderült, mekkora kárt okoztak a medvék (Infostart)
A Kovászna megyei Környezetvédelmi Ügynökség összesítése szerint több mint 500 háziállatot pusztítottak el, és több tíz hektáron tették tönkre a termést év eleje óta a medvék a székelyföldi megyében.
okt. 10
17:57
Berlin támogatja az új szén-dioxid-paktumot (hirado.hu)
A német autógyártók szerint történelmi lehetőséget szalasztottak el.
okt. 10
18:09
Timmermans elindul az európai szociáldemokraták csúcsjelölti tisztségéért (ATV)
Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke szerdán bejelentette indulását az Európai Szocialisták Pártjának (PES) úgynevezett csúcsjelölti tisztségéért, hogy a párt jövő évi választási győzelme esetén ő lehessen a brüsszeli testület következő vezetője.
okt. 10
18:15
Frans Timmermans szocdem csúcsjelölt szeretne lenni (hirado.hu)
Mindent meg szeretne tenni az EU jövőjéért.
okt. 10
18:21
Régóta szökésben lévő ETA-tagot fogtak el (Infostart)
A Baszk Haza és Szabadság (ETA) terrorszervezet közel 38 éve szökésben lévő tagját fogták el a hatóságok a madridi Barajas repülőtéren - közölte a spanyol belügyminisztérium.
okt. 10
18:27
Feszültségenyhítésként ukrán betelepítést javasol egy kijevi képviselő (hirado.hu)
Nem hiszi egy ukrán párt elnöke, hogy Budapest nyerne Kijev ellen.
okt. 10
18:27
Kárpátaljai politikus: Ukrajnának betelepítéssel kellene megszüntetnie Beregszász magyar jellegét (USAracing)
Az ukrán-magyar vita rendezésének első lépéseként Baloga azt javasolta, hogy Ukrajna egyszer s mindenkorra szögezze le, szó nem lehet semmilyen területi autonómiáról Kárpátalján.
okt. 10
18:39
Orosz külügy: a totális elukránosítás ellentétes az ukrán jogi normákkal (USAracing)
Ukrajna nemzetközi intézmények, a többi között a Velencei Bizottság ajánlása ellenére durván megsérti nemzetközi kötelezettségvállalásait.
okt. 10
18:39
Orosz külügy: A totális elukránosítás ellentétes az ukrán jogi normákkal (Képmás)
„Úgy tűnik, keveseket érdekel Kijevben, hogy növekszik a társadalmi feszültség és megosztottság annak következtében, hogy megsértik saját országuk állampolgár-millióinak jogait és érdekeit" – mondta az orosz külügyminisztérium szóvivője.
okt. 10
18:45
Michael Bloomberg ismét a demokratákat erősíti (HírTV)
Ezzel ismét táptalajt adott azon találgatásoknak, miszerint 2020-ban indulna az elnökválasztáson.
okt. 10
18:51
Nem diszkriminatív a pékség, amely nem volt hajlandó tortáján a melegházasság támogatására (Képmás)
A brit legfelsőbb bíróság döntött.
okt. 10
18:57
Brenzovics: Soha ilyen rossz helyzetben nem volt a magyarság Kárpátalján (hirado.hu)
Segítséget ígért az EP elnöke.
okt. 10
18:57
Volt New York-i polgármester indulhat a 2020-as elnökválasztáson? (ATV)
Michael Bloomberg, New York város volt polgármestere szerdán ismét csatlakozott a Demokrata Párthoz.
okt. 10
19:03
Annyira berúgott egy nászutas pár Sri Lankán, hogy vett egy hotelt (SzMo)
Családtagjaik cseppet sem támogatták az ötletet, hiszen szerintük saját lakásuk felújítására és a hamarosan érkező kisbabára kellett volna félretenniük.
okt. 10
19:09
Újabb politikus jelentkezett be csúcsjelöltnek (Infostart)
Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke szerdán bejelentette indulását az Európai Szocialisták Pártjának (PES) úgynevezett csúcsjelölti tisztségéért, hogy a párt jövő évi választási győzelme esetén ő lehessen a brüsszeli testület következő vezetője.
okt. 10
19:15
„A totális elukránosítás ellentétes Ukrajna jogi normáival” (HírTV)
Marija Zaharova szóvivő az új ukrán nyelvtörvénnyel kapcsolatban fejtette ki az orosz diplomácia álláspontját.
okt. 10
19:15
Napi szürreál: halottnak tettette magát a gyanúsított a tárgyaláson (Ripost)
Egy 23 éves szír migránsnak azért kellett a drezdai bíróságon megjelennie, mert több nő molesztálásával és fogdosásával gyanúsítják. A bevándorlót három őr cipelte be a terembe.
okt. 10
19:21
Bolsonaro nem áll ki az elnökjelölti vitára, pedig lenne mit kérdezni tőle (444.hu)
Orvosai szerint az általában össze-vissza hadováló szélsőjobboldali jelölt nem épült még fel azóta, hogy gyomron szúrták.
okt. 10
20:09
Putyin doppingellenes rendszer kiépítését tervezi (Képmás)
A világ egyik leghatékonyabb doppingolás elleni rendszerét ígérte Putyin.
okt. 10
20:21
Megtámadta a választási eredményt a vesztes maldív-szigeteki elnök (hirado.hu)
Egy hónapja még elismerte vereségét Jamín.
okt. 10
20:27
Katasztrofális erejű széllökésekkel érte el a partot Floridában Michael (USAracing)
Óránkénti 250, a helyi sajtó szerint 280 kilométeres széllökésekkel és özönvízszerű esőzésekkel 4-es fokozatra felerősödve érte el partot szerdán Floridában a Michael hurrikán.
okt. 10
20:39
Lecsapott Amerikára a szörnyeteg (Infostart)
Óránkénti 250, a helyi sajtó szerint 280 kilométeres széllökésekkel és özönvízszerű esőzésekkel 4-es fokozatra felerősödve érte el partot Floridában a Michael hurrikán.
okt. 10
20:45
Soros emberei állhatnak a Kavanaugh elleni tüntetések mögött (hirado.hu)
Erről számolt be a Wall Street Journal egyik újságírója.
okt. 10
20:51
Kim Dzsongun megint jót gúnyolódott az amerikai külügyminiszteren, ezúttal egy Rolls Royce segítségével (444.hu)
Milyen szankciók, haver?
okt. 10
20:51
Ausztria fenntartásokkal élhet az ENSZ migrációs csomagjával szemben (USAracing)
Az osztrák kormány az ügyben szorosan egyeztetni kíván a paktummal szemben kritikus Svájccal és Dániával – jelentette be az osztrák kancellár.
okt. 10
21:09
Amerikai nagykövet: heteken belül lesz egy fontos találkozó (ATV)
A CEU-n tartott előadást David Cornstein, az Egyesült Államok budapesti nagykövete. A diplomata már többször is határozottan kiállt az intézmény mellett, amelyről még a mai napig nem dőlt el, hogy maradhat-e Budapesten, vagy Bécsbe kell költöznie.
okt. 10
21:15
Róma költségvetési szabadságharcra készül az EU-val szemben (Infostart)
Bankválság fenyegeti Olaszországot, miután Róma és Brüsszel költségvetési vitája öt éve nem látott csúcsra tornázta fel az olasz államadósság kamatait.
okt. 10
21:15
„Már túl késő a meneküléshez” – Lecsapott Michael (HírTV)
280 kilométeres széllökésekkel és özönvízszerű esőzésekkel érte el partot Floridában a hurrikán.
okt. 10
21:21
Újra szerb vízum kell az irániaknak (hirado.hu)
Becslések szerint 5 ezer körüli a migránsok száma.
okt. 10
21:21
Egy kitoloncolás közel 100 ezer euróba került (Ripost)
Az eset a francia Vogézekben történt. Tulajdonképpen senki sem érti, hogy miért kellett egyetlen családot magánrepülővel Albániáig szállítani.
okt. 10
21:27
Fenntartásai vannak Bécsnek az ENSZ migrációs csomagjával szemben (hirado.hu)
Balliberális oldalon bírálták Kurz kanvcellárt.
okt. 10
21:27
Nadal is segített eltakarítani a romokat Mallorcán (444.hu)
Az özönvíz után befogadta azokat, akik otthon nélkül maradtak, és maga is seprűt ragadott.
okt. 10
21:33
Washington a legmagasabb szinten egyeztetett a szaúdiakkal (hirado.hu)
Az ok: az Isztambulban eltűnt szaúdi ellenzéki ügye.
okt. 10
21:39
Átlagosan ötezer arcot ismer az ember (ATV)
Átlagosan 5 ezer arcot jegyez meg az ember - állapították meg a Yorki Egyetem kutatói. Ezen belül azonban nagyok a különbségek: az értékek ezer és tízezer között mozognak.
okt. 10
21:45
Erdoğan már a rendőröket veti be az infláció ellen (Képmás)
A török boltokban rendőrök ellenőrzik, hogy ugyanannyit kell-e fizetni a kasszánál, mint amennyi a polcokra ki van írva. Erdoğan így harcol az infláció ellen.

Keresés