Semmissé nyilvánított egy svájci frank alapú hitelszerződést a szlovén legfelsőbb bíróság arra hivatkozva, hogy a bank nem tájékoztatta ügyfelét az ilyen devizahitelek magas kockázatáról.
Felismerne egy tevét? Képes lenne lemásolni egy kockát? Tegye magát próbára és töltse ki azt a speciális IQ-tesztet, amit Donald Trump amerikai elnök az év eleji átfogó orvosi vizsgálata során csinált meg, és amit német testvérlapunk, a Bild szerzett meg.
Az nem kérdés, hogy eurózóna komoly reformokra szorul, ha Brüsszel életben szeretné tartani közös fizetőeszközét - de a szakértők szerint alig maradt idő a megmentésére!
A SITE nevű amerikai hírszerző szolgálat szerint légicsapásban meghalt Deso Dogg, rendes nevén Dennis Cuspert, aki német rapperből lett az ISIS harcosa. Korábban a Pentagon és más dzsihadista források is halálhírét keltették, de akkor bebizonyosodott, hogy tévedés történt.
Pert indít a szlovák belügyminisztérium ellen a budapesti székhelyű Európai Roma Jogok Központja. A civil szervezet szerint diszkriminatív a belügyminisztérium által bejelentett intézkedés, amelynek a keretében szélesebb jogkörrel ruháznák fel a rendőrséget a romák által elkövetett, illetve roma telepeken tapasztalt bűncselekmények visszaszorítása
Itt a teljes, 2011-es interjú Stormy Daniels-szel. Trump egy pozíciót vállalt, nem sugdosott disznóságokat és azt sem akarta, hogy a nő odaláncolja az ágyhoz.
Stefan Lofven svéd miniszterelnök azt mondta, annyira tarthatatlanná vált a helyzet a bandaháborúk, a drogkereskedelem és a prostitúció fertőzte egyes kerületekben, hogy már az is felmerült, a hadseregnek kellene átvennie a rendvédelem feladatát - írja a 888.hu.
A McDonald's után most a Coca Cola is új stratégiát szeretne bevezetni annak érdekében, hogy minél környezettudatosabbak legyenek. Az elkövetkező években hatalmas változásokra számíthatunk.
Viorica Dăncilă új román miniszterelnökkel várhatóan nyugodtabb lesz a román-magyar politikai párbeszéd, azonban a székelyföldi autonómia továbbra is feszültséget kelthet. Ezekről a kérdésekről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Barabás T. János, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója, és Illyés Gergely, a Nemzetpolitikai Kutatóin
Rüh, ételmérgezés, csótányok és a legkülönfélébb fertőző betegségek – pokoljárás lett az álomnyaralásnak indult venezuelai utazás vége a magyar asszonynak, aki több mint négy évet húzott le az ország egyik legkeményebb börtönében.
Saját muzulmán ügyvédjén keresztül fogalmazta meg a kérését egy muszlim bevándorló. "El a kezekkel a harangjainktól!" - tiltakozott több száz környékbeli lakos. Még nem világos, hogyan folytatódik az ügy.
Roger Torrent, a katalán törvényhozás elnöke hétfőn dönt arról, hogy kit javasol Katalónia elnökének, miután a napokban konzultált a pártokkal - közölte a katalán parlament pénteken.
Vége az Iránnal kötött többhatalmi nukleáris megállapodásnak, ha az Egyesült Államok egyoldalúan felmondja azt - fogalmazott Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az ENSZ New York-i székházában tartott sajtókonferenciáján pénteken.
A Fehér Ház szerint 50 százalékos az esélye a kormányzati hivatalok leállásának, mert a szenátusban még nem sikerült megszavazni a működéshez szükséges költségvetést.
Hetvenhat éve, hogy a délvidéki területekre bevonuló magyar katonai alakulatok 1942 januárjában tömeggyilkosságot követtek el a második világháború során ismét magyar uralom alá kerülő Bácskában. Az eredetileg a partizánok ellen indított megtorló célú razziának 3300-3800, főként szerb és zsidó nemzetiségű polgári személy esett áldozatul. A II. vilá
Hetvenhat éve, hogy a délvidéki területekre bevonuló magyar katonai alakulatok tömeggyilkosságot követtek el az ismét magyar kézbe került Bácskában. Az eredetileg a partizánok ellen indított megtorló célú razziának 3300-3800, polgári személy esett áldozatul. A II. világháborúban példa nélküli módon a felelősöket a magyar hadbíróság elítélte. Az 194
Lassan tarthatatlanná válik a helyzet a francia börtönökben, a radikalizálódott rabok rendszeresen rátámadnak az őreikre, akik emiatt hétfőn sztrájkolni kezdtek.