Közvetlen tárgyalásokra van szükség a phenjani vezetéssel az észak-koreai válság békés rendezéséhez - mondta egy hétfői lapinterjúban Sigmar Gabriel német külügyminiszter.
Hadgyakorlatot kezdett hétfőn a török haderő az Irakkal határos délkelet-törökországi Sirnak tartományban, Silopi körzetében - közölte a török vezérkar.
Folytatódott hétfőn a múlt heti londoni metrómerénylettel összefüggésben őrizetbe vett két fiatal férfi kihallgatása, és a házkutatás is abban a két londoni elővárosban, ahol a két őrizetes nem hivatalos értesülések szerint lakik.
Két amerikai B-1B Lancer típusú hadászati bombázó és két F-35-ös vadászbombázó gyakorlatozott hétfőn a dél-koreai légierő egységeivel közösen a Koreai-félsziget felett, fitogtatva a két hadsereg csapásmérő képességét az atomfegyvereit rohamléptékben fejlesztő Észak-Korea előtt.
Akkoriban még az amerikaiak többsége hitt az ufókban. Carter most már azt állítja, hogy nem hisz az űrlényekben, de az a kékről pirosra váltó fény azonosítatlan, tehát ufó volt.
Az év első nyolc hónapjában az Európai Unió (EU) külső határait érintő négy fő migrációs útvonalon a regisztrált illegális határátlépések száma az előző év azonos időszakához képest közel kétharmadával, mintegy 143 ezerre csökkent - írta közleményében az unió határvédelmi ügynöksége (Frontex) hétfőn.
Münchenben a hét végén megnyílt a világ legnagyobb sörfesztiválja, az Oktoberfest. A 16 napon át tartó sörfesztivál idén - különleges engedéllyel - két nappal hosszabb időn át várja a szomjas, no meg szórakozni vágyó közönséget, és így Németország nemzeti ünnepén, október 3-án, kedden este zárja kapuit.
A román országos katasztrófavédelmi felügyelőség (IGSU) hétfő reggeli összesítése szerint nyolc ember halálát és 137 ember sérülését okozta a vasárnap délutáni és esti vihar, mely elsősorban a bánsági, erdélyi megyéket sújtotta, de két moldvai megyére is átterjedt.
Kravcsenko György, a magyarországi Ukrán Országos Önkormányzat vezetője szeptember 11-én közösségi oldalán megosztotta gondolatait az új ukrán oktatási törvényről.
Visszatért az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) hatfős kutatócsapata nyolc hónapon át tartó izolációjából, melyet a Marson tapasztalhatóhoz hasonló körülmények között töltött egy Hawaii-szigeti vulkánon.
Összefogásra szólítja fel a nacionalista erőket „ukrán Kárpátalja” szeparatistákkal szembeni megvédése érdekében a Karpatszka Szics (KSZ) kárpátaljai félkatonai szervezet parancsnoksága.
Embercsempészet gyanújával 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték Romániában azt a három külföldi állampolgárt, akik a hatóságok szerint a Fekete-tengeren keresztül a román vizek közelébe juttatták a múlt héten a román parti őrség által bevontatott, több mint 150 iraki és iráni bevándorlót szállító halászhajót.
A Google két atyja, Larry Page (44) és Sergey Brin (44) húsz évvel ezelőtt jegyeztette be a tartománynevet, azaz a domaint, de az internetes keresőmotor 96 augusztusában már üzembe állt a Stanford egyetemen, és azonnal népszerű lett.
Amíg Magyarországot ez a kormány vezeti, addig az országban senkinek sem kell félnie, függetlenül attól, hogy milyen nemzetiségi vagy vallási közösséghez tartozik - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Amíg Magyarországot ez a kormány vezeti, addig az országban senkinek sem kell félnie, függetlenül attól, hogy milyen nemzetiségi vagy vallási közösséghez tartozik – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az MTI-nek.
Embercsempészet gyanújával 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték Romániában azt a három külföldi állampolgárt, akik a hatóságok szerint a Fekete-tengeren keresztül a román vizek közelébe juttatták a múlt héten a román parti őrség által bevontatott, több mint 150 iraki és iráni bevándorlót szállító halászhajót.
Az iraki miniszterelnök tájékoztatása szerint elképzelhető, hogy halálbüntetésre ítélnek egy német tinédzsert, mert hozzáment az Iszlám Állam egyik katonájához.
Az illetékes bizottság nem talált összefüggést a betegségük és a munkahelyük között, mégis úgy döntött, hogy a nemzetbiztonsági érdekek védelmében megilleti őket a kártérítés.
Ismét bekérették Németország ankarai nagykövetét a török külügyminisztériumba, a diplomáciai képviselet vezetője így alig két nap alatt másodszor tesz nem önkéntes látogatást a tárcánál - jelentették be hétfőn Berlinben.
Véget értek a megpróbáltatások, hazatértek a tudósok a marsi szimulációról. A NASA hat kiválasztott kutatója nem kevesebb, mint nyolc hónapot töltött Hawaii-on, az amerikai űrügynökség „kiképzőtáborában”.
Életfogytiglani, azaz 25 év börtönre ítélte egy egyiptomi bíróság a betiltott Muzulmán Testvériség 42 tagját, akiket azzal vádoltak, hogy 2013 augusztusában részt vettek a kairói al-Fath mecsetnél zajlott rendbontásokban - jelentette hétfőn az al-Ahram egyiptomi állami hírportál.
Megtekintette Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn a Leningrád megyei lugai gyakorlótéren a Zapad-2017 orosz-fehérorosz hadgyakorlat manővereit, amelyeken egyes nyugati közlések szerint Moszkva a hivatalosan bejelentettnél jóval nagyobb haderőt vonultat fel.
Moszkvában kilenc önkormányzati épületből több mint 600 embert evakuáltak a rendvédelmi szervek bombariadó miatt – közölte a TASZSZ állami hírügynökség hétfőn rendvédelmi forrásra hivatkozva.
Túlbürokratizáltnak és nem hatékonynak nevezte az ENSZ-t hétfőn Donald Trump amerikai elnök a világszervezet megreformálásáról szóló magas rangú tanácskozáson New Yorkban.
Több mint 40 ezer menekültet készül kitelepíteni az indiai kormány, amely a legfelsőbb bíróság elé hétfőn beterjesztett írásbeli nyilatkozatában azt állítja, hogy a muszlim kisebbség tagjai rendkívül komoly veszélyt jelentenek az ország biztonságára.