Több területen is konkrét előrelépés történt az Egyesült Királyság európai uniós kiválásának feltételeiről szóló tárgyalások e heti fordulóján, a felek között azonban továbbra is jelentősek a nézetkülönbségek - közölte David Davis brit Brexit-ügyi miniszter Brüsszelben.
Őrizetbe vett az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) két közép-ázsiai származású gyanúsítottat, akik az Iszlám Állam (IÁ) szervezetének nevében terrortámadást készültek elkövetni szeptember 1-jén Moszkvában, illetve az orosz főváros körzetében - közölte csütörtökön a testület társadalmi kapcsolatokkal foglalkozó osztálya. A közlemény szer
Brüsszel remélhetően alaposan és komolyan megvizsgálja majd azt a jogi érvelést, amelyet Varsó a lengyel igazságügyi reform kapcsán terjesztett elő - reagált Konrad Szymanski uniós ügyekért felelős lengyel külügyminiszter-helyettes Frans Timmermans csütörtöki nyilatkozatára.
Visszafoglalták az iraki erők Tell-Áfár városát az Iszlám Állam harcosaitól, és ezzel egész Ninive tartomány felszabadítása befejeződött - jelentette be csütörtökön Haider al-Abádi iraki miniszterelnök.
Szerdán kezdetét vette a háddzs, a muszlim hívők mekkai zarándoklata. Az eseményre idén is muszlimok tömegeit várják, sajtóforrások szerint már 1,7 millió hívő jelent meg a szaúd-arábiai Kába-szentélynél, hogy lerója kegyeletét Allah előtt.
Őrizetbe vett az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) két közép-ázsiai származású gyanúsítottat, akik az Iszlám Állam (IÁ) szervezetének nevében terrortámadást készültek elkövetni szeptember 1-jén Moszkvában, illetve az orosz főváros körzetében – közölte csütörtökön a testület társadalmi kapcsolatokkal foglalkozó osztálya.
"A gazdasági növekedése miatt Szlovákia elveszíti uniós alapjainak egy részét" - jelentette be Peter Pellegrini befektetésekért és informatizációért felelős szlovák kormányalelnök. A tárcavezető azonban elmondta: ez sem Szlovákia céljait, sem projektjeit nem fenyegeti.
A bukaresti kormány visszavonná azt a pályázatot, amellyel az UNESCO a világörökség részévé nyilváníthatná az erdélyi Verespatakot. Az ok a tervezett aranybánya ellehetetlenülése.
A két héttel ezelőtti terrortámadás ellenére Barcelona továbbra is vonzza a turistákat, a repülőjegy-foglalások száma növekszik a tavalyihoz képest - közölte Álvaro Nadal, a spanyol turizmusért felelős miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján Barcelonában, miután megbeszélését folytatott az ágazat helyi vezetőivel.
A Texast és Louisianát romba döntő Harvey hurrikán nyomában emberi tragédiák sorára derül fény. A pusztító vihar legutóbb egy hattagú család halálát okozta.
Houston - Mint a legtöbb katasztrófa után, a Harvey hurrikán esetében is megjelentek a tolvajok és fosztogatók, akik nem törődve egy-egy család tragédiájával, betörnek az üresen hagyott lakásokba, lenyúlva azt, amit még lehet.
A nyár közepén még találkoztam Makk Károllyal az utcán – mondta Mácsai Pál az Egyenes Beszédben Rónai Egon kérdésére válaszolva. Az Örkény Színház Kossuth-díjas igazgatója hozzátette: játszott is a szerdán elhunyt rendező-legenda utolsó filmjében, az „Így, ahogy vagytok”-ban. Mácsai Pál szerint Makk Károly élete fordulatokban és szerelmekben gazdag
Elkészült a Nyíregyházát Tokajjal összekötő kerékpárút eddig hiányzó, 21,5 kilométer hosszú szakasza. A több mint nettó 2,6 milliárd forint értékű beruházást csütörtökön adták át a nyírségi megyeszékhelyen.
Ismeretlen tettesek gyújtófolyadékot tartalmazó üvegekkel dobálták meg az oroszországi kultúrharc fontos szereplőjévé vált Alekszej Ucsityel rendező stúdiójának otthont adó épületet csütörtökre virradóra Szentpéterváron.
A két héttel ezelőtti terrortámadás ellenére Barcelona továbbra is vonzza a turistákat, a repülőjegy-foglalások száma növekszik a tavalyihoz képest - közölte Álvaro Nadal, a spanyol turizmusért felelős miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján Barcelonában, miután megbeszélését folytatott az ágazat helyi vezetőivel.
Irán a 2015-ben megkötött nemzetközi megállapodásban előírt keretek között tartja nukleáris programját - állapította meg a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) legújabb, csütörtökön bemutatott, negyedéves jelentésében.
Búvárok hozták fel azoknak a gyerekeknek a holttestét, akik szerda este fulladtak a Tiszába Kárpátalján. Az egyik elhunyt gyereket testvére próbálta megmenteni, de nem járt sikerrel.
A német belügyminiszter szerint továbbra is korlátozni kell a menekültek családegyesítési jogát, és le kell zárni az Észak-Afrikából a Földközi-tengeren át az EU-ba vezető migrációs útvonalat.
Az eltervezettekkel ellentétben várhatóan nem sikerül szeptember elején aláírni az új koalíciós szerződést Szlovákiában, ahogyan azt Robert Fico miniszterelnök szerette volna, de egy héten belül eldőlhet a koalíció sorsa. Az ellenzék ugyanis csütörtökön bizalmatlansági indítványt terjesztett be Ján Richter munka- és szociális ügyi miniszter ellen,
Az Egyesült Államok felszólította Oroszországot, hogy zárja be San Franciscó-i főkonzulátusát, továbbá szüntesse be tevékenységét washingtoni és New York-i konzulátusának egy-egy hivatalában - közölte csütörtökön az amerikai külügyminisztérium.
A magyar nyelvű oktatás megmaradásának és fejlesztésének fontosságát hangsúlyozta Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár csütörtökön Székelykevén, a Kárpát-medence egyik legdélebbi magyar településén, ahol az iskolakezdést segítő tanszercsomagokat adtak át a magyar elsősöknek.
Nem volt hiteles az az értesítés, amely egy esetleges, a barcelonai La Rambla sétányon tervezett terrortámadásról érkezett a merényletet megelőzően - erről Joaquim Forn katalán belügy tanácsos beszélt barcelonai sajtótájékoztatóján csütörtökön.
Az Egyesült Államok felszólította Oroszországot, hogy zárja be San Franciscó-i főkonzulátusát, továbbá szüntesse be tevékenységét washingtoni és New York-i konzulátusának egy-egy hivatalában - közölte csütörtökön az amerikai külügyminisztérium.
Dél-koreai kommandósok Kim Dzsong Un észak-koreai vezető meggyilkolására készülnek, ha Phenjan támadást intézne déli szomszédja ellen. Kimen kívül még 1000 fontos célpontot jelöltek meg – köztük atomfegyver-raktárakat és rakétaállásokat.
A megszűnés küszöbére jutott a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium azt követően, hogy a bíróság jogerősen is felfüggesztette azt a 2015-ben hozott tanfelügyelőségi határozatot, amely az iskolába sorolta az Unirea főgimnázium magyar osztályait.
A Kreml nem hagyhatja válasz nélkül az Egyesült Államok Oroszország elleni barátságtalan lépéseit - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő csütörtökön Moszkvában.
Észak-Koreában egy bíróság halálra ítélt két dél-koreai újságírót és a kiadójukat. A hivatalos indoklás szerint súlyosan megsértették az ország méltóságát azzal, hogy ismertettek egy az északi országrészben a kivételezettek életet leíró könyvet, és meg is interjúvolták annak brit szerzőit - közölte a helyi sajtó csütörtökön.