Sikerrel módosították humán embriók genetikai állományát amerikai és dél-koreai tudósok, akik a kísérlet során olyan genetikai mutációkat „töröltek” az embriók DNS-éből, amelyek szívleállást okoznak fiatal emberek esetében. A sikeres eljárás megosztotta még a tudóstársadalmat is, sokan ugyanis, akik etikai alapon ugyan nem ellenzik a módszert, megk
Kompromisszum született a leendő holland kormánypártok között az orvosi etikát érintő kérdésekben, adta hírül az Algemeen Dagblad (AD) napilap. Jelentős előrehaladásról van szó, hiszen Hágában a március 15-i parlamenti választások óta küzdenek a kormányalakítással, az eutanázia újragondolása, illetve az emberi embriókkal való kísérletezés pedig a l
Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő szerint a barcelonai gázolásos merénylet feltételezett elkövetője, aki ellen most is hajtóvadászat folyik, akár újra járókelők közé hajthat.
Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő szerint a barcelonai gázolásos merénylet feltételezett elkövetője, aki ellen most is hajtóvadászat folyik, akár újra járókelők közé hajthat.
Az iraki miniszterelnök bejelentette vasárnapra virradóra, hogy megkezdődött a hadsereg támadása Tell-Afar város felszabadításáért az Iszlám Állam terrorszervezet uralma alól.
Az észak-koreai rezsim Dél-Korea és az Egyesült Államok közösen tartott hadgyakorlata előtt üzent. A rezsim ellenséges lépésnek tekinti a katonai akciót és megtorlással fenyeget.
Újabb emberi maradványokat találtak a nyomozás során a felrobbant ház maradványai között a katalán városban, de az azonosításuk még nem történt meg – közölte a legfrissebb fejleményeket a közmédia tudósítója Barcelonából.
Úttorlaszok sokaságát emelte a rendőrség Spanyolország északkeleti részén vasárnap a Barcelona központjában csütörtökön elkövetett gázolásos terrorista merénylet feltételezett elkövetője utáni hajtóvadászatban. A barcelonai Sagrada Familia templomban gyászmisét tartottak a királyi család részvételével vasárnap délelőtt.
Rendőrségi becslés szerint mintegy 40 ezer fős antirasszista tüntetés volt szombat este Bostonban egy olyan aznapi jobboldali gyűlés ellen, amelyet a szólásszabadság nevében hirdettek meg.
Mint ismert, Barcelonában 160 ezren követelték februárban, hogy fogadjanak be még több migránst. Az ember azt gondolná, hogy az azon résztvevők a gázolásos merényletet követően minimum elgondolkodnak azon, miért lenne érdemes tüntetni, és csöndben meghúzzák magukat otthon.
Észak-Korea vasárnap újból atomháborúval fenyegetőzött. A kommunista állam megfenyegette a térségében közösen hadgyakorlatozni akaró Dél-Koreát és az Amerikai Egyesült Államokat.
Hetvenkét évvel eltűnése után megtalálták a második világháború végén elsüllyedt USS Indianapolis amerikai hadihajó roncsait a Fülöp-szigetek közelében, a Csendes-óceán mélyén - számolt be róla vasárnap a BBC News.
A spanyolországi merényletek elkövetéséért felelős terrorsejt számos pokolgépes merényletet készített elő, 120 butánggázpalackot a rendőrség megtalált egy alcanari házban - jelentette be Josep Lluis Trapero katalán rendőrfőnök vasárnap.
Továbbra is több száz háztartás van áram nélkül Dél-Csehországban a hatalmas esővel kísért szélvihar következtében, amely szombatra virradóra söpört végig a térségen.
Úttorlaszok sokaságát emelte a rendőrség Spanyolország északkeleti részén vasárnap a Barcelona központjában csütörtökön elkövetett gázolásos terrorista merénylet feltételezett elkövetője utáni hajtóvadászatban. A barcelonai Sagrada Familia templomban gyászmisét tartottak a királyi család részvételével vasárnap délelőtt.
Irán elsődleges célja megvédeni a nagyhatalmakkal 2015-ben megkötött nukleáris megállapodását az amerikai "ellenségtől", és megakadályozni az Egyesült Államok sikerét - jelentette ki Haszan Róháni iráni elnök vasárnap a teheráni parlamentben elmondott beszédében.
Különleges masszázsszalon üzemeltetett anya és lánya, ahol a férfiak szexuális kéréseit is kielégítették. Egy füles segítségével ez a rendőrségnek is feltűnt.