Carla del Ponte, az ENSZ Szíriai Vizsgáló Bizottságának egyik tagja azt mondta vasárnap, hogy lemond megbízatásáról, mivel a világszervezet Biztonsági Tanácsától várt politikai támogatás elmaradása lehetetlenné tette munkájukat.
„A konzervatívok liberálisnak címkézhetik át magukat. Komolyan. A liberális demokrácia, a liberális világrend, a liberális gazdaság, a liberális oktatás pártján állunk”, osztotta meg a tervét a Twitteren szombat este William Kristol, az amerikai neokonzervatívok vezető ideológusa. „Véletlen egybeeséssel” pedig ugyanekkor megjelent a The New York Ti
Pánik tört ki Mexikó észak-nyugati partjainál, amikor egy fegyveres három embert megölt, kettőt pedig megsebesített. A lelőtt strandolókat még nem azonosították, mint ahogy a támadót sem találták meg.
Legalább négy ember halálát okozták a heves viharok Olaszország északi, leginkább hegyvidéki területein, ahol a helyi média vasárnapi beszámolói szerint az ítéletidő miatt rengeteg munkája akadt a mentőknek.
Az Egyesült Államok és Dél-Korea számára Észak-Korea "fenyegető veszélyt" jelent - áll a Fehér Ház vasárnap esti közleményében, amelyet Donald Trump amerikai és Mun Dzse In dél-koreai elnök telefonos megbeszélése után adtak ki.
Legalább négy ember halálát okozták a heves viharok Olaszország északi, leginkább hegyvidéki területein, ahol a helyi média vasárnapi beszámolói szerint az ítéletidő miatt rengeteg munkája akadt a mentőknek.
Chicago egy szövetségi kereset beadásával fogja folytatni harcát Donald Trump amerikai elnök bevándorlási politikája ellen, mivel meggyőződésük szerint törvénysértő lenne, ha a szövetségi kormány megvonná a közbiztonság javítását szolgáló támogatásokat az úgynevezett "menedékvárosoktól" - jelentette be vasárnap Rahm Emanuel, az illinois-i metropoli
Tizenkét éves börtönbüntetés kiszabását kérte a dél-koreai ügyészség hétfőn Li Dzse Jongra, a Samsung-csoportot ténylegesen irányító alelnökre, aki a vád szerint fontos szerepet játszott a volt elnökhöz köthető korrupciós botrányban.

Az ENSZ legújabb büntetőintézkedései sértik Észak-Korea szuverenitását, és Phenjan mindaddig nem hajlandó tárgyalni atomprogramjáról, míg az Egyesült Államok ellenséges politikát folytat az országgal szemben - reagált hétfőn Észak-Korea az ENSZ Biztonsági Tanácsa által elfogadott újabb szankciókra.
Egyértelmű bizonyítékot találtunk annak a szicíliai államügyésznek a vádjaira, aki szerint civil szervezetek és az embercsempészek között szoros az együttműködés a földközi-tengeri migránsútvonalon.
Tizenkét éves börtönbüntetés kiszabását kérte a dél-koreai ügyészség hétfőn Li Dzse Jongra, a Samsung-csoportot ténylegesen irányító alelnökre, aki a vád szerint fontos szerepet játszott a volt elnökhöz köthető korrupciós botrányban.
Hosszúszárnyú bálna rontott alulról egy turistákat szállító hajónak az ausztrál partoknál, egy utas eszméletét vesztette, hárman csonttörést szenvedtek - közölte a hajó kapitánya hétfőn.
A háború elől Jordániába menekült szíriaiak körében egyre jellemzőbb, hogy korán férjhez adják a tinédzser lányokat, hogy így enyhítsék a nehéz körülmények között tengődő családok anyagi terheit - derült ki egy új tanulmányból, amelyet az AP hírügynökség ismertetett hétfőn.
Ukrajnában akár börtönbüntetést is kiszabhatnak az ismert német technozenekar, a Scooter tagjaira, amiért az Oroszország által önkényesen elcsatolt Krím félszigeten koncerteztek. Kijev ellenségként tekint mindenkire, aki beteszi a lábát oda. Saját művészeinek pedig nem engedi, hogy Oroszországban vendégszerepeljenek. A folyton csak erősödő oroszell
Kiutasították Németországból Vietnám kémfőnökét, miután a németek arra a következtetésre jutottak, hogy Vietnám megbízásából elraboltak egy üzletembert Berlinből.
Letartóztattak tizenöt önkéntes tűzoltót Szicíliában, akiket azzal gyanúsítanak, hogy bérpótlék reményében gyújtogattak - közölte hétfőn a ragusai rendőrség.