Berlin - Élete végéig börtönben marad az a férfi, aki megerőszakolt, majd megölt egy kínai diáklány Németországban. A gyilkosságban a férfi volt barátnője is részt vett, a három gyerekes anya több mint 5 évet kapott.
Észak-Korea külügyminisztériuma pénteken aljas lépésnek minősítette, hogy Washington megtiltja az Egyesült Államok állampolgárainak beutazását az ázsiai kommunista országba.
Korrupció miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték az északkelet-kínai Liaoning tartomány egykori kommunista pártvezetőjét - közölte pénteken a kínai állami média.
Mark Zuckerberg, a Facebook vezérigazgatója, és felesége, Priscilla Chan fizetik Joel Benenson demokrata közvélemény-kutatót, Barack Obama és Hillary Clinton elnökválasztási kampányának főtanácsadóját. Zuckerberg politikai pályára készül?
Vádalkut kötött az ügyészséggel Ari Harow, Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök volt kabinetfőnöke és bizalmasa, hogy koronatanúként átadja a birtokában lévő információkat a Netanjahu ellen korrupció gyanújával folyó vizsgálatok ügyében - jelentette pénteken a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.
A berlini külügyminisztérium kapcsolatba lépett Rómával a Földközi Tengeren, Lampedusa közelében az olasz parti őrség által lefoglalt német segélyszervezet Juventa nevű hajója ügyében. Az olasz hatóságok azzal gyanúsítják a segélyszervezetet, hogy közvetve együttműködött a líbiai embercsempészekkel és migránsoknak segítetett az Európai Unióba törté
Holland rendőrök nagy fogása: az autón nem volt biztosítás, a sofőr jogosítványa lejárt, a vezető részeg volt, aztán ellenállt a rendőröknek. Talán az oszlopokról akarta elterelni a figyelmet.
New Jersey - Az amerikai titkosszolgálat új módszerrel próbálja védeni az elnököt, Donald Trumpot - innentől drón fog felette röpködni, miközben golfozik.
Nem elég az embertelen hőség, még a barcelonai reptér dolgozói is alaposan kiszúrtak az utasokkal. Több, néhány órás sztrájkba kezdtek, így az eddig felhalmozódott sorok még hosszabbra nyúljanak.
Az ír miniszterelnök szerint "egyedi megoldásokra" van szükség az Európai Unió és az Egyesült Királyság közötti kapcsolatok fenntartásához azután, hogy a szigetország várhatóan 2019-ben kilép a közösségből.
Észak-Korea pénteken felfedte, hogy hány "disszidáló" nő tért vissza hazájába az utóbbi évtizedben, azt állítva, hogy többségük nem kapott büntetést és otthonában él.
Detroit - Elhunyt Daniel Licht amerikai zeneszerző, aki többek között A hidegsebész, a Megtévesztés és a nagy sikerű Dexter című sorozatok zenéjét komponálta.
Hónapok óta nem látott hevességű harcok törtek ki pénteken a nyugat-szíriai Hama tartományban - jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).
Nem mindennapi vállalkozásba kezdett egy édesapa a kislánya kedvéért az Egyesült Államokban. Gordon Hartman néhány éve rájött, hogy nincsenek olyan vidámparkok, ahol fogyatékkal élő lánya, Morgan jól érezhetné magát, ezért úgy döntött, hogy épít egyet. Morganről még 5 éves korában állapították meg, hogy autista. Gordon egy családi hétvégén látta me
A nehézségek ellenére nem szabad hagyni, hogy szétszakadjon Európa - hangsúlyozta a német külügyminiszter pénteken Wolfsburgban, miután megbeszélést folytatott szlovák kollégájával Miroslav Lajcákkal.
Donald Trump elnökségének hat hónapja alatt egymillió új munkahelyet hoztak létre - írták amerikai médiumok a munkaügyi minisztérium jelentése alapján.
Nemcsak hazánkat sújtja rendkívüli hőhullám: Szerbiában, Ausztriában és Romániában is 35 fok fölött jár a hőmérő higanyszála. A csúcs a hétvégére várható: Olaszországban akár 46 fok is lehet. Közben Spanyolországban több száz hektár lángol a forróság miatt, míg Németországban az esőzések okoztak áradást. További részletek a videóban.
Tizennyolc méterre volt az Air Canada egyik Airbus A320-asa a föld felszínétől pár hete San Franciscóban, amikor a pilóták nem a futópályára, hanem a gurulóútra akartak leszállni.
Orosz magánszemélyek és vállalatok ellen rendelt el szankciókat pénteken az Európai Unió a Krím félszigetre került gázturbinák ügyében, az Ukrajna területi épségének megsértése miatt foganatosított korlátozások így már 153 természetes és 40 jogi személyt érintenek.