A líbiai hatóságok módosították a hatáskörükbe tartozó tengeri mentési övezet határait és ezzel kitiltották az ország felségvizeiről a nem kormányzati szervezetek (NGO) mentőhajóit - jelentette az olasz sajtó pénteken, miközben újabb NGO írta alá a római kormány magatartási kódexét.
A német szövetségi kormánytól nem állnak távol az antidemokratikus lépések sem, amennyiben valaki bírálni merészeli „szent és sérthetetlen” bevándorlás-politikájukat. A legújabb ilyen esetről a 888.
Washington után Ottawa is jelezte, halláskárosodást szenvedett Havannában az egyik diplomatájuk. Az okokat egyelőre nem ismerik. Értesülések szerint akusztikus támadások történhettek.
Sőt, ha netán egyszer képesek lesznek összetákolni egy tengeralattjárót, amelyik át tudja szelni a Csendes-óceánt, az amerikai partvidék is nagyobb veszélyben lesz.
Uniós csúcstalálkozóra hívja szeptember 26-ra az Európai Bizottság azokat az országokat, akik érintettek a szennyezett tojások ügyében, hogy elcsitítsa a köztük kialakult vitát.
A Pentagonból származó értesülés szerint az USA megelőző csapásra készül Észak-Korea ellen Az NBC két, magát megnevezni nem kívánó hadügyminisztériumi forrásra hivatkozik Az amerikai titkosszolgálatok jelenleg ellentétben állnak mind a katonasággal, mind pedig és különösen Donald Trump elnökkel Most a neokonok ismét nyomulnak, de meggyengülve
Angela Merkel német kancellár 20 ezerről 40 ezerre emelné azon menedékre jogosult embereknek a számát, akiknek a válságtérségekből az Európai Unió (EU) területére történő áttelepítéséről egy ENSZ- program keretében néhény éve döntöttek a tagállamok.
Hetek óta egyre erőteljesebb fenyegetésekkel próbál egymásra licitálni Észak-Korea és az Egyesült Államok: Phenjan a minap a Guam nevű, amerikai katonai bázisnak otthont adó csendes-óceáni sziget megtámadásával fenyegetőzött, miközben Washingtonban elkészítették az Észak-Korea elleni megelőző csapás részletes terveit arra az esetre, ha Donald Trump
A Washington és Phenjan között dúló szócsata újabb szakaszába lépett, amikor Donald Trump amerikai elnök csütörtökön megvédte Észak-Koreának "tüzet és haragot" igérő formuláját, úgy vélvén, hogy az "talán nem volt elég erős"- írja az AFP francia hírügynökség felvázolva néhány olyan forgatókönyvet, amelyek megvalósításával kiutat lehetne találni a
Angela Merkel német kancellár és Martin Schulz, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kancellárjelöltje is békés megoldást sürget Észak-Korea és az Egyesült Államok konfliktusában.
Az rt.com oldalon számolt be egy német közszolgálati médium volt munkatársa arról, hogyan „bojkottálták” őt munkahelyén, miután egy élő közvetítésben mondta el véleményét a bevándorlásról.
A német kancellár 20 ezerről 40 ezerre emelné azon menedékre jogosult embereknek a számát, akiknek a válságtérségekből az Európai Unió (EU) területére történő áttelepítéséről egy ENSZ- program keretében néhány éve döntöttek a tagállamok.
Mintegy negyven romániai cigány rémálommá változtatta az amerikai Pennsylvania állam California nevű településének életét – számolt be terjedelmes írásban a bukaresti Adevarul című napilap. Eddig már több száz amerikai írta alá azt a petíciót, amelyben megoldást sürgetnek a kialakult helyzetre.
Noha egyre inkább elmérgesedik az Egyesült Államok és Észak-Korea közötti viszony, a két ország több hónapja titkos tárgyalásokat folytat egymással - tudta meg pénteken az AP amerikai hírügynökség nevük elhallgatását kérő amerikai tisztségviselőktől.
Angela Merkel német kancellár 20 ezerről 40 ezerre emelné azon menedékre jogosult embereknek a számát, akiknek a válságtérségekből az Európai Unió (EU) területére történő áttelepítéséről egy ENSZ-program keretében néhány éve döntöttek a tagállamok.
Miután Nagy-Britannia lakosságának többsége az Európai Unióból történő kiválás mellett döntött, Németország lett az uniós polgárok legkedveltebb bevándorlási célterülete. Mint a berlini migrációs hivatal közölte, tavaly már csaknem 650 ezren telepedtek le Németországban.
Hatalmas botrányt okozott egy György hercegről Hamburgban készült kép. A kis trónörököst egy helikopter csodálása közben kapták lencsevégre, azonban a fotókon tükröződő lelkesedése miatt egy portál a melegek új ikonjának nevezte, ami nem kis vihart kavart a szigetországban.
Egy hónappal 114. születésnapja előtt meghalt Jiszráel Krisztál, a világ legöregebb férfija Izraelben - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja pénteken.
Egy hónappal 114. születésnapja előtt meghalt Jiszráel Krisztál, a világ legöregebb férfija Izraelben - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet pénteken.
Letartóztatta a rendőrség azt a 12 éves lányt, aki egy ottalvós partin forró vízzel leöntötte poénból 11 éves barátnőjét, aki másodfokú égési sérüléseket szenvedett az arcán és a felsőtestén.
A Kairó és Alexandria között közlekedő gyorsvonat hátulról beleütközött egy Port-Szaídból Alexandriába tartó szerelvénybe. A legvalószínűbb ok hibás váltóállítás lehetett.
Egy hónappal 114. születésnapja előtt meghalt Jiszráel Krisztál, a világ legöregebb férfija Izraelben - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja.
Donald Trump amerikai elnök rövidesen a Közel-Keletre küldi a vejét, Jared Kushnert, hogy érdemi tárgyalásokat folytasson a térségbeli vezetőkkel az izraeli-palesztin békéről - jelentette be pénteken egy fehér házi illetékes.
Soha nem állt még ilyen közel egy pusztító háborúhoz az Egyesült Államok és Észak-Korea: a legfrissebb hírek szerint az USA elkészítette a Phenjan elleni megelőző csapás terveit, mindössze Donald Trump amerikai elnök döntésén múlik, hogy erőszakos vagy békés utat választ a szuperhatalom Kim Dzsongun diktátor megregulázására.
Az amerikai elnök rövidesen a Közel-Keletre küldi a vejét, Jared Kushnert, hogy érdemi tárgyalásokat folytasson a térségbeli vezetőkkel az izraeli-palesztin békéről - jelentette be pénteken egy fehér házi illetékes.
Donald Trump amerikai elnök rövidesen a Közel-Keletre küldi a vejét, Jared Kushnert, hogy érdemi tárgyalásokat folytasson a térségbeli vezetőkkel az izraeli-palesztin békéről - jelentette be pénteken egy fehér házi illetékes.
Legalább harminc csecsemő és kisgyermek halt meg az elmúlt két napban szülés közben fellépő komplikációk, illetve agyvelőgyulladás következtében az észak-indiai Uttar Prades állam egyik kórházában - közölte pénteken a kórház főigazgatója.
Az Egyesült Államok felkészült a válaszcsapásra Phenjan ellen. Hadkészültségbe helyezték az orosz légvédelmet is a Távol-Keleten. Ám egyelőre még csak verbális háború zajlik.
Az angliai somerseti barlangban talált csontok alapján a tudósok megállapították, hogy bizony 15 ezer évvel ezelőtt őseink kóstolgatták egymást. Szó szerint. Reméljük azért a paleo étrendbe nem fogják bevonni ezt a megdöbbentő szokást.