A francia nemzeti ünnepen nem csak a tüntetők kerülhetnek szembe az amerikai elnökkel, hanem Macron is, aki a legnagyobb kritikusa Trump klímapolitikájának.
Az Európai Unió szerdán az olaszországi Triesztben nyújtott segítő kezet a nyugat-balkáni államoknak: az országok vezetői a német Angela Merkellel ,a francia Emmanuel Macronnal és az olasz Paolo Gentilonival kiegészülve rendezték meg éves találkozójukat, ahol ismét a regionális együttműködés jelentősége és az uniós integráció lehetősége kapta a fős
E hét végén Los Angelesben versenyez ismét Ryan Lochte hatszoros olimpiai bajnok amerikai úszó, akinek június végén járt le a riói olimpia után kapott tíz hónapos eltiltása.
A svéd rendőrség keményebben lép fel az utóbbi időben az országban tartózkodó illegális bevándorlók ellen, miután egy elutasított menedékkérő áprilisban teherautóval hajtott emberek közé Stockholmban – derült ki csütörtöki médiajelentésekből.
Diplomáciai csúcsforgalom várható csütörtökön Párizsban, ugyanis a francia és a német kormány együttes ülése után a francia államfő az amerikai elnököt fogadja.
Kötelezettségszegési eljárást indított csütörtökön az Európai Bizottság (EB) Magyarország ellen a külföldről támogatott civil szervezetekre vonatkozó törvény miatt.
Újabb borzalmas videóval jelentkezett a terrorszervezet: ezúttal egy kamasz fiú szólítja fegyverbe az Iszlám Állam híveit azért, hogy álljanak bosszút az iraki bázisuk, Moszul elvesztéséért.
Maho Beach - Halálos tragédia történt a Karib-szigeteki üdülőparadicsomban. Meghalt egy turista, akit egy felszálló repülőgép hajtóműveinek gázsugara sodort el a Princess Juliana repülőtérnél.
A kurd Népvédelmi Egységek nevű szíriai fegyveres szervezet sajtóközpontja a Facebookon közleményben tudatta az Iszlám Állam elleni küzdelemben részt vett hat önkéntes, köztük három nyugati harcos elestét, mártíroknak nevezve őket. Ugyanakkor az al-Dzsazíra pánarab hírportál véleménycikkírója szerint a nyugati önkéntesek többet ártanak, mint haszná
A svéd rendőrség keményebben lép fel az utóbbi időben az országban tartózkodó illegális bevándorlók ellen, miután egy elutasított menedékkérő áprilisban teherautóval hajtott emberek közé Stockholmban - derült ki csütörtöki médiajelentésekből.
A német Süddeutsche Zeitung csütörtöki beszámolója szerint a szövetségi közlekedési minisztérium vizsgálóbizottság elé rendelte meghallgatásra a Daimler konszernt az egyes dízelmotorok emissziós értékeinek manipulálásával kapcsolatban felmerült ügyészségi gyanú miatt.
Igor Dodon moldáviai elnök kijelentette, hogy országa csatlakozhat az Eurázsiai Gazdasági Unióhoz. A témában kellő időben népszavazást tartanak az országban. Az EAEU országok piacaira való visszatérés több százezer munkahely megteremtését tenné lehetővé.
Csehország válaszlevélben utasította vissza az Európai Bizottság vádjait, miszerint nem teljesíti a menekültek befogadására megszabott uniós kötelező kvótákat.
Véletlen egybeesés volna csupán, hogy két nappal a büntetőper előtt váratlanul megállapodtak a meggyilkolt Szergej Magnickij által feltárt 320 millió dolláros adócsalásból származó pénzek tisztára mosásával gyanúsított orosz politikuscsemetével?
Édouard Philippe francia miniszterelnök szerint Franciaország eddig nem állt a helyzet magaslatán a migráció kezelésében, ezért a szerdán bemutatott új akcióterv alapján a kormány javítani kívánja a menedékkérők helyzetét, s felgyorsítaná azok kiutasítását, akik nem jogosultak menekültstátusra.
A Baleár-szigetek kormánya kezdeményezte az Európai Bizottságnál és Spanyolország kormányánál, hogy korlátozzák az alkoholfogyasztást a repülőjáratokon és a repülőtereken az utasok biztonsága és nyugalma érdekében - írta csütörtökön a Diario de Mallorca című lap.
Az alapvető nézetkülönbségek dacára fontos a párbeszéd a NATO és Oroszország között, a feszültséggel terhes időkben is nyitva kell tartani a kommunikációs csatornákat - emelte ki Jens Stoltenberg, a katonai szervezet főtitkára a NATO-Oroszország Tanács csütörtöki ülését követően.
Legalább 200, minden korábbinál több ember adta életét a környezetért 2016-ban szerte a világon - írta a Global Witness nevű nemzetközi civil szervezet csütörtöki jelentésében.
Legalább 12 ember meghalt és több mint 40 megsebesült, miután helyi idő szerint szerdán késő este öngyilkos merénylő robbantotta fel magát az észak-kameruni Waza nevű faluban - közölték hivatalos források.
Kötelezettségszegési eljárást indított csütörtökön az Európai Bizottság (EB) Horvátország ellen az INA horvát olajipari vállalatról szóló privatizációs törvény miatt, mert a testület szerint az sérti a szabad tőkeáramláshoz és szabad letelepedéshez való uniós jogot - közölte a horvát közszolgálati rádió (HRT).
Meghalt Liu Hsziao-po Nobel-békedíjas kínai ellenzéki aktivista - tudatták az illetékes tartományi hatóságok csütörtökön. A börtönből pár hete végstádiumú májrákja miatt kiengedett Liut a senjangi kórházban ápolták.
Angela Merkel német kancellár a 19. közös francia-német kormányülés után a francia elnökkel, Emmanuel Macronnal tartott közös sajtótájékoztatón egy újságírói kérdésre válaszolva Párizsban jelezte, nem ellenzi, hogy az eurózónának közös költségvetése és külön pénzügyminisztere legyen. Azt mondta: „Nem vagyok az ellen, hogy az eurózónának legyen eg
Börtönbüntetésre ítélték csütörtökön Németországban az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet és az ugyancsak terrorista szervezetként nyilvántartott Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) egy-egy tagját.
Elégedetlenséget váltott ki Kolozsváron a szélsőségesen nacionalista publicisztikáiról és közszerepléseiről ismert Ioan Vasile Tene városházi hivatalnok kinevezése a polgármesteri hivatal oktatási, kulturális, vallásügyi, civil társadalom-ügyi és sportért felelős osztályvezetői tisztségére.