2017. július 11. kedd

júl. 11
19:03
Akciótervet fogadtak el az uniós pénzügyminiszterek (USAracing)
Akciótervet fogadtak el a bankszektor úgynevezett nem teljesítő hiteleinek közös kezelésére kedden az uniós tagországok pénzügyminiszterei, és felkérték az Európai Bizottságot, hogy fontolja meg a bankok működését szabályozó előírások megváltoztatását.
júl. 11
19:05
Bizonyítani tudja ifjabb Trump, hogy az oroszok információkat ígértek Clintonról (hirado.hu)
Ifjabb Donald Trump, az amerikai elnök legidősebb fia kedden elektronikus levelek sorát hozta nyilvánosságra, amelyek szerinte azt bizonyítják, hogy Natalja Veszelnyickaja orosz ügyvédnő valóban ígért a tavalyi elnökválasztási kampányban Hillary Clinton demokrata elnökjelöltről terhelő dokumentumokat, amelyeket az orosz főügyész bocsátott volna ren
júl. 11
19:15
A Németországban élő törökök fele nem dolgozik (Infostart)
Közel 3 és fél millióra teszik a németországi törökök létszámát, akiknek csaknem 50 százaléka nem áll hivatalos munkaviszonyban – mutatta ki az Európai Unió statisztikai hivatala.
júl. 11
19:15
A Trump fia és az oroszok közötti sztorin dolgozó újságíró teljesen összeomlott, miután Trump Jr. kitette az összes bizonyítékot Twitterre (444.hu)
Jared Yates Sextont teljesen legyalulta a valóság.
júl. 11
19:24
Az ÁSZ hibákat talált az MKB szanálásánál (Kripto Akadémia)
A tervezési tevékenység nem felelt meg a jogszabályoknak.
júl. 11
19:27
Több tízezer rakkai civil rekedt az Iszlám Állam fogságában (hirado.hu)
Az ENSZ becslései szerint 30 és 50 ezer között van azoknak a civileknek a száma, akik az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet fogáságban rekedtek az észak-szíriai Rakka városában, helyzetük pedig aggasztó: csak korlátozott mértékben jutnak hozzá élelmiszerhez, italhoz és gyógyszerhez.
júl. 11
19:45
Száz cég felelős a klímaváltozás nagy részéért (Infostart)
Mindössze 100 nagyvállalat felelős a globális széndioxid-kibocsátás több mint kétharmadáért – állítja egy új tanulmány, amelynek szerzői szerint a cégek és befektetőik viselkedése jelentheti a megoldást a klímaváltozás elleni harcban.
júl. 11
19:57
Öngyilkosságnak nevezte a britek kilépését a Ryanair-vezér (hirado.hu)
A történelem legnagyobb gazdasági öngyilkosságának nevezte az Egyesült Királyság európai uniós kilépését kedden Michael O'Leary, a Ryanair ír diszkont légitársaság vezérigazgatója az Európai Parlament (EP) közlekedési bizottságának ülésén.
júl. 11
20:03
Trump fia e-mailekkel bizonyít (USAracing)
Ifjabb Donald Trump, az amerikai elnök legidősebb fia kedden elektronikus levelek sorát hozta nyilvánosságra, amelyek azt bizonyítják, hogy Natalja Veszelnyickaja orosz ügyvédnő valóban ígért a tavalyi elnökválasztási kampányban Hillary Clinton demokrata elnökjelöltről terhelő dokumentumokat, amelyeket az orosz főállamügyész bocsátott volna rendelk
júl. 11
20:15
Hárommilliárd dollárt jótékonykodott el Buffett (hirado.hu)
Nagyjából 3,17 milliárd dollárt (856 milliárd forint) adományozott jótékony célra Warren Buffett amerikai befektető, akinek eltökélt célja, hogy vagyona döntő részét karitatív célokra ajánlja fel.
júl. 11
20:18
Megdöbbentő kegyetlenség: halálra verte 5 éves kislányát, mert bepisilt (Blikk)
Az apa annyira dühös lett a lányára, aki maga alá pisilt, hogy halálra verte érte.
júl. 11
20:21
Élőláncot alkotva mentettek meg egy családot a vízbefulladástól a strandolók (ATV)
Floridai strandolók egy 80 emberből álló élőláncot alkottak, hogy kimentsenek a vízből egy kilenctagú családot, akiket a dagály a parttól távolra sodort.
júl. 11
20:27
A szenátus meghallgatná Trump fiát (hirado.hu)
Az amerikai szenátus hírszerzési bizottsága meghallgatásra készül behívni Donald Trump elnök legidősebb fiát, akitől dokumentumok bemutatását is várja - közölte kedden a szenátus egyik, magát megnevezni nem akaró tisztségviselője a Reuters hírügynökséggel.
júl. 11
20:27
London polgármestere építészsereget toborzott, hogy megküzdjenek a város lakhatási válságával (444.hu)
A cél az, hogy végre épüljenek megfizethető lakások és hogy a Londonból egy mindenkit magában foglaló város jöjjön létre.
júl. 11
20:33
Újít a Vatikán: szentté avathatják az életüket másokért feláldozókat is (hirado.hu)
Ferenc pápa kedden kiadott rendeletével bevezetett egy újabb kategóriát, amelynek alapján valakit a halála után a római katolikus egyház a boldogjai vagy szentjei sorába emelhet. Az újítás értelmében boldoggá, illetve szentté avatást lehet kezdeményezni olyanok esetében is, akik életüket áldozták mások életének megmentése érdekében.
júl. 11
20:45
Trump fiának meghallgatására készül az amerikai szenátus hírszerző bizottsága (ATV)
Az amerikai szenátus hírszerzési bizottsága meghallgatásra készül behívni Donald Trump elnök legidősebb fiát, akitől dokumentumok bemutatását is várja - közölte kedden a szenátus egyik, magát megnevezni nem akaró tisztségviselője a Reuters hírügynökséggel.
júl. 11
20:54
Hihetetlen: vulkán keletkezett egy focipályán (Blikk)
Egy focicsapat állítja: a pályájukon vulkán keletkezett. A hatóságok azonban egyelőre nem tudják eldönteni, pontosan mi történt.
júl. 11
20:57
Borzasztó tragédia: halálra rázta az áram a 14 éves lányt (ATV)
A mexikói kislány 14 éves volt.
júl. 11
21:03
Michelle Obama fehér házbeli napjait bemutató fotógyűjtemény jelenik meg (ATV)
Michelle Obama fehér házbeli napjait bemutató fotógyűjtemény jelenik meg ősszel.
júl. 11
21:03
Borzasztó baleset történt: kádban halt meg az életvidám tini (Ripost)
A tizenéves lány beleejtette a vízbe a telefonját, és ideje sem volt menekülni.
júl. 11
21:09
Építészek hadával indul harcba a londoni lakásválság ellen Sadiq Khan (ATV)
Építészek és dizájnerek hadát toborozta maga köré London polgármestere, hogy segítségükkel társadalmilag befogadó, környezetileg fenntartható közösségeket építsenek a néhány éven belül 10 millió lakóra növekvő brit fővárosban.
júl. 11
21:12
Borzasztó: halálra rázta az áram a kádban ülő kislányt (Blikk)
Mexikó - A kislány mindössze 14 éves volt.
júl. 11
21:14
Démon szállhatta meg? Lélegezni is alig tud a 16 éves fiút, akinek egész arcát tumorok torzították el - videó (18+) (Blikk)
India - Egy 16 éves fiú olyan rendkívűl ritka betegségben szenved, amitől az egész arcát hatalmas tumorok borították el.
júl. 11
21:15
Több száz teve lehetett a katari diplomáciai válság áldozata (444.hu)
Sokezer katari tevét utasítottak ki az Öböl menti országok, nem mind élte túl a hazautat.
júl. 11
21:17
Az USA nem erősítette meg Abu Bakr al-Bagdadi halálhírét (444.hu)
Ugyanakkor cáfolni se tudják.
júl. 11
21:21
Jogszerű a burka viselését tiltó belga törvény (HírTV)
A muszlim fátyol viselését tiltó belga törvény nem sérti az emberi jogokat. Ezt mondta ki mai ítéletében az Emberi Jogok Európai Bírósága.
júl. 11
21:27
Mogherini: egyetértés nincs, párbeszéd van az oroszokkal (hirado.hu)
Számos kérdésben nem ért egyet az Európai Unió Oroszországgal, viszont az rendkívül fontos, hogy folyamatos a párbeszéd a felek között - jelentette ki Federica Mogherini uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő, miután megbeszélést folytatott Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel kedden Brüsszelben.
júl. 11
21:30
Szörnyű: iskolai erőszakba halt bele egy 13 éves fiú (Blikk)
Újabb iskolás esett áldozatul az iskolai erőszaknak. A 13 éves londoni kisfiút társai rendszeresen zaklatták. Utolsó csínytevésük végzetes volt a számára.
júl. 11
21:39
80 emberből álló élőlánccal mentettek ki egy bajba jutott családot Floridában (444.hu)
A kilenctagú család megfulladt volna, ha nem fog össze mindenki a strandon.
júl. 11
21:45
Megint felröppent az ISIS-vezér halálhíre (HírTV)
Egy londoni székhelyű szír szervezet azt állítja, hogy az Iszlám Állam vezetője, Abu Bakr al-Bagdadi meghalt.
júl. 11
21:57
Brutális: Kötekedtek vele iskolatársai, belehalt a kisfiú (ATV)
A 13 éves londoni kisfiút társai rendszeresen zaklatták.
júl. 11
22:03
Terrorizmus elleni együttműködésről állapodott meg az USA Katarral (HírTV)
Az az állam, amelyet arab szomszédai az iszlamista terror finanszírozásával vádolnak.
júl. 11
22:15
V4 Híradó: a szmolenszki áldozatokra emlékeztek Varsóban (hirado.hu)
V4 Híradó az M1-en – a visegrádi országok híreivel.
júl. 11
22:24
Az amerikaiak nem erősítették meg az Iszlám Állam vezetőjének halálhírét (Blikk)
Irak - Nem erősítette meg az Iszlám Állam terrorszervezet elleni koalíció katonai erőit vezető Stephen Townsend amerikai altábornagy, hogy valóban meghalt Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam vezetője, mint azt kedden egy szíriai emigráns szervezet állította.
júl. 11
22:33
A szenátus hírszerzési bizottsága meghallgatná Donald Trump fiát (444.hu)
Az amerikai elnök is megszólalt végre, üdvözölte fia lépését.
júl. 11
22:39
Turbános embercsempészbandát lepleztek le (Ripost)
Hatvankilenc afgán migránst juttatott az Egyesült Királyságba három szikh férfi: a brit bűnbanda pofátlan módon cselezte ki a hatóságokat.
júl. 11
22:51
Hatalmas botrány Mexikóban az eltűnt diákok ügyében (Infostart)
A mexikói kormány kémkedett a 43 diák 2014. évi eltűnését vizsgáló Amerika-közi Emberi Jogi Bizottság (CIDH) tagjai ellen - jelentették be hétfőn kanadai egyetemi kutatók.
júl. 11
23:21
Trump is tudhatott arról, mivel keresték meg fiát az oroszok nevében (444.hu)
Pont azután pár nappal ígért egy kampánybeszédében Clinton bűneiről szóló bejelentést, hogy fiával felvették a kapcsolatban ebben az ügyben. Ha ez igaz, az eddigi legnagyobb botrány jöhet.

2017. július 12. szerda

júl. 12
0:21
Soros-ellenes törvény készül Izraelben (ATV)
A kormányzó Likud képviselője még a héten benyújtja a javaslatot.
júl. 12
2:33
„Hamis eskü, de akár hazaárulás is történhetett” (HírTV)
Az orosz főállamügyésztől származó, Hillary Clintont kompromittáló dokumentumot ígért egy orosz ügyvédnő Trump fiának.
júl. 12
3:03
Új országot rohamoznak a migránsok (Ripost)
Spanyolország lehet a következő migránshullám áldozata, miután egyre több, Algériából és Marokkóból induló illegális bevándorló ér itt partot - ezért az embercsempészek csökkentették is a térségben az áraikat.
júl. 12
3:48
Apja a terrorszervezetek halállistáján szerepel: így védik meg Donald Trump lányát Budapesten (Blikk)
Fővárosunkban vakációzott Tiffany Trump, Donald Trump amerikai elnök 23 éves lánya és annak barátja, Ross Mechanic.
júl. 12
5:51
Nyári tábor Tiszaroffon (Kripto Akadémia)
A napközis jellegű tábort mélyszegénységben élő diákok megsegítésére hozták létre.
júl. 12
5:51
Olaszországnak további támogatásra van szüksége (hirado.hu)
Olaszország számára kedvezően változtatják meg a Triton műveleti tervet a résztvevő európai országok - erről döntöttek kedden a Frontex európai határ- és partvédelmi ügynökség varsói székházában tartott tanácskozáson.
júl. 12
5:53
Mélyponton az árindex (Kripto Akadémia)
Az emelkedő pénzromlás ellenére a banki kamatok nem, vagy alig növekednek.
júl. 12
5:55
Folytatódik a vita Paks 2 engedélyezéséről (Kripto Akadémia)
Jávor az EB-hez fordul, és felszólítja a hatóságokat a telephelyengedély visszavonására.
júl. 12
5:57
Megbuktak az esztergomi Suzuki-gyár modelljei (Kripto Akadémia)
Azt gyanítják, hogy károsanyag-kibocsátási teszteket hamisító szoftvert alkalmaznak.
júl. 12
5:59
Merkel józansága (Kripto Akadémia)
Nem fordult egymás ellen a CDU és az SPD a múlt heti zavargásokat követően.
júl. 12
6:01
Trump fia is kénytelen volt ügyvédet fogadni (Kripto Akadémia)
júl. 12
6:03
A jogtiprás egy évét ünnepli Ankara (Kripto Akadémia)
Megkezdődtek az évfordulós megemlékezések Törökországban.

Keresés