Ellentámadásba mentek át a nemzetközi civilszervezetek, amelyeket azzal vádoltak meg, hogy Európába vonzzák a Földközi-tengeren átkelő migránsokat. Az Amnesty International az EU „kudarcot vallott politikáját” teszi felelőssé a tengerbe vesző emberek haláláért, miközben EU-miniszterek ma tanácskoznak a kérdésről.
Senki se szeret egy esküvőre egyedül érkezni, pláne nem akkor, ha nagy dinom-dánom a lagzi, a pletykás rokonokat meg miért is az ifjú pár érdekelné, mikor a pártában maradt lányt is kibeszélhetik.
A belga államügyészség szerint az elmúlt napok sikeres rendőrségi akciói miatt a terroristák sarokba szorítva érezhetik magukat az országban, ami újabb terrorcselekmények elkövetéséhez vezethet, a tavaly márciusban, két helyszínen elkövetett brüsszeli merényletekhez hasonlóan.
Törökország uniós csatlakozási tárgyalásainak felfüggesztésére szólított fel csütörtöki állásfoglalásában az Európai Parlament (EP) plenáris ülése, amennyiben Ankara változatlan formában végrehajtja a széles körben bírált alkotmányos reformcsomagot. Törökország tiltakozik.
Vizsgálatot szorgalmaz egy jobboldali brit kutatóintézet, miután saját maga arra a következtetésre jutott, hogy Szaúd-Arábia és a Perzsa-öböl menti országok az Egyesült Királyságban bujkáló szélsőségesek legfőbb külföldi támogatói.
Gyerekpornót terjesztő internetes oldalt számolt fel a rendőrség Németországban, a honlap feltételezett működtetőjét pedig őrizetbe vették - tudatták csütörtökön a német hatóságok.
Amerika szereti a lengyel népet, akik nem csak az európai régiót tették gazdaggá, hanem az amerikai lengyelek által gazdagabbá tették az Egyesült Államokat is - jelentette ki Donald Trump Varsóban.
A lengyel nép Európa lelke, bár sokat szenvedett a múlt században, a lengyel nemzetet sohasem lehetett kitörölni a történelemből, és sohasem veszítette el a büszkeségét - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök csütörtökön Varsóban.
A lengyel nép Európa lelke, bár sokat szenvedett a múlt században, a lengyel nemzetet sohasem lehetett kitörölni a történelemből, és sohasem veszítette el a büszkeségét - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök csütörtökön Varsóban.
Fél évet kellett várni erre, de varsói látogatásán egyértelműen elkötelezte magát az észak-atlanti szerződés kölcsönös védelmi garanciáinak betartása mellett.
Magyarország a szomszédság okán és az Ukrajnában élő 150 ezer magyar érdekében is elkötelezetten és erőteljesen támogatja az ukrajnai reformfolyamatokat - mondta Szijjártó Péter Londonban.
A lengyel nép Európa lelke, bár sokat szenvedett a múlt században, a lengyel nemzetet sohasem lehetett kitörölni a történelemből, és sohasem veszítette el a büszkeségét – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök csütörtökön Varsóban.
Magyarország a szomszédság okán és az Ukrajnában élő 150 ezer magyar érdekében is elkötelezetten és erőteljesen támogatja az ukrajnai reformfolyamatokat – mondta csütörtökön Londonban Szijjártó Péter.
Victor Ponta volt román miniszterelnök bejelentette, hogy szeptembertől új pártban folytatja politikai pályafutását, miután a Szociáldemokrata Párt (PSD) kizárta soraiból.
Victor Ponta volt román miniszterelnök bejelentette, hogy szeptembertől új pártban folytatja politikai pályafutását, miután a Szociáldemokrata Párt (PSD) kizárta soraiból.
Törökország uniós csatlakozási tárgyalásainak felfüggesztésére szólított fel csütörtöki állásfoglalásában az Európai Parlament (EP) plenáris ülése, amennyiben Ankara változatlan formában végrehajtja a széles körben bírált alkotmányos reformcsomagot.
New York, USA - Talán a sors akarta így... szörnyű véget ért egy sorsolásnak szánt kő-papír-olló játék Buffalo városában: mint kiderült, a szórakoztatás céljából használt tűzijátékot nem véletlenül a magasba lőjük fel.
A spanyol tengeri mentőszolgálat hajói az elmúlt 24 órában 183 olyan migránst mentettek ki a Földközi-tengerből, akik az észak-afrikai partoktól próbálták elérni Spanyolországot.
Hosszú tárgyalások után megkötötték a politikai megállapodást az Európai Unió és Japán közötti szabadkereskedelmi egyezményről a felek képviselőinek csütörtöki brüsszeli csúcstalálkozóján.
Magyarország a szomszédság okán és az Ukrajnában élő 150 ezer magyar érdekében is elkötelezetten és erőteljesen támogatja az ukrajnai reformfolyamatokat - mondta csütörtökön Londonban Szijjártó Péter.
Pompéu, Brazília - Egy 11 éves kislány otthon játszott egyik babájával, amikor egy nagyon rossz ötlet fordult meg a fejében: ki akarta próbálni, hogyan nézne ki a baba szép kék műszemével.
Az Európai Parlament képviselői strasbourgi plenáris ülésük csütörtöki, befejező napján különbizottság felállításáról döntöttek, amely az uniós terrorizmus elleni harc gyakorlati és jogi hiányosságait tárja fel.
A török alkotmány tervezett, és júniusban szűk többséggel népszavazáson is megszavazott változásai ellentétesek az európai normákkal és a koppenhágai kritériumokkal is, áll az elfogadott határozat szövegében.
A világ egyik legnagyobb légitársasága, a német Lufthansa elnöke a részvényesek évente tartott frankfurti közgyűlésén büszkén jelentette be, hogy cége teljesítette ígéretét és ismét nyereségessé vált. Utalt azonban arra is, hogy nem kíván babérjain pihenni, mert a versenytársak további megszorító intézkedésekre kényszerítik.
Az Európai Parlament képviselői strasbourgi plenáris ülésük csütörtöki, befejező napján különbizottság felállításáról döntöttek, amely az uniós terrorizmus elleni harc gyakorlati és jogi hiányosságait tárja fel.
Válságtanácskozás válságtanácskozást követ Európában a bevándorlás miatt. A jelek szerint egyre több nyugati politikus döbben rá, hogy tarthatatlan a Földközi-tengeri helyzet, ma Tallinban és Rómában is lesz egy-egy magas szintű találkozó - hangzott el az M1 Ma reggel című műsorában.
Állást foglalt a szabadkereskedelem fenntartása és az éghajlatváltozás megfékezése mellett Vlagyimir Putyin orosz államfő egy írásában, amelyet a Handelsblatt című német üzleti lap közölt csütörtökön, a G20 csoport hamburgi csúcstalálkozójára időzítve.
A spanyol tengeri mentőszolgálat hajói az elmúlt 24 órában 183 olyan migránst mentettek ki a Földközi-tengerből, akik az észak-afrikai partoktól próbálták elérni Spanyolországot.
Medve sebesített meg egy 36 éves férfit csütörtökön a székelyföldi Zetelaka közelében. A férfi több sérüléssel került kórházba, állapota stabil - közölte az Agerpres hírügynökség.
Hetvennyolc éves korában meghalt Kovács Ádám feltaláló, vállalkozó, a Celladam cégcsoport alapítója és vezetője kedden - közölte a család csütörtökön az MTI-vel.
Török Tamás, az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkár Libanonban aláírta a szír katolikus és a szír ortodox egyház támogatásáról szóló megállapodást és egyeztet a segélyprogram végrehajtásáról – tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma csütörtökön az MTI-t.
A közeljövőben várhatóan perbe fogják a 73 éves Julio Iglesiast: egy 41 éves valenciai férfi állítólag DNS-teszttel tudja bizonyítani, hogy a világhírű popsztár fia.