Egy moszkvai bíróság csütörtökön két és fél év büntetőtáborra ítélt egy orosz ellenzéki aktivistát, aki a Kreml-kritikus Alekszej Navalnij politikus által szervezett március végi tiltakozásokon téglával megdobott egy rendőrt - jelentette az Interfax orosz hírügynökség.
Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke sürgős találkozót javasolt Andrzej Duda lengyel elnökkel csütörtökön - mint fogalmazott - a "hazájukban" kialakult politikai válság megvitatására.
A reformáció ötszáz éves évfordulójáról, a Kárpát-medencei magyar pártok kisebbségi jogérvényesítéséről és a Digitális Jólét Program határon túli kiterjesztéséről volt szó egyebek között a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor csütörtöki rendezvényein.
A délkelet-európai országok európai integrációja prioritás az Európai Unió számára, Horvátországnak pedig kulcsfontosságú szerepe van a folyamatban – jelentette ki Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője csütörtökön Zágrábban.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung, a Bild, a Süddeutsche Zeitung és a Die Welt című országos lapok, valamint számos regionális napilap 2015 februárja és 2016 februárja között megjelent számait szemlézték.
Az amerikai igazságügyi tárca csütörtökön bejelentette, hogy felszámolja az AlphaBay nevű internetes kereskedelmi portált, mert a darkneten - az internetnek speciális technológia révén névtelenséget biztosító, a bűnözők által szívesen használt részében - működő "bazár" több ezer kábítószer-kereskedőnek lehetőséget nyújtott drogok értékesítéséhez.
A néppárti osztrák belügyminiszter exkluzív interjút adott a német Bild című napilapnak. Az elhangzottak szerint 24 órán belül képesek lezárni az olaszokkal közös határátkelőt.
"A bíróságok rosszul működnek, az ország jobbításukat igényli, mi csak a lengyel emberek óhajának akarunk megfelelni, akik jól és igazságosan működő bíróságokat akarnak" - hangsúlyozta csütörtök este Beata Szydlo lengyel miniszterelnök a televízióban a néphez intézett üzenetében.
A költségvetésben június végén 6 milliárd zloty - több, mint 400 milliárd forint - többletet jegyzett a varsói pénzügyminisztérium - hangzott el a V4 Híradóban.
A törvényellenes cselekedeteket ösztönzi a hágai választottbírósági döntés, amelynek értelmében Oroszországnak kártérítést kell fizetnie a 2013-ban Murmanszkban feltartóztatott, holland zászló alatt közlekedő Greenpeace-hajó miatt – jelentette ki Artyom Kozsin, az orosz külügyminisztérium egyik szóvivője.
„A bíróságok rosszul működnek, az ország a jobbításukat igényli, mi csak a lengyel emberek óhajának akarunk megfelelni, akik jól és igazságosan működő bíróságokat akarnak” – hangsúlyozta csütörtök este Beata Szydlo lengyel miniszterelnök a televízióban a néphez intézett üzenetében.