Elképzelhető, hogy nem tölti ki mandátumát a csütörtöki brit választások után létrejövő koalíciós kormány – mondta Magyarics Tamás külpolitikai szakértő, az InfoRádió Aréna című műsorának. Az ELTE docense jelezte, bár a Konzervatívokhoz nagyon közel áll a legnagyobb észak-írországi protestáns britpárti erő, a Demokratikus Unionista Párt, a következ
A piac és az európai politikusok is felemásan fogadták a brit választási eredményeket. Az Európai Bizottság elnöke abban bízik, hogy a kijelölt időpontban megkezdődhetnek a brexittárgyalások.
Donald Trump elnök "totális elégtételt" érez James Comey, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) elbocsátott igazgatója csütörtöki szenátusi meghallgatása után.
Változatlan személyi összetétellel alakult meg péntek este az új brit kormány belső kabinetje. Theresa May a BBC televíziónak nyilatkozva péntek este elnézést kért azoktól a volt konzervatív képviselőktől, akik a választáson elveszítették alsóházi mandátumokat, és "akik ezt nem érdemelték meg".
Bangkok – Az eddigi legszigorúbb büntetést szabták ki a királyi család megsértéséért Thaiföldön. Egy 34 éves férfi Facebookos bejegyzéseivel követett el tízrendbeli felségsértésért, amelyért 35 év börtönre ítélte a bangkoki katonai bíróság.
Kötelezettségszegési eljárásra számíthatnak a menekültek európai uniós tagországok közötti elosztásától elzárkózó tagállamok, köztük Magyarország - jelezte Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság (EB) elnöke egy német lapinterjúban.
Rex Tillerson amerikai külügyminiszter a Katar körüli blokád enyhítését sürgette pénteken Washingtonban újságíróknak fejtve ki e témával kapcsolatos álláspontját.
Több mint egy hónapos fogva tartás után a török hatóságok szabadon engedték Mathias Depardon francia fotóriportert - közölte Emmanuel Macron francia elnök pénteken a Twitteren.
Donald Trump elnök "totális elégtételt" érez James Comey, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) elbocsátott igazgatója csütörtöki szenátusi meghallgatása után.