2017. november 29. szerda

nov. 29
10:18
Megegyeztek a brexit áráról (HírTV)
Átszámítva 14–17 ezer milliárd forintot fizetnek a britek a kilépéskor az EU-nak.
nov. 29
10:30
A NATO szerint egyre nagyobb esély van a háborúra (444.hu)
Kína fegyverkezése és Oroszország erőfitogtatása mellett az is problémát jelent, hogy a technikai fejlődéssel a terroristák számára is elérhetőbbek lettek a high-tech fegyverek.
nov. 29
11:00
Ferenc pápa kérést intézett Mianmarhoz, de egy fontos szót nem ejtett ki (ATV)
A Mianmarban tartózkodó Ferenc pápa az emberi jogok tiszteletben tartását kérte a najpjidói kormánytól kedden anélkül, hogy említést tett volna az üldözött muszlim vallású rohingja kisebbségről.
nov. 29
11:12
Feloldották a lezárást a turistaparadicsomban (Infostart)
Ismét megnyitották Bali nemzetközi repterét, miután két napig volt zárva volt az Agung vulkán fokozott tevékenysége miatt.
nov. 29
11:18
2050-re Kína a világ közepén lesz (Infostart)
Kína 2050-re vissza akar térni a világpolitika és a világgazdaság színpadának közepére - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója. Matura Tamás beszélt arról is, hogy Kína megpróbált belépni az eurozóna válsága által okozott vákuumba, ám ez az uniós országok esetében kevésbé sikerült.
nov. 29
11:18
Tüntetőleg 1 centesekkel akarta befizetni a parkolási bírságát, erre a biztonsági őr fojtogatni kezdte, mire ő beszart (444.hu)
Emberi történet Michiganből.
nov. 29
11:21
Letöltendő börtön Fülöp kutya kínzóinak (Kripto Akadémia)
A szegény állatot embertelen körülmények között tartotta gazdája.
nov. 29
11:30
Brutális jövővel fenyegeti Észak-Korea az amerikai városokat (Infostart)
„Majd elintézzük” – így kommentálta Donald Trump az újabb észak-koreai rakétatesztet, és azt, hogy Phenjan közölte, immár bármely amerikai várost meg tudja támadni.
nov. 29
12:00
Orbán Viktor születésnapi üzenete Chiracnak (Infostart)
Levélben köszöntötte fel Jacques Chirac korábbi francia köztársasági elnököt 85. születésnapján Orbán Viktor miniszterelnök - közölte Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.
nov. 29
12:27
A Magyar Nemzeti Bank kitünteti a Kínai jegybank elnökét (Kripto Akadémia)
Zhou Xiaochuannak ünnepélyes keretek között adják át a Lámfalussy-díjat.
nov. 29
12:36
Botrány Hágában: Mérget ihatott az ítélethirdetéskor, felfüggesztették az ülést (ATV)
Felfüggesztette az ítélethirdetést szerdán a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) hat, háborús bűncselekményekkel vádolt volt boszniai horvát vezető ügyében, miután egyikük, Slobodan Praljak felállt a tárgyalóteremben, és kiivott egy, állítása szerint "mérget" tartalmazó üveget.
nov. 29
12:54
"Megmérgezte magát" - kiáltotta az ügyvéd, miután az elítélt háborús bűnös lenyelt valamit az ítélethirdetésén (444.hu)
A hágai törvényszék kénytelen volt felfüggeszteni a hat, háborús bűnökkel vádolt boszniai horvát ítélethirdetését.
nov. 29
13:15
Egycentesekkel akarta kifizetni parkolási bírságát, az lett a vége, hogy összesz.rta magát (Blikk)
Mikor megbírságolták Anthony Sevyt a michigani Royal Oakban, nem sejtette, hogy a parkolási bírsága lesz a legkisebb problémája.
nov. 29
13:30
Összejátszott az orosz hatóságokkal a ciprusi főügyészhelyettes (444.hu)
Az orosz ügyészség egyik magas rangú tisztviselőjének hálálkodott a "kiváló vendéglátásért", és még azzal is viccelődött, hogy ha netán nyilvánosságra kerülnek ezek az emailek, akkor majd állásajánlatra is szüksége lehet.
nov. 29
13:33
Döbbenetes jelenet a hágai bíróságon: mérget ihatott, felfüggesztették az ítélethirdetést (Blikk)
A muzulmánok ellen elkövetett etnikai tisztogatással vádolt Slobodan Praljak nyugalmazott tábornok, a horvát védelmi minisztérium volt helyettes vezetője állítólag mérget ivott.
nov. 29
13:48
Cápák ehették meg a menekülteket (HírTV)
Az áldozatok fele gyerek.
nov. 29
13:48
Gyűlöletbűncselekményért elítélt neofasiszta vezetőt retweetelt Trump (444.hu)
Fransen három ellenőrizetlen, ismeretlen eredetű muszlimellenes videót posztolt, az elnök meg boldogan megosztotta saját Twitterén.
nov. 29
14:06
Csütörtökön kezdődik a síszezon a Madarasi Hargitán (Síelők)
A kedvező időjárásnak köszönhetően, az előző évekhez képest, és a tervezettnél is mintegy 10 nappal korábban kezdődik a síszezon a legmagasabban fekvő székelyföldi síközpontban, a Madarasi Hargitán.
nov. 29
14:18
Moszkva provokációnak minősítette az új rakétakísérletet (ATV)
Oroszország elítéli és provokációként értékeli az új észak-koreai rakétakísérletet, ugyanakkor minden felet nyugalomra int, nehogy a Koreai-félszigeten kialakult helyzet a legrosszabb forgatókönyv szerint alakuljon - közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán.
nov. 29
14:18
Rex Tillerson szerint nem baj, hogy elvesznek egy csomó pénzt a minisztériumától, mert úgyis mindjárt megoldják a világ problémáit (444.hu)
Közben Észak-Korea kilőtt egy rakétát, az amerikai hadsereg afganisztáni parancsnoka pedig az amerikai szerepvállalás "drámai növeléséről" beszélt.
nov. 29
14:27
Döntöttek: ebben az államban engedélyezik az eutanáziát (Blikk)
Engedélyezik az eutanáziát egy Victoria nevű Ausztrál államban.
nov. 29
14:48
Függetlenekkel lesz tele az új cseh kormány (Infostart)
Andrej Babiš, a cseh képviselőházi választásokon győztes ANO mozgalom vezetője a prágai várban bemutatta kormánya tagjait Miloš Zeman köztársasági elnöknek. Az elnök arra kérte a jövendőbeli cseh miniszterelnököt, hogy egyelőre ne hozza nyilvánosságra, kik alkotják majd a kabinetet.
nov. 29
15:06
Meghalt Slobodan Praljak, miután mérget vett be az ítélethirdetéskor (ATV)
A horvát média nem hivatalos értesülései szerint elhunyt Slobodan Praljak volt boszniai horvát tábornok, aki mérget vett be szerdán ítélethirdetéskor a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) tárgyalótermében.
nov. 29
15:18
Elhunyt a tábornok, aki mérget vett be a hágai bíróságon (Infostart)
A horvát média nem hivatalos értesülései szerint elhunyt Slobodan Praljak volt boszniai horvát tábornok, aki mérget vett be az ítélethirdetéskor a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) tárgyalótermében. Hivatalos forrásból ezt egyelőre nem erősítették meg.
nov. 29
15:21
Megjósolták: Donald Trump merénylet áldozata lesz (Blikk)
Anglia - Egy parafenomén előre megjósolta, hogy Harry Herceg el fogja jegyezni Meghan Marklet, most pedig egy másik, sokkal baljósabb vízióval állt elő.
nov. 29
15:24
Meghalt a háborús bűnös, aki a hágai bíróságon ivott mérget (444.hu)
Slobodan Praljakot másodfokon is elítélték, ügyvédje szerint mérget ivott.
nov. 29
15:36
Sztrájkkal tiltakoznak a spanyol taxisok az Uber ellen (ATV)
Huszonnégy órás sztrájkkal tiltakoznak a spanyol taxisok az Uber, illetve a hasonló módon működő Cabify nevű alternatív, közösségi személyszállítási szolgáltatás terjedése ellen.
nov. 29
15:39
Meghalt a tábornok, miután mérget ivott az ítélethirdetéskor (Blikk)
Zágráb/Hága - Elhunyt Slobodan Praljak a horvát média nem hivatalos értesülései szerint
nov. 29
15:54
Óriási felháborodást okozott Trump (Infostart)
Egy radikális brit szervezet muszlimellenes videóit osztotta meg Donald Trump amerikai elnök a Twitter üzenőportálon. Az ügy komoly felháborodást kavart Nagy-Britanniában.
nov. 29
15:54
Váratlanul Bagdadba érkezett a brit miniszterelnök (ATV)
Váratlanul Bagdadba érkezett szerdán Theresa May brit miniszterelnök, ahol találkozott Haider al-Abádi iraki kormányfővel - jelentette az AFP francia hírügynökség egy iraki illetékesre hivatkozva.
nov. 29
16:00
Donovaly: nyitás szombaton, december 2-án! (Síelők)
Az idei ősz sokkal több havat hozott a síterep lejtőire, mint a korábbi években. November közepén ritkán látott vastagságú, kb. 30 cm természetes hó hullott a síterepen. Az utóbbi napokban az időjárás ismét kedvezőre fordult, újra beindultak a hóágyúk és szombaton már a lifteket is beindítják!
nov. 29
16:15
Megdöbbentő jelenet: földre lökte barátnőjét a vita hevében egy férfi - videó (Blikk)
Dél-Amerika - Sokkoló jelenetnek lehettek szemtanúi azok a turisták, akik videóra vettek egy vitatkozó párost.
nov. 29
16:54
"Súlyos szankciókat rendelünk el" - Trump üzent Észak-Koreának (ATV)
További szankciókat léptetnek életbe Észak-Korea ellen, miután újabb interkontinentális ballisztikus rakétával hajtott végre kísérletet, és nukleáris fegyverei képesek lehetnek elérni az Egyesült Államok szárazföldi területét - jelentette be Donald Trump amerikai elnök, miután tárgyalt kínai kollégájával.
nov. 29
17:00
Az USA két budapesti exnagykövete is aláírt egy nyílt levelet, amiben a szexuális zaklatás ellen tiltakoznak (444.hu)
A levél több mint 200 aláírója szerint a szexuális zaklatás nemcsak Hollywood, a Szilikon-völgy a szerkesztőségek vagy a Kongresszus problémája, hanem a nemzetbiztonsági területen dolgozóké is.
nov. 29
17:06
Theresa May váratlanul Bagdadba ment, hogy gratuláljon a terrorellenes harchoz (444.hu)
Orbán legalább Svájcba járkál.
nov. 29
17:18
Két gyerekkel az első ülésen, jogsi és biztosítás nélkül vezette az Audiját a 27 éves magyar Nagy-Britanniában (444.hu)
Majd azzal védekezett, hogy Magyarországon mások a szabályok, és nem tudta, hogy Nagy-Britanniában ilyet nem szabad.
nov. 29
17:24
Trump szerint Észak-Korea újabb szankciókra számíthat (444.hu)
Az amerikai elnök Hi Csin-Pinggel közösen dolgozna a helyzet megoldásán.
nov. 29
18:06
Brutális: levágott fejeket találtak a tévészékház előtt (ATV)
Két fejet találtak egy hűtőtáskában a mexikói Guadalajara városának tévészékháza előtt.
nov. 29
18:12
25 millió éve élt tengeritehén megkövesedett maradványait találták meg (ATV)
Egy 25 millió éve élt tengeritehén megkövesedett maradványait tárták fel a dél-kaliforniai Csatorna-szigeteken.
nov. 29
18:30
Készülni kellett volna a migrációs válságra (Kripto Akadémia)
Juncker: törvényes lehetőséget kell teremteni az Európai Unióba irányuló bevándorlásra.
nov. 29
18:42
Durva fotók: embertelen körülmények között tartottak fogva egy nőt (ATV)
Tíz éve tartotta fogva a nőt, akit megerőszakolt és kínzott is az olasz férfi.
nov. 29
18:42
Az EP elnöke szólt a lengyeleknek, hogy jobb lenne, ha még játékból sem akasztgatnának fel képviselőket (444.hu)
A hétvégén Katowicében 6 képviselő akasztását játszották el a tüntető nácik.
nov. 29
18:57
Veszélyes kisbolygó halad el karácsony előtt a Föld mellett (Blikk)
Óriási aszteroida halad el a Föld mellett december 16-án. Legközelebb csak 2093. december 14-én jár majd ilyen közel hozzánk a különleges kisbolygó.
nov. 29
19:30
Menekülteket szállító csónak süllyedt el a spanyol partoknál (444.hu)
Már három holttestet kihúztak a vízből, két embert sikerült megmenteni.
nov. 29
19:33
Észak-Korea bárhol lecsaphat az amerikaiakra az Egyesült Államok területén (Blikk)
Mint arról korábban beszámoltunk, Észak-Korea sikeresen tesztelt egy újabb internkontinentális ballisztikus rakétát szerda hajnalban. A kommunista állam később bejelentette, ezzel bebizonyosodott, hogy az Egyesült Államok bármely részére csapást tud mérni.
nov. 29
19:51
Kiszámolták hányan halnának meg az első napon, ha Észak-Korea bombát dobna a nagyvárosokra (Blikk)
Észak- Korea milliók haláláért lehet felelős, ha Kim Jong-un úgy dönt, hogy nukleáris rakétákat lő ki az ellenségei nagyvárosaira, amibe bele tartozik New York és London is.
nov. 29
19:53
"Fogd a kib..tt fiad!" - mondta az anya és hozzávágta a gyermeket az apához (Blikk)
New Orleans - Egy anyát azzal gyanúsítanak, hogy egy vita hevében a párjához vágta 3 hetes gyermekét.
nov. 29
19:54
Több mint ezer év börtönbüntetésre ítéltek egy férfit (ATV)
Bűnösnek találta és több mint ezer év börtönbüntetésre ítélte a Texas állambeli Hays megyei esküdtszék a 48 éves Robert Frankset, aki a vád szerint rendszeresen szexuálisan zaklatott két kiskorú kislányt - jelentette szerdán a helyi sajtó.
nov. 29
20:12
Megfejtették a himalájai jeti titkát (ATV)
Amerikai kutatók vizsgálatai szerint szinte mind medvéktől származtak azok a maradványok, amelyeket eddig a titokzatos himalájai lénynek, a jetinek tulajdonítottak. A szakértők DNS-minták elemzésével jutottak erre az eredményre.
nov. 29
20:24
A karácsonyfák mögé bújtatták a betontömböket Németországban (Infostart)
Az advent negyedik vasárnapja december 24-re, azaz Szenteste napjára esik, ezért a karácsonyi vásárok, amelyek Németországban hagyományosan az első adventi vasárnap előtti napon nyílnak meg, idén már ezen a héten megnyitják kapuikat. Mindez azonban rendkívüli biztonsági intézkedéseket is követel, mert tavaly éppen egy karácsonyi vásár volt egy terr

Keresés