Óriási csapás volt az európai szolidaritásra, ahogy a visegrádi államok egységesen elutasították a bevándorlók áthelyezési rendszerét, hiszen tárt karokkal kellett volna fogadni az érkezőket - mondta Ana Gomes, az Európai Parlament (EP) portugál képviselője vasárnap az M1 aktuális csatorna riportjában.
„Mi vagyunk itthon!” – állt azoknak a szlovák munkásoknak a transzparensén, akik a munkahelyükön egyre nagyobb számban megjelenő szerb kollégáik ellen tüntettek Szereden. A fuvarozással és raktározással foglalkozó cég alkalmazottai azért elégedetlenek, mert munkaadójuk inkább szerbeket alkalmaz, mondván, ők jóval olcsóbban is elvégzik a munkát, min
Elefántcsontpart korábbi fővárosában, Abidjanban ma kezdődik az Európai Unió és az afrikai országok 6. gazdasági fóruma, amely az EU-Afrikai Unió csúcsértekezletének nyitánya. Angela Merkel német kancellár üzenetében hangsúlyozta: a csúcstalálkozón intézkedéseket kell hozni az Afrika felől Európába irányuló menekülthullám megállítására.
December 10-től, az új szlovák vasúti menetrend érvénybe lépésétől újra közvetlen vonatjárat közlekedik majd a pozsonyligetfalui állomás és Győr között. A határ magyar oldalán lévő, de a szlovák főváros vonzáskörzetébe tartozó Rajkán is megáll majd a vonat.
Háromszor is kitört egy vulkán Balin. Az Agung sűrű hamut lőtt az égbe, ami megbénította a légiközlekedést is. Elképesztő fotókat közölt a Reuters a vulkánról:
A konzervatív milliárdos testvérpár, Charles és David Koch anyagi támogatásával vásárolja fel csaknem kétmilliárd dollárért a Meredith kiadóvállalat a Time magazin kiadóját az Egyesült Államokban.
A kormányalakítás lehetőségének megvitatásáról szóló tárgyalásra hívta a Német Szociáldemokrata Pártot (SPD) hétfőn Angela Merkel kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke.
Egy tábornok vezeti ezentúl Venezuela állami olajipari cégét és az illetékes minisztériumot. Nicolás Maduro elnök a korrupció elleni harccal magyarázta a lépést. Az ország hatalmas olajtartalékai ellenére sokkoló az utóbbi években tapasztalt elszegényedés.
A katalánok mindössze 24 százaléka szeretné, ha a december 21-i helyi parlamenti választásokat követően folytatódna a függetlenségi folyamat - állapította meg a Metroscopia nevű közvélemény-kutató felmérésében, amelyet az El País című napilap közölt hétfőn.
Jóváhagyta a bangladesi bíróság hétfőn 139 határőr halálos ítéletét. A határvédő katonai szervezet tagjai a 2009-es lázadás idején megölték parancsnokukat.
Az ukrán kormány határozatot hozott arról, hogy a jövő év kezdetétől óránként 50 kilométerben maximálja a megengedett sebességet a gépjárművezetőknek lakott területen, szemben a jelenlegi óránként 60 kilométeres megengedett határnál - adta hírül a kabinet határozatát az Urjadovij Kurjer című hivatalos közlöny.
Legmagasabb fokú a készültség az indonéziai turistaparadicsom, Bali szigetén, ahol egy vulkánkitörés miatt lezárták a nemzetközi repteret. Ennek nyomán közel 60 ezer turista ragadt a szigeten.
Több mint száz rénszarvassal végeztek száguldó tehervonatok az elmúlt napokban Észak-Norvégiában, valóságos vérfürdővé változtatva az állatok téli vándorlását.
A szíriai kormány egyelőre nem közölte egyértelműen, hogy részt vesz-e a szíriai háború rendezését célzó, az ENSZ égisze alatt folytatott genfi béketárgyalások kedden kezdődő, nyolcadik fordulóján - tudatta hétfőn Staffan de Mistura, a világszervezet szíriai különmegbízottja.
A walesi herceg hétfőn reggel bejelentette: másodszülött fia, Harry herceg tavasszal megnősül, feleségül vesz egy amerikai katolikus színésznőt. Harry herceg 32 éves, a menyasszony, Meghan Markle 36.
A dél-koreai hadsereg hangszórókkal híradásokat sugároz az észak-koreai katonák felé arról a fiatal északi katonáról, aki két hete szökött át a két Koreát elválasztó, szigorúan védett demarkációs vonalon. A hadsereg a november 13-i szökés után nem sokkal vonultatta fel ismét nagy erejű hangszóróit a határra.
Januárban kezdődhetnek Németországban az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) és bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) koalíciós tárgyalásai a Német Szociáldemokrata Párttal (SPD) - közölték hétfőn vezető CDU-s politikusok.
Az Iszlám Állam katonai vereséget szenvedett Irakban, de most kezdődik a szélsőségesek ideológiája elleni nagyszabású küzdelem - jelentette be hétfőn Haider al-Abádi iraki kormányfő.