Az Egyesült Államok összefog japán szövetségesével az észak-koreai fenyegetéssel szemben - közölte a tokiói látogatáson tartózkodó Donald Trump amerikai elnök hétfőn, Abe Sindzó japán miniszterelnökkel közös sajtóértekezletén, tárgyalásaik után.
Norvégiának, a hazai balliberálisok egyik imádott mintaországának legnagyobb példányszámú lapja, az Aftenposten szombati, vezető cikkével e balliberálisok füleibe szörnyű harsonaszót durrantott.
Forgalomlassítással tüntettek hétfőn Párizs körül a karácsonyi vásárosok az ellen, hogy a fővárosi önkormányzat lemondta a hagyományos karácsonyi vásárt a Champs-Élysées sugárúton.
Most ők közölték, hogy hiába bármiféle népszavazás, az országtól nem szakadhat el egyik régiója vagy tartománya sem. Az alkotmánybrósági döntés egyértelműen a kurdoknak adott válasz.
Kozmikus porfelhő-kiáramlást észleltek a Proxima b, a Naphoz legközelebbi csillagnál lévő, Föld-méretű bolygó környezetében. A nemzetközi kutatócsoport szerint több rejtett bolygó is felfedezésre vár.
Jó pozícióból indulhat a Magyar Közösség Pártja (MKP) a jövő évi önkormányzati választásokon – mondta Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár hétfőn Budapesten a szlovák megyei választásokat értékelve.
Véget ért az Iszlám Állam dzsihadistáinak ádeni támadása és túszejtő akciója, amelyben 23 rendőrtiszt vesztette életét - erősítették meg jemeni biztonsági források hétfő reggel.
Meginoghat Matteo Renzi olasz balközép miniszterelnök-jelölti pozíciója, ha – mint várható – pártja leszerepel a tegnap tartott szicíliai tartományi választásokon. (A voksolás lapzártánkkor még tartott.) A migrációs útvonalat is érintő szavazásnak a jövő évi országos választásokra is hatása lehet; sajtóbeszámolók szerint az utóbbi napokban Dél-Olas
Székelyek nem léteznek és Székelyföld sem – állította hétfőn közreadott közleményében Razvan Rotaru, a bukaresti kormány vezető erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) Botosani megyei képviselője, hozzátéve, hogy pártja számára kizárólag Románia létezik, és a PSD sosem támogatná valamely régió autonómiáját.
Shin egy szigorú észak-koreai munkatáborban született és nőtt fel. Tizenévesen egy szökési kísérlet tervezéséért feljelentette saját anyját és testvérét, akiket ezért a szeme láttára kivégeztek.
Az Európai Uniónak növelnie kell a Jordániának nyújtott menekültügyi forrásokat – mondta Áder János hétfőn, amikor megbeszélést folytatott II. Abdalláh jordániai uralkodóval Ammánban.
Több ezer ember vonult fel szombaton Bonnban, hogy a környezetszennyezés miatti aggodalmukat és a szén-energia elleni tiltakozásukat fejezzék ki. A német városban hétfőn kezdődik és november 17-ig tart az ENSZ klímakonferenciája, amelynek résztvevői a Párizsban megfogalmazott célok megvalósításához szükséges irányelveket dolgozzák ki.
Nemzetközi környezetvédelmi értekezlet kezdődik Bonnban. Az ENSZ védnöksége mellett rendezett konferencián ezúttal a csendes-óceáni szigetország, Fidzsi, elnököl és a világszervezet tagállamait, valamint kormányoktól független szervezeteit, közel 25 ezer küldött képviseli. A tíznapos tanácskozáson ajánlásokat fogalmaznak a globális felmelegedés fék
Egy nő azt állítja, hogy tűk és fecskendők „csak úgy” kijönnek a lábából. Egyelőre senki sem tudja megmagyarázni, hogyan találtak 70 éles tárgyat a végtagjaiban.
Sz. Bíró Zoltán a Watergate-botrányhoz hasonlítja az amerikai elnökválasztásba avatkozó orosz hackertámadást. A történész az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: az amerikai demokráciába vetett hitet próbálták ezzel aláásni.
Mintegy 200 katalán polgármester érkezik kedden Brüsszelbe, hogy a leváltott katalán kormány ott tartózkodó tisztségviselőivel megbeszélést folytassanak - közölte a La Libre Belgique belga napilap hétfőn.
Az iráni külügyminisztérium tagadta hétfőn a jemeni konfliktusban részt vevő Szaúd-Arábia vezette arab koalíció állítását, miszerint Teherán ballisztikus rakétákat adott a jemeni síita húszi lázadóknak.
Életét vesztette egy brit túsz Nigériában, három honfitársa azonban kiszabadult az emberrablók fogságából a brit külügyminisztérium hétfői tájékoztatása szerint.
Legalább 26 ember életét oltotta ki Devin Patrick Kelley (26). A texasi mészáros egy kisváros baptista templomához hajtott vasárnap délben, majd teljes harci felszerelésben egy gépfegyverrel lövöldözni kezdett.
Az ámokfutó Devin Kelley volt apósa és anyósa abba a baptista templomba járt, ahol Kelley a tömegmészárlást elkövette a dél-texasi Sutherland Springsben.
Jordánia két legfontosabb problémája ma a menekültválság finanszírozása és a klímaváltozás okozta szárazság hatásainak csökkentése. Így foglalta össze a Jordán Hásimita Királyságban tett többnapos hivatalos látogatásának ammáni tárgyalásain szerzett tapasztalatait Áder János a helyszínen újságíróknak nyilatkozva.
Amerika - Kirúgták munkahelyéről azt a nőt - aki jelezve, hogy ő bizony nem Trump szimpatizáns - égnek tartott középső ujjal üdvözölte a mellette elhaladó elnöki konvojt.
Mint korábban a Blikk is beszámolt róla, egy texasi templomban a vasárnap délelőtti istentiszteleten rendezett mészárlást egy magányos elkövető. Most már az is kiderült, mi állt a vérengzés hátterében. Egyáltalán nem véletlenszerű volt a lövöldözés.