Eritreai diplomaták segítségét is igénybe veszik embercsempészek - áll a hat kelet-afrikai országot tömörítő IGAD regionális szervezet pénteken Addisz-Abebában nyilvánosságra hozott jelentésében.
Enda Kenny ír miniszterelnök pártja, a jobbközép Fine Gael és a kormánykoalíció kisebbik tagja, a Munkáspárt összesen a szavazatok 34 százalékát szerezhették meg az Írországban pénteken tartott parlamenti választásokon a késő este kiadott első prognózis szerint, és ha az eredmények beigazolódnak, a kormánykoalíció elveszíti többségét a törvényhozásban.
A szíriai tűzszünet helyi idő szerint szombaton nulla órakor (közép-európai idő szerint pénteken 23 órakor) történt bevezetését követő néhány percben a szíriai fővárosban, Damaszkuszban és Deraában még voltak összetűzések, ezt követően azonban a két város elcsendesült - mondta az első jelentésekre hivatkozva Staffan de Mistura, az ENSZ szíriai különmegbízottja.
Súlyos merénylet történt szombat reggel a kelet-afganisztáni Kunár tartomány székvárosában, Aszadábádban, helyszíni jelentések szerint legalább tizenegy ember halt meg, a sebesültek száma pedig meghaladja a harmincat.
A zikavírus fokozott brazíliai előfordulása miatt az amerikai járványügyi hivatal (CDC) nem tanácsolja a terhes nőknek, hogy augusztusban elutazzanak a nyári olimpiai játékok helyszínére, Rio de Janeiróba - olvasható a szervezet helyi idő szerint pénteken közzétett ajánlásában.
Hivatalos nyelv lehet a török az Európai Unióban, miután a ciprusi kormány kérvényezte, hogy a sziget görög és angol melletti harmadik hivatalos nyelvét is vegyék fel az unió hivatalos nyelvei közé - derül ki az EUObserver uniós ügyekkel foglalkozó brüsszeli portál szombati hírleveléből.
Hírügynökségi jelentések szerint drámai helyzet alakult ki szombatra Görögországban a görög-macedón határ teljes lezárása után. Az athéni sajtó reggel arról számolt be, hogy több mint 25 ezer menekült, illetve migráns - az újságok megfogalmazása szerint - "bolyong" az országban.
Kelemen Hunor szerint az elmúlt időszakban megrendült az erdélyi magyar közösség biztonságérzete. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a szövetség kisparlamentjének tekintett Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) marosvásárhelyi ülésén tartott politikai helyzetértékelésében beszélt erről.
Francois Hollande francia államfőt füttyel és bekiabálásokkal fogadták szombaton az ágazatot sújtó krízis miatt hetek óta tüntető gazdák a legjelentősebb éves találkozójukon, a Mezőgazdasági Szakkiállításon Párizsban. A gazdák egy része a rendőrökkel is összetűzésbe keveredett, egy ember megsérült, ötöt előállítottak.
Több ezer ember részvételével emlékfelvonulást tartottak szombaton Moszkvában a rendszerbíráló politikus, Borisz Nyemcov meggyilkolásának első évfordulóján.
Megkezdődött a szavazatszámlálás szombaton Iránban az előző nap tartott kettős választások után. Haszan Róháni elnök délelőtti nyilatkozatában a demokrácia győzelmeként értékelte a nagyarányú részvételt.
Több tízezren vettek részt Varsóban a lengyel Demokráciavédelmi Bizottság (KOD) által szombat délután szervezett tüntetésen, amelyet az ügynökmúlttal vádolt volt munkásvezér, későbbi államfő, a Nobel-békedíjas Lech Walesa védelmében tartottak, egyúttal újból tiltakoztak az alkotmánybíróság reformja ellen is.
Szergej Lavrov orosz és John Kerry amerikai külügyminiszter szombati telefonbeszélgetésükben üdvözölték a szíriai fegyverszünet életbelépését, megvitatták a szemben álló felek közötti tárgyalások újrafelvételének lehetőségét és az észak-koreai nukleáris aktivitással kapcsolatban készülő új ENSZ BT-határozatot.
Macedónia szombat délután meglepetésre megnyitotta határát a görög oldalon várakozó iraki és szíriai menekültek előtt, akik közül 300-nak lehetővé tette a belépést az országba.
Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök szombaton újból elutasította, hogy bárki is összekapcsolja a migrációs válság megoldásával kapcsolatos álláspontot és az európai uniós alapokat.
Segíteni kell az Európába érkező menekülteknek, ugyanakkor a migrációs folyamatot ellenőrizni kell - jelentette ki Andrej Kiska szlovák államfő abban az interjúban, amelyet szombaton este sugárzott a cseh közszolgálati hírtelevízió (CT24).