Legalább négy ember meghalt, amikor ismeretlen fegyveresek Mali középső részén rátámadtak egy szállodára, amelyben az országban szolgálatot teljesítő ENSZ-békefenntartók is megszállnak - közölte egy katonai szóvivő.
A német belügyminisztérium a szövetségi rendőrség kitoloncolási gyakorlatát bemutató videóval igyekszik visszatartani a nyugat-balkáni országok lakóit attól, hogy a menekültügyi rendszeren keresztül próbáljanak bevándorolni Németországba.
Légicsapásokat mérhet iráni létesítményekre Izrael, ha az iszlám köztársaság nem tartja magát az atomprogramja korlátozását előíró nemzetközi megállapodáshoz - jelentette ki Móse Jaalon izraeli védelmi miniszter pénteken a Der Spiegel német hírlapnak adott interjújában.
Orbán Viktor kormányfő péntek este Kazanyban megbeszélést folytatott Rusztam Minnyihanovval, az oroszországi Tatárföld köztársasági elnökével, a találkozón gazdasági kérdések is szóba kerültek - tájékoztatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-t.
Több mint kétezer embert végzett ki az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet tavaly június óta az uralma alatt álló iraki Moszul városában - mondta a bagdadi parlament elnöke pénteken az AFP francia hírügynökség jelentése szerint.
Bozótvágó késekkel felfegyverzett támadók halálra kaszaboltak egy világi felfogású bloggert pénteken Banglades fővárosában. Idén ez már a negyedik hasonló gyilkosság a dél-ázsiai országban.
Egy friss felmérés szerint az oroszok többsége ellenzi az embargó hatálya alá eső élelmiszerek megsemmisítését - jelentette pénteken az Eho Moszkvi orosz rádió.
Életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte pénteken az esküdtszék James Holmest, aki három éve a Colorado állambeli Aurora egyik mozijában agyonlőtt 12 embert, további 70-et pedig megsebesített.
Maliban a kormányerők a francia katonák támogatásával szombatra virradóra véget vetettek annak a terrortámadásnak, amelyet előző nap gyaníthatóan iszlamista szélsőségesek hajtottak végre, túszokat ejtve a nyugat-afrikai ország középső részén, egy szállodánál.
Néhány napon belül létrejöhet a megállapodás a görög kormány és a hitelezők között a Görögországot a csődtől megmentő harmadik hitelcsomagról - közölte egy neve elhallgatását kérő bennfentes a Reuters hírügynökséggel.
Több száz millió fontos kártérítési perrel fenyegette meg a Eurotunnel elnöke a brit kormányt, ha az valóban úgy dönt, hogy calais-i migrációs helyzet rosszabbodása esetén éjszakára lezáratja a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő Csatorna-alagutat - írta a The Daily Telegraph című brit lap szombaton.
A tartományok és települések tiltakozása ellenére akár több száz konténert állíthat fel az osztrák belügyminisztérium a migránsok számára, s az osztrák parlament augusztus 17-én rendkívüli ülést tart a menekültkérdésről - jelentette a Die Presse című napilap szombaton.
Oroszországnak a Fehéroroszországgal és Kazahsztánnal közös határszakaszán a szankciós termékeknek csupán 20 százalékát tudják lefoglalni a Rosszelhoznadzor szakértőinek becslése szerint.