Üléspárnákra és repülőgép-ablaküvegekre is rábukkantak a Franciaországhoz tartozó, indiai-óceáni Réunion szigetén, ahol a múlt héten megtalálták a tavaly eltűnt malajziai utasszállító repülőgép csűrőlapját - közölte csütörtökön a malajziai közlekedésügyi minisztérium.
A kijevi főügyészség hivatalosan beidézte augusztus 11-re meghallgatásra Viktor Janukovicsot, a Majdan-tüntetések nyomán hivatalából eltávolított volt ukrán elnököt - hozta nyilvánosságra csütörtökön az ukrán sajtó.
Beiktatták hivatalába Andrzej Dudát, Lengyelország új elnökét csütörtökön Varsóban, a parlament két házának együttes ülésén. Beiktatási beszédben az államfő a NATO nagyobb közép-európai jelenlétét, a visegrádi együttműködés megújítását szorgalmazta.
Megbénította a brit főváros közlekedését csütörtökön az előző este kezdődött 24 órás metrósztrájk, a buszmegállókban óriási sorok kígyóztak, az utakon összességében csaknem 320 kilométeres dugó alakult ki.
Ausztrália 2013 óta 20 - összesen 633 menekültet szállító - hajótól tagadta meg a belépést, és ebben az időszakban csupán egyetlen hajónak sikerült elérnie az ausztrál partokat, tavaly júliusban - közölte csütörtökön az ország bevándorlási minisztere.
Beiktatták hivatalába Andrzej Dudát, Lengyelország új elnökét. Beiktatási beszédben az államfő a NATO nagyobb közép-európai jelenlétét, valamint a visegrádi együttműködés megújítását szorgalmazta.
Abdel-Fattáh esz-Szíszi államfő az egyiptomi elnöki jacht fedélzetén áthaladt az új Szuezi-csatornán, majd aláírta a mesterséges vízi út üzembe helyezését megszentelő dokumentumot.
Egyre kevesebb a remény, de a Szicíliai-szorosban csütörtökön is keresték még annak az egy nappal korábban történt balesetnek a túlélőit, amelyben felborult és elsüllyedt egy migránsokat szállító hajó a Földközi-tengeren.
A legmagasabb szintű, úgynevezett Alfa riasztást rendelte el a Magyar Honvédség légvédelmi készenléti szolgálatának NATO Egyesített Légi Hadműveleti Központja szerdán, miután egy brit utasszállító úgy haladt át a cseh és a szlovák légtéren, hogy nem lépett kapcsolatba a légi irányítással - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) csütörtökön az MTI-vel.
Európa országaiban tombol a hőség: Németországban a napokban 40 Celsius-fokra is felkúszhat a hőmérő higanyszála, Csehországban és Portugáliában gondokat okoz a tartós aszály, Litvániában korlátozták a vonatok sebességét, Spanyolországban évtizedek óta az idei július számít a legmelegebb hónapnak.
Az atomfegyvermentes világ megteremtésének útjában a világ legnagyobb hagyományos fegyverkészletével is rendelkező Egyesült Államok leküzdhetetlen akadályt jelent - vélekedett Mihail Gorbacsov a Der Spiegel német lap legújabb számának adott interjújában.
Paranoid skizofréniával kezelték korábban azt a férfit, akit kommandósok megöltek egy Nashville környéki moziban, miután légpisztollyal, paprikasray-vel és szekercével ment be a nézőtérre és rálőtt a vele szemben intézkedő rendőrre - közölte a rendőrség csütörtöki lapbeszámolók szerint.