Kelet-Ukrajnában hétfőn a szemben álló felek kölcsönösen egymást vádolták a tűzszünet megsértésével: az önhatalmúlag kikiáltott Donyecki Népköztársaság szerint az ukrán fegyveres erők az elmúlt napokban 52 alkalommal, míg a kijevi központi hatóságok szerint a szakadárok Luhanszk megyében tizenhétszer lőtték a másik felet.
Németország eddig is nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a közép-európai országok az európai átlagnál jobb gazdasági teljesítményt nyújtsanak, a jövőben pedig Németország és a visegrádi négyek együttműködése az európai növekedés motorja lesz - jelentette ki Szijjártó Péter hétfőn Pozsonyban a visegrádi négyek külügyminisztereinek kibővített - a német diplomácia vezetőjének részvételével -…
Több helyszínen robbantások rázták meg az iraki fővárost, Bagdadot; a merényletekben legalább 19-en meghaltak, és további 36-an megsebesültek - közölték hétfőn iraki tisztségviselők.
Két orosz szállító repülőgépet és négy vadászgépet azonosítottak a NATO harci repülői a hét végén a Balti-tenger felett, a lett határ közelében, nemzetközi légtérben - számolt be hétfőn a lett hadseregre hivatkozva a Leta lett hírügynökség.
Nem tökéletes a minszki megállapodás, de sokáig más ilyen jellegű megegyezés nem lesz, s így az abban foglaltak teljesítéséhez kell megnyitni az utat, mert az ukrajnai konfliktust csak békés úton lehet megoldani - jelentette ki Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter hétfőn Pozsonyban, a visegrádi négyek külügyminisztereinek ülésén, melynek vendége volt.
Elnézést kért Mathieu Gallet, a megtakarításokra kényszerülő francia közrádió elnöke az öt napja sztrájkoló dolgozóktól, amiért az irodáját több mint 100 ezer euróért (30 millió forintért) felújították.
A Krím félszigeti Szevasztopolban hétfőn eltemették Viktor Janukovics volt ukrán államfő kisebbik fiát, aki egy balesetben halt meg - közölte saját értesülései alapján a TSZN ukrán televízió.
Nem hosszabbítja meg Párizsban és környékén a forgalomkorlátozó intézkedéseket keddre a francia környezetvédelmi minisztérium, miután csökkent a légszennyezettség.
Szingapúr gyászolja "alapító atyját", Li Kuan Jut, aki évtizedeken át volt a városállam vezetője, és oroszlánrésze volt a kis ország gazdasági felvirágoztatásában.
Benjámin Netanjahu miniszterelnök bocsánatot kért az izraeli araboktól, mert a választás napján tömeges szavazásukkal riogatva mozgósította saját szavazótáborát - értesült róla az izraeli média.
"Törvénytelen meggazdagodás" vádjával hat év letöltendő börtönbüntetésre és 210 millió eurónyi pénzbírság (közel 64 milliárd forint) megfizetésére ítélte hétfőn egy különleges szenegáli bíróság Karim Wade exminisztert, Abdoulaye Wade volt államfő fiát.
A kora reggeli óráktól britek és külföldi turisták ezrei álltak sorban, és némelyek négy órát is várakoztak hétfőn a leicesteri katedrálisnál, hogy pillantást vethessenek III. Richárdnak, Anglia utolsó Plantagenet-királyának, az angol-brit monarchia történetében az egyik legvitatottabb személyiségű egykori uralkodónak a földi maradványaira csütörtöki újratemetése előtt.
Egymillió fontot (420 millió forintot) érhet az a Lamborghini, amely Az olasz meló című 1969-es filmben szerepelt és 46 év után most két brit üzletember bukkant rá.
A lehetséges rákkeltő anyagok közé sorolta a világ egyik legnépszerűbb - és az Egyesült Államokban a legtöbbet használt - gyomirtóját az Egészségügyi Világszervezet (WHO) rákkutatási ügynöksége.
Mintegy 7,1 milliárd eurós üzlet részeként felvásárolná a kínai állam tulajdonában lévő China National Chemical Corp (ChemChina) a világ ötödik legnagyobb gumiabroncsgyártóját, az olasz Pirellit.
A CNN megkapta a sugárzási engedélyt az orosz médiahatóságtól három hónappal az után, hogy kivonult az orosz médiapiacról - közölte internetes felületén kedden az Izvesztyija című napilap.
Az amerikai kormány 352 ezres csúcs-keretlétszámmal számolva legalább a 2017-es pénzügyi év végéig meg kívánja hosszabbítani az afgán biztonsági erők pénzügyi támogatását, ami kongresszusi jóváhagyás esetén évi mintegy 4 milliárd dolláros vállalást jelent majd - közölték hétfőn Camp Davidben amerikai hivatalos források.
Nem titkos kormányzati dokumentumokból, hanem közösségi oldalakról származnak azok a személyes adatok, amelyeket egy feltehetően iszlamista szervezet mintegy száz amerikai katonáról osztott meg a világhálón - jelentette ki Ashton Carter amerikai védelmi miniszter hétfőn Camp Davidben.
Tüzet nyitottak egy buszra és két másik gépjárműre ismeretlen fegyveresek keddre virradóra a kelet-afganisztáni Vardak tartományban, a Kabult Kandahárral összekötő úton.