Elsüllyedt egy hajó Mianmar nyugati partjainál, a balesetben legalább huszonegyen meghaltak, huszonhét embernek pedig nyoma veszett - közölték szombaton a hatóságok.
Tűzvész miatt szükségállapotot hirdetett ki a kormány a chilei Valparaiso kikötővárosban, és péntek éjjel megkezdték a lakosság egy részének a kitelepítését.
Első hallásra rémisztőnek tűnhet, hogy szövetségre lépett a világ két legerősebb iszlamista szélsőséges csoportja, az afrikai Boko Haram és a közel-keleti Iszlám Állam. Azonban jelenleg mindkét szervezet szorongatott helyzetben van az ellenük indult kiterjedt hadműveletek miatt, és a köztük lévő jelentős földrajzi távolság is kétségessé teszi, hogy valóban komoly gyakorlati következményei lehetnek…
1986-ban ezen a napon szállt világgá a hír: Olof Palmét, Svédország miniszterelnökét egy ismeretlen tettes halálosan megsebesítette.Népszava anno: az első órák sokkoló hírei
Lezuhant egy beteg csecsemőt szállító katonai helikopter a szerb főváros repülőtere közelében, a gép mind a hét utasa életét vesztette - jelentette be a védelmi minisztérium szombaton.
Peking harci repülőgépeket járőröztet a Kína és Mianmar közötti határ térségében, miután egy mianmari gép az előző napon egy cukornádültetvényt bombázott és négy embert megölt a határ kínai oldalán - közölte szombaton a légierő szóvivője.
Három embert felöklelve elszabadult egy vágásra szánt vízibivaly a Fülöp-szigetek fővárosának központjában, a nekivadult állat riadalmat okozott a járókelők és autósok között - jelentette a helyi média szombaton.
Ukrajnában 1997 óta a legmagasabb, 34,5 százalék volt februárban az éves infláció a januári 28,5 és a decemberi 24,9 százalék után - közölte az ukrán jegybank.
Tizenhárom évi börtönbüntetésre ítélték az indiai-óceáni turistaparadicsom, a Maldív-szigetek korábbi elnökét, a politikai ellenzék jelenlegi vezetőjét, Mohamed Nasídot.
Vanuatu elnöke a nemzetközi közösség segítségét kérte szombaton az Ausztráliától északkeletre fekvő szigetcsoporton végigsöprő vihar miatt, amely többek szerint a csendes-óceáni térség történetének legsúlyosabb természeti katasztrófája.
"Jelentős ellentétek" állnak az Irán nukleáris programjáról kötendő megállapodás útjában - mondta John Kerry amerikai külügyminiszter szombaton az egyiptomi Sarm-es-Sejk városában.
Semmi a világon nincs ingyen, még akkor sem, ha valaki magyar miniszterelnök - írja a paksi atomerőművel kapcsolatban Budapest és Brüsszel között kirobbant vitáról szombaton a Mladá Fronta Dnes című cseh liberális napilap.
A jólétről, a jogbiztonságról, a szolidaritásról, 1848 jelentőségéről, Magyarország és Szlovákia sikereiről beszélt egyebek mellett Németh Zsolt Kassán szombaton, a felvidéki város Thália Színházában megtartott március 15-i ünnepségen, amelyet a Csemadok Kassai Városi Választmánya szervezett.
A német kormányban egyesek arra törekszenek, hogy kiszorítsák Görögországot az euróövezetből, ez azonban dominóhatást válthat ki - figyelmeztetett Panosz Kammenosz görög védelmi miniszter a Bild című német lapnak adott szombati interjújában.
Oroszország-ellenes az Európa Parlament (EP) Borisz Nyemcov megölésével kapcsolatos állásfoglalása - jelentette ki szombaton Alekszandr Lukasevics külügyi szóvivő.
Új egyiptomi közigazgatási főváros létrehozásáról írt alá szerződést Kairó és az Egyesült Arab Emírségek szombaton a Sarm-es-Sejkben jelenleg zajló, háromnapos nemzetközi gazdasági konferencián.
Petro Porosenko ukrán elnök felszólította az ország megyei vezetőit szombaton, hogy minden megye vegye ki részét az új védelmi vonalak mentén, a Donyec-medencében létrehozandó katonai erődítmények megépítésében.
Dinamikus, látogatóvonzó programmal készültünk a magyar pavilon előzetes bemutatására, és úgy láttam, nagy érdeklődés előzi meg Magyarország részvételét a világkiállításon az Expo2015 rendezői, valamint az olaszországi művészeti és tudományos világ részéről - mondta Szőcs Géza, az Expo magyar biztosa Milánóban az MTI-nek szombaton.
Százezer eurót ígért évekkel ezelőtt egy biológus annak, aki bebizonyítja neki, hogy a kanyarót vírusfertőzés okozza. Egy német bíróság most elrendelte, hogy ki kell fizetnie az összeget egy orvosnak.
Felismeri az ételeket, minőségüket, kalóriatartalmukat is jelzi a Kínában fejlesztett okos evőpálcika, melynek okostelefonos alkalmazása használóinak étrendjét is követi, így a fogyókúrában is segíthet - írja a South China Morning Post hongkongi napilap.
A félautonóm iraki Kurdisztán regionális kormányzata azt közölte szombaton, bizonyítékai vannak arra, hogy az Iszlám Állam klórgázt vetett be a kurd pesmerga erőkkel szemben.
Szerzs Szargszján örmény államfő szombaton jóváhagyta az ország alkotmányos reformjának koncepcióját, amely egyebek közt előirányozza a parlamenti kormányzati rendszerre való áttérést.
Jóval több gyerek vált sebezhetővé a kanyaróval és más betegségekkel szemben az ebolajárványtól sújtott nyugat-afrikai országokban, miután a helyi egészségügyi rendszerek túlterheltsége miatt hónapokra leállt a gyerekkori védőoltások beadása - figyelmeztetnek a szakemberek.
Húsz év óta először sikerült lencsevégre kapni oroszlánt Gabonban: a helyi környezetvédők reményei szerint a nagymacska felbukkanása talán az országban régóta kihaltnak vélt állatok visszatérését jelzi.
Szükséghelyzetet hirdettek Vanuatuban vasárnap, másfél nappal az után, hogy pusztító vihar söpört végig a szigetcsoporton, egyes vélemények szerint a csendes-óceáni térség történetének legsúlyosabb természeti katasztrófáját okozva.