Ukrajnában közzétették kedden a hadsereg által hétfőn elfogott orosz deszantosok kihallgatásáról készült videofelvételeket, amelyekből kiderül, úgy tudták, hogy gyakorlatra vezénylik őket a határ menti térségbe, és sejtelmük sem volt arról, hogy eközben századuk átlépte az orosz-ukrán határt. Egyikük viszont kizártnak tartotta, hogy egy egész század "eltévedt" volna.
A novemberi elnökválasztáson induló Victor Ponta szociáldemokrata (PSD) kormányfő nem ragaszkodik hozzá, hogy pártja adja Románia következő miniszterelnökét abban az esetben, ha őt megválasztják államfőnek - derült ki a politikus egy hétfő esti televíziós nyilatkozatából, amelyet kedden idéztek a román lapok.
Autóba rejtett pokolgép robbant kedden Bagdad keleti, zömmel síiták lakta részén, megölve legalább 11 embert és megsebesítve 31-et - közölték iraki tisztségviselők és kórházi források.
A német kis- és középvállalatok (kkv) 5 százalékát jelentősen, 12 százalékukat mérsékelten, 83 százalékukat azonban egyáltalán nem érintik az Oroszország és az Európai Unió által egymás ellen bevezetett szankciók az Ernst & Young (EY) kedden ismertetett felmérése szerint.
Lépését azzal indokolta, hogy saját pártja sem támogatta őt az adóügyi reform körül kialakult koalíciós vitában, túlsúlyba kerültek a populista hangok.
Kijevi közlés szerint orosz Mi-24-es katonai helikopterek hétfőn tüzet nyitottak ukrán határőrökre a kelet-ukrajnai Luhanszk megyében, négy határőr meghalt, három megsebesült.
"Rendszerválságot" okozott a keddi francia lapok szerint a kormány lemondása, amely Francois Hollande államfő számára az utolsó esélyt jelenti a reformok elindítására és elnöki széke megmentésére.
Minden posztjáról lemondott kedden Michael Spindelegger osztrák alkancellár és pénzügyminiszter, a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöke, lépését azzal indokolva, hogy saját pártja sem támogatta őt az adóügyi reform körül kialakult koalíciós vitában.
A korábbiaknál erősebb földrengés rázta meg az izlandi Bardarbunga tűzhányó környékét kedden hajnalban. A földmozgás ellenére a szakértők továbbra sem látják jelét annak, hogy rövid időn belül kitörne a vulkán.
Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) a Google keresőmotorhoz hasonló programot fejlesztett ki, hogy titokban megossza két tucatnyi amerikai kormányzati ügynökséggel több mint 850 milliárd adatát telefonhívásokról, e-mailekről, mobilhívásokról és internetes csevegésekről - derült ki a The Intercept című amerikai online hírportál birtokába jutott titkos dokumentumokból.
Moszkva saját tetszése szerint értelmezi a nemzetközi jogot, és nincs tekintettel az ukrán válság rendezésében érdekelt más államokra az újabb humanitárius segélyszállítmány küldésével - írta szerkesztőségi kommentárjában a Vedomosztyi című független orosz napilap kedden.
Libéria államfője elbocsátotta hivatalukból azokat a minisztereket és tisztségviselőket, akik nem hajtották végre a hazatérésüket előíró elnöki rendeletet. Ellen Johnson-Sirleaf augusztus elején szükségállapotot hirdetett ki az országban pusztító Ebola-járvány megfékezése érdekében, és akkor rendelte el a közhivatalt viselők visszatérését és Libériában maradását is.
A szíriai hadsereg kedden tucatnyi légicsapást hajtott végre az Iszlám Állam (IÁ) ellen az ország északkeleti részén. A légierő elsősorban Deir ez-Zór tartományban támadja a szélsőséges szunnita szervezet állásait, mindenekelőtt egyik kiképzőtáborát.
Mahmúd Abbász palesztin elnök, a két fél között közvetítő Egyiptom, valamint az izraeli média is megerősítette, hogy a Gázai övezetben harcoló feleknek sikerült hosszú távú tűzszüneti megállapodást kötniük kedden.
Az ukrán parlament szeptemberben, még az október 26-ra kiírt parlamenti választások előtt jóváhagyja az Európai Unióval kötött társulási szerződést - erről biztosította Petro Porosenko kedden Minszkben Catherine Ashtont, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjét.
A kelet-ukrajnai vérontás befejezésének egyetlen hatékony eszköze az orosz határ ellenőrzésének szigorítása, így az oroszbarát szakadárok fegyverrel való ellátásának megszüntetése, valamint a hadifoglyok szabadon engedése - jelentette ki kedden Minszkben az ukrán elnök.
Megalakult kedden a továbbra is 16 miniszterből és 17 államtitkárból álló új szocialista francia kormány, amelyben a megszorító gazdaságpolitikát bíráló Arnaud Montebourg gazdasági miniszter helyét egy volt bankár, a 36 éves Emmanuel Macron veszi át.
Berlinben bombaként robbant a hír, hogy a tartományi rangú város élén álló kormányzó polgármester megválik tisztségétől. Klaus Wowereit ugyan csupán december 11-i hatállyal távozik hivatalából, de már lemondási szándékának bejelentése is felvetette az előrehozott választás kiírásának lehetőségét.