2014. április 18. péntek

ápr. 18
20:18
Lezuhant a NASA Hold körüli pályán "túlórázó" űrszondája (Infostart)
Missziójának sikeres teljesítését követően lezuhant a Hold túloldalán az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) LADEE nevű robotszondája: az űreszközt tavaly szeptemberben indítottak útnak a Hold felszíni talajrétegét képező por tanulmányozására.
ápr. 18
20:20
Moszkva csalódott a genfi megállapodás washingtoni értékelése miatt (Infostart)
Moszkva csalódottan fogadta az ukrajnai válság megoldását célzó négyoldalú genfi megállapodással kapcsolatos washingtoni értékeléseket - tudatta az orosz külügyminisztérium pénteki közleményében.
ápr. 18
20:36
Nicole Garcia lesz az elsőfilmes zsűrielnök Cannes-ban (Infostart)
Nicole Garcia francia színésznő, rendező, forgatókönyvíró lesz a legjobb elsőfilmnek járó Arany Kamera-díj zsűrijének elnöke a 67. cannes-i filmfesztiválon - jelentették be pénteken a szervezők.
ápr. 18
20:36
Új ellenállásra készülnek (Kripto Akadémia)
Ismét elbontották a tiltakozók a kordont, ám mögötte már köt a vitatott emlékmű betonalapja.
ápr. 18
20:38
Kaposvári győzelem (Kripto Akadémia)
Tíz ponttal verték a Kecskemétet a férfi kosárlabda NB I középszakaszában.
ápr. 18
20:54
Hague: Európának csökkentenie kell függését az orosz energiától (Infostart)
Európának egységes fellépéssel csökkentenie kell függését az orosz energiahordozóktól - mondta pénteken a brit külügyminiszter.
ápr. 18
21:12
A Kreml megerősítette, hogy orosz csapatok állomásoznak a határnál (Infostart)
Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő pénteken megerősítette, hogy az ukrajnai helyzet miatt orosz csapatok állomásoznak az ukrán határ közelében.
ápr. 18
21:14
A Gazprom Nyefty döntött a magyarországi RAG Kiha Kft. részvényeinek megvásárlásáról (Infostart)
Az orosz Gazprom Nyefty szerbiai leányvállalata révén 50 százalékos részesedést szerez a magyarországi RAG Kiha Kft.-ben - erről döntött az állami kőolajcég igazgatótanácsa pénteken.
ápr. 18
21:16
Az interneten fog megjelenni a Strauss-Kahnról szóló játékfilm (Infostart)
Nem a mozikban, hanem az interneten fog megjelenni Franciaországban a Dominique Strauss-Kahn bukott IMF-vezérről Abel Ferrara rendezésében készült Welcome to New York című játékfilm - közölték pénteken Vincent Maraval és Brahim Chioua producerek a Le Monde című lapnak adott interjúban.
ápr. 18
21:30
További szankciókat sürget az amerikai Közép- és Kelet-európai Koalíció (Infostart)
Csatlakozott az Ukrajna elleni orosz inváziónak az Egyesült Államok kormánya általi elítéléséhez, valamint újabb Moszkva elleni szankciók bevezetésére sürgette Washingtont a Közép- és Kelet-európai Koalíció (CEEC)
ápr. 18
21:30
Hiába a tiltakozás, már pumpálják a sarki olajat (Kripto Akadémia)
Az Arktisz tengeri talapzatából kitermelt nyersolaj feltöltésére személyesen Putyin elnök adta ki az utasítást.
ápr. 18
23:00
Ennyit fizettek a laptopért, amelyről először küldött e-mailt Bill Clinton (Infostart)
60 667 dollárért (13,5 millió forintért) kelt el egy internetes liciten az a hordozható számítógép, amelyről 1998 novemberében Bill Clinton akkori amerikai elnök az első hivatalos e-mailjét küldte, egyenesen a világűrbe - közölte az árverést lebonyolító bostoni aukciósház.
ápr. 18
23:18
Végrehajtották Fehéroroszországban az idei első kivégzést (Infostart)
Kivégeztek pénteken Fehéroroszországban egy kettős gyilkosságért halálra ítélt fiatal férfit - közölte pénteken Minszkben a Veszna emberi jogi szervezet.

2014. április 19. szombat

ápr. 19
0:12
Rénszarvasok haltak éhen (Infostart)
Több mint 30 ezer háziasított rénszarvas halt éhen az Oroszország északi részén található Jamali Nyenyecföldön - közölte pénteken az autonóm körzet kormányának sajtóirodája.
ápr. 19
5:18
A zuzmók világa tárul fel a vácrátóti botanikus kertben (Infostart)
Föld napjához kapcsolódva a zuzmók különös világával ismerkedhetnek meg azok, akik a húsvéti hétvégén ellátogatnak Vácrátótra, a Nemzeti Botanikus Kertbe - tájékoztatta az MTI-t a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpontjának munkatársa.
ápr. 19
5:36
Csokoládétojásokat ajándékozott kórházban ápolt gyerekeknek a pápa (Infostart)
Százötven nagyméretű csokoládétojást ajándékozott húsvét alkalmából a római Bambino Gesú Gyermekkórházban ápolt betegeknek Ferenc pápa nagypénteken.
ápr. 19
6:12
Nem csökkent a fogyasztás az áfaemelés után (Infostart)
A Reuters hírügynökség felmérése szerint nem befolyásolta drámaian Japánban a fogyasztók magatartását, hogy április 1-jétől a kormány drasztikusan, 5 százalékról 8 százalékra emelte az általános forgalmi adó kulcsát.
ápr. 19
8:18
A lemez ünnepe (Kripto Akadémia)
Nemcsak a boltok, a bakelit-lemezek is újjászületnek.
ápr. 19
8:20
Gasztronómiai élvezet a Duna-parton (Kripto Akadémia)
ápr. 19
8:22
Ennyi, ilyen egyszerű (Kripto Akadémia)
ápr. 19
8:36
EBESZ-megfigyelők feladatai Ukrajnában (Infostart)
Az ukrajnai válság megoldására összehívott genfi négyoldalú találkozón csütörtökön az Egyesült Államok, Oroszország, Ukrajna és az EU megállapodtak többek között abban, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelői missziójának támogatnia kell az ukrán hatóságokat a genfi megállapodás megvalósításában.
ápr. 19
8:36
Holttesteket láttak a dél-koreai komp egyik kabinjában (Metropol)
A mentést péntek éjjel félbe kellett szakítani a gyors áramlatok és nagy hullámok miatt, de szombaton hajnalban folytatták.
ápr. 19
8:54
Kína továbbra is az autógyártók Mekkája (Infostart)
Változatlanul vonzó piac Kína a világ autógyárai számára; sehol sem növekednek ilyen ütemben az eladások, és nincs még egy ekkora piac sehol a világon. Nem csoda, ha a gyártók egymás sarkát taposva igyekeznek a vasárnap kezdődő pekingi autószalonra, hogy bemutassák legújabb modelljeiket.
ápr. 19
8:54
Autókra lövöldözött egy férfi Kansas Cityben (Metropol)
A 27 éves Mohammed Whitaker március 8. óta összesen kilenc autóra lőtt rá és három személyt sebesített meg.
ápr. 19
8:54
Negyedével csökkent a lakáshitelek száma (Kripto Akadémia)
A teljes hitelállomány összege először 2011-ben csökkent és azóta is.
ápr. 19
8:56
Ki nekünk Tormay Cécile? (Kripto Akadémia)
Tormay antikommunizmusa jól illeszkedett az aktuális politikai légkörhöz.
ápr. 19
8:58
Állóháború a politikában (Kripto Akadémia)
A nevető harmadik csendesen növekedett, de még nem jött el az ő idejük.
ápr. 19
9:12
Egy héten belül befejeződhet a feketedobozok keresése (Metropol)
A Malaysian Airlines Boeing-típusú gépének, 239 emberrel a fedélzetén, március 8-án veszett nyoma.
ápr. 19
9:48
Újra zenél a margitszigeti szökőkút (Kripto Akadémia)
Az egyik legnagyobb szökőkútnak számít Európában.
ápr. 19
10:06
Washington gazdasági szankciókkal fenyegette meg Moszkvát (Infostart)
A Fehér Ház pénteken a korábbiaknál keményebb gazdasági szankciókat helyezett kilátásba arra az esetre, ha Oroszország nem tartja be az ukrajnai feszültség enyhítéséről elért genfi megállapodást, vagy ha az orosz csapatok behatolnak Kelet-Ukrajnába.
ápr. 19
10:08
Aláírta a kijelölt iráni ENSZ-nagykövet beutazását megakadályozó törvényt Barack Obama (Infostart)
Aláírta pénteken Barack Obama amerikai elnök azt a törvényhozás által egy héttel korábban elfogadott jogszabályt, amelynek értelmében nem engedik be az Egyesült Államok területére Irán kijelölt ENSZ-nagykövetét, és ezáltal megakadályozzák a diplomatát posztja elfoglalásában.
ápr. 19
10:10
A mai világ keresztútjáról szólt a Ferenc pápa vezette római via crucis (Infostart)
Egy munkás és munkaadója, bevándorlók, egykori drogfüggők, hajléktalanok, elítéltek, betegek, nők, gyermekek, idősek vitték a keresztet nagypéntek este a római Colosseumnál tartott vis crucis keresztútját, amelynek meditációi is a mai világ keresztre feszítettjeiről szóltak.
ápr. 19
10:12
Kompbaleset - Letartóztatták a kapitányt (Infostart)
A dél-koreai hatóságok letartóztatták szombaton a szerencsétlenül járt komphajó kapitányát, miután egy bíróság vádat emelt ellene.
ápr. 19
10:42
Elítélte az ENSZ BT a világszervezet dél-szudáni tábora elleni támadást (Infostart)
Határozottan elítélte az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) a világszervezet dél-szudáni tábora elleni támadást, amelyben legkevesebb 58 ember meghalt és több mint száz megsebesült.
ápr. 19
10:44
Elhamvasztották García Márquez holttestét (Infostart)
Elhamvasztották a csütörtökön elhunyt Nobel-díjas kolumbiai író, Gabriel García Márquez holttestét - közölte helyi idő szerint még pénteken Kolumbia mexikóvárosi nagykövete.
ápr. 19
10:46
Washington a genfi megállapodás betartására szólította fel Moszkvát (Infostart)
Az ukrajnai feszültség enyhítéséről szóló genfi megállapodás azonnali és maradéktalan végrehajtására szólította fel az amerikai kormány Oroszországot.
ápr. 19
11:00
Négy napig nem lesz csúcstámadás a Mount Everesten a lavina miat (Infostart)
Folytatódott szombaton a Mount Everest nepáli oldalán előző nap lezúdult lavina által elsodort hegyi vezetők keresése, a hegymászók pedig megegyeztek abban, hogy négy napra felfüggesztik a csúcstámadásokat a világ legmagasabb, 8848 méteres hegyén, amelyről több expedíció is levonul a legkevesebb 12 emberéletet követelő tragédia miatt.
ápr. 19
11:18
García Márquez halála - Felháborodás Kolumbiában egy politikus Twitter-üzenete miatt (Infostart)
Felháborodást váltott ki Kolumbiában egy politikus Gabriel García Márquez író halálával kapcsolatos üzenete az egyik közösségi portálon.
ápr. 19
11:18
Szünetel a csúcstámadás a Mount Everesten (Metropol)
A 12 emberéletet követelő tragédia miatt négy napra felfüggesztik a csúcs támadásokat a világ legmagasabb, 8848 méteres hegyén.
ápr. 19
12:12
Kompbaleset - Holttesteket láttak a búvárok az egyik kabinban (Infostart)
Túlélők után kutató búvárok három holttestet láttak a vízben lebegni a szerdán elsüllyedt dél-koreai komp egyik kabinjában az ablakon keresztül, de nem tudtak hozzájuk férkőzni - közölte szombaton a parti őrség.
ápr. 19
12:12
Egyre hosszabb ideig élnek szüleikkel a cseh fiatalok (Metropol)
A 25-34 év közötti cseh férfiak több mint ötven százaléka, a nők több mint 31 százaléka élet tavaly év végén a "mamahotelekben".
ápr. 19
12:30
Putyin: semmi sem akadályozza az Oroszország és a Nyugat kapcsolatainak normalizálódását (Infostart)
Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint semmi sem akadályozza az országa és a Nyugat között az ukrán válság miatt feszültté vált kapcsolatok normalizálódását. Úgy ítélte meg, hogy ez azonban leginkább Oroszország partnerein múlik.
ápr. 19
12:48
FT: vonulnak ki a japán bankok az orosz piacról (Infostart)
Megkezdték a kivonulást az orosz piacról a japán bankok, tartva attól, hogy az ukrajnai válság miatt a Nyugat még keményebb szankciókat érvényesít Oroszország ellen - írta a szombati Financial Times.
ápr. 19
12:48
Kivonulnak Oroszországból a japán bankok (Kripto Akadémia)
Nem akarnak belekeveredni az Ukrajna körüli viszályba.
ápr. 19
12:50
Kiszabadult a Szíriában túszul ejtett négy francia újságíró (Kripto Akadémia)
Néhány óra múlva hazatérnek Franciaországba.
ápr. 19
13:06
Donyeck nem akar orosz lenni, de a kijevi kormányt törvénytelennek tartja (Infostart)
A kelet-ukrajnai Donyecki régió lakosainak többsége nem akar Oroszországhoz csatlakozni, de törvénytelennek tartja a nyugatbarát kijevi kormányt egy szombaton közzétett felmérés szerint.
ápr. 19
13:06
Kiszabadultak a Szíriában túszul ejtett újságírók (Metropol)
A a négy francia újságírót 2013 júniusban rabolták el Szíriában.
ápr. 19
13:24
Többszöri halasztás után elindították a Dragon teherűrhajót (Infostart)
A tervezettnél egy hónappal később, többszöri halasztás után elindították a Dragon teherűrhajót a Nemzetközi Űrállomásra - közölte az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA.
ápr. 19
13:42
Kivizsgálnák a volt ENSZ-főtitkár rejtélyes halálát (Metropol)
Dag Hammarskjöld 1961-ben rejtélyes repülőgép-szerencsétlenségben vesztette életét a mai Zambia területén.
ápr. 19
14:36
Kiszabadult a Szíriában túszul ejtett négy francia újságíró (Infostart)
Kiszabadult és jó egészségnek örvend az a négy francia újságíró, akit 2013 júniusban raboltak el Szíriában - jelentette be szombaton Francois Hollande francia államfő.

Keresés